Technológia

Közösségi naperőmű került egy bécsi önkormányzati bérházra

2016.09.08. 09:30

Elkészült az első önkormányzati lakóépületre telepített közösségi naperőmű az osztrák fővárosban. A 13 egységből álló, mintegy kétezer négyzetméteren megvalósított beruházás évente 132 háztartást lát el zöldárammal, a bérlőknek pedig elővásárlási joga van a napelemekre. 

Összesen 1.229 napelemből áll a bécsi energiaszolgáltató vállalat, a Wien Energie legújabb közösségi naperőműve, amely évente 330 ezer KWh zöldáramot termel. Ez a mennyiség 3.667 hűtőszekrény éves fogyasztásának felel meg. Az Am Schöpfwerk 29./Zanaschkagasse 12-16. szám alatt található épület tetején létesített, összesen kétezer négyzetméter alapterületű naperőmű különlegessége, hogy ez az első, önkormányzati lakóépületen megvalósított közösségi beruházás.

Az itt lakó bérlőknek elővásárlási joga van a napelemekre, amelyeknek darabját 950 euróért vehetik meg. Egy lakó maximum tíz panelt vásárolhat, a befektetés 1,75 százalékon kamatozik. 25 év elteltével pedig a Wien Energie visszavásárolja a napelemeket.

A közösségi naperőművek rendkívül népszerűek az osztrák fővárosban, az elsőnek 24 óra alatt elkapkodták a „részvényeit”. A Wien Energie 2012 óta összesen 25 közösségi erőművet létesített, amelyből 23 a nap, kettő pedig a szél energiáját hasznosítja. Megépítésük óta összesen 21 millió kilowattóra zöldáramot termeltek, és több mint hatezren vásároltak részesedést bennük.
A Wien Energie célja, hogy 2030-ig megduplázza, vagyis 40 százalékra növelje a megújuló energiaforrások arányát. Így addigra a mai 800 ezer ember helyett 1,5 millió bécsit láthat majd el zöldárammal. A mostani beruházás kapcsán Ulli Sima környezetvédelemért felelős városi tanácsnok elmondta, hogy „a tetőre telepített napelemeken alapuló koncepció kiválóan alkalmas arra, hogy a már meglévő lakóépületeket bevonjuk a napenergia hasznosításába”.

forrás: EuroComm PR