Design/Fotó

Közelebb a közönséghez - Architectural Photography Award I.

2017.11.30. 13:30

A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat fotópályázatának célkitűzése kimozdítani az építészeti fotót a szakma szűkebb közegéből és közelebb vinni azt a közönséghez. Cikkünk első részében a pályázat nyílt kategóriájának díjnyertes és döntőbe jutott pályaműveit mutatjuk be.

A vizuális művészetek lényege évezredek óta az ember és környezetének viszonyáról való képi gondolkodás. Az építészet már régen nem csupán az építész szakma ügye. Ennek nyomán az építészeti fotó is túllépett az építész munkatársaként dolgozó fotográfus alkotói tevékenységén és széles, az egész társadalmat érintő, szociális, pszichológiai, esztétikai és technológiai területeket is bevonó, általános párbeszéd képi nyelven kommunikáló közege lett. 

Az Architectural Photography Award díjnyertes és döntőbe jutott munkáiból kiállítás nyílt a MÉSZ Kós Károly termében, mely december 20-ig várja a látogatókat. Innen 2018 elején Pozsonyba, Prágába és Krakkóba utazik a kiállítás. A kiállítás teljes anyagát a Magyar Építőművészet tematikus száma publikálja.

Architectural Photography Award

 

 

A nyílt kategória győztes pályaművei


 

 

A nyílt kategória döntőbe jutott pályaművei