Közélet, hírek

Közösségi összefogással a vizsolyi görögkatolikus templom felújításáért

2020.05.28. 09:17

A vizsolyi Istenszülő Elszenderedése görögkatolikus templom állapota egyre romlik, ezért a község önkormányzata önkéntes szakembereket keres az épület felújításához, hogy közös erővel, fogadalmi emléktemplomként épüljön újjá.

Szomorú állapotba került Vizsoly Istenszülő Elszenderedése görögkatolikus temploma: falai, lábazata és berendezései mára romlásnak indultak. Az épület még menthető, ugyanakkor a település nincs abban a helyzetben, hogy felújítsa az 1901-ben épült templomot. Dr. Palotás András polgármester közösségi összefogással újítaná meg a kultúrtörténeti emléket. Közös fogadalomra és a vizsolyi görögkatolikus templom megmentésére szólít minden hívőt, kultúrtörténet iránt elhivatott embert. A templomhajó hossza 17, szélessége 7 méter. Nyugatra néző szentélye keramit kockákkal kirakott, tölgyfa ajtaja román sítlusú. Javításra szorulnak a padok, az eredetileg díszes ablakok, valamint restaurálásra a mennyezeti freskók. 119 éves épület és annak berendezéseinek felújítására önkéntes szakemberek és vállalkozások jelentkezését várja a község.

A történelem során az emberek gyakran emeltek fogadalmi épületeket, leggyakrabban templomokat, kápolnákat, köszönetképpen, amiért megmenekültek egy természeti csapástól, vagy felépültek egy komolyabb betegségből – mutatott rá a polgármester. Magyarországon három ilyen fogadalmi emléktemplom is van, miért ne lehetne a vizsolyi görögkatolikus templom a negyedik? Az épület egykor a hívek gyűjtötte közadományokból épült fel, szép gesztus lehetne ma is a közösségi összefogás. "Egy világjárványból kezdünk éppen kilábalni, és nem kell gyakorló hívőnek lenni ahhoz, hogy egy jó célért összefogva, egy kultúrtörténeti emléket megmentve fejezzük ki életörömünket." – mondta a polgármester. Aki szívesen segítene a templom helyreállításában az az önkormányzat oldalán tud jelentkezni.