Épületek/Lakóépület

Kortárs és népi Magyarfenesen: hétvégi ház Erdélyben

2010.06.07. 14:28

 A f_f_f_ „fiatalok feketén-fehéren” pályázat egyik kiállításra kerülő háza Erdélyben áll. A tájhoz és a hagyományos építészeti környezethez tisztelettel viszonyuló, ám nagyon is mai szellemiségű épület Tóthfalusi Gábor és Tulogdy László munkája.

Magyarfenes napsütötte, dombos falu, ahol a fa megmunkálása ősi hagyomány. Kalotaszeg eme vidéke erőteljes fejlődésnek néz elébe: keresztülszeli az észak-erdélyi autópálya és a régi út, amely összeköti Kolozsvárt a kisbányai síparadicsommal, illetve a Jára-völgyén keresztül az Aranyos völgyével. A falut hosszú, keskeny telkek jellemzik, amelyek egyik oldalához építették az egytraktusos lakóházat; ezek ékessége az ősi (gyakran pogány), szimbólumokkal díszített csipkés háromszögű deszkaoromzat és a faragott kapu.

 

 

A nyaraló – az itteni parasztházakkal ellentéteben – a telek hátsó részében épült, ezen felül betart minden helyi építészeti jellegzetességet. Annak ellenére, hogy belseje idomul a kortárs követelményekhez, számos hagyományos elemet alkalmaz szemfüles módon. Messziről nézve teljesen hagyományos parasztháznak tűnik: megnövelt térfogatát a távolság lekicsinyíti. A sárgás színű terméskővel burkolt vasbeton alap enyhe lejtőre támaszkodik, megengedve egy vendégszoba beiktatását az utca felőli oldalon, amelynek tetején a nappali terasza kapott helyet. Az épület jól illeszkedik a telek adta szintkülönbséghez. A térhasználat egyedisége abban áll, hogy a nappali, amely ugyan a nyugati teraszra néz, a keleti oldalon már egy fedett teraszon át egyenesen a természetbe kalauzolja a vendégeket. A kőmellvéd fülkéjéből a ház védőszentjének szobra tekint alá az érkezőre. A nyugati oromzatot a Nap motívuma, a keletit a Holdé díszíti. Mindkét dekoráció a képzőművész rézből és rozsdamentes acélból készült munkája. A szimbólumok egyben jelölik a ház teraszait is: a Nap, a hálószoba/nappali teljesen fedetlen emeleti, a Hold pedig a földszint „intimebb”, fedett részét.

 


 

A falak zsilipes szerkezetűek: függőleges gerendamagokba csúsztatott, élükre állított szélezetlen pallók. A gerendamagokra támaszkodnak a tetőszerkezet szaruállásai – ezek szabják meg a homlokzatok függőleges ritmusát. Az épület technikai vívmánya az átszellőztetett fal- és tetőszerkezet. Művészi értéke a homlokzati ritmusban, illetve a nyílások és tömör építészeti elemek váltakozásában rejlik. A ház tömegét az egyszerű, hagyományos tetőablakokkal és rejtett csatornával kialakított meredek tetőidom határozza meg. Az ablaknyílásokat kívülről kovácsoltvas pántokkal és zárszerkezetekkel díszített tömör fatáblák árnyékolják.

 


 

A belső tér bizonyos értelemben ellentéte a ház hagyományos, paraszti külsejének: inkább gazdája polgári ízléséről árulkodik. Ugyanakkor itt is fellelhetők a természetes, meleg anyagok: a tetőszerkezet két vaskos, nagyolva megmunkált fatörzsre támaszkodik, a kötőgerendákat kovácsoltvas sarokvasak rögzítik, a részletek és bútorok fából készültek. A külső burkoló anyagok őszintesége a belső terekben is tükröződik: az alagsort (a ház kővel burkolt alapját) puritanizmus jellemzi – itt kaptak helyet a kiszolgáló helyiségek (előtér, vendégszoba, konyha, fürdőszoba). A földszintet és a tetőtéri részt (nyitott galéria) díszes tapétával burkolták, kitűnő hátteret biztosítva a finom ízléssel megválogatott és elhelyezett festményeknek, valamint lámpatesteknek. A bútorzat egy része a házzal szervesen egybeépült: szükséges térelválasztó elemek az egyébként túlságosan nyitott és árulkodó térben. A tetőtérbe vezető tömör lépcső tölgyfából készült, a korlát kovácsolt vasból. Domináns színek a nyers bézs, olívazöld, borvörös, barna és elvétve az arany. A tetőszerkezet teljes egészében látszó, a szaruállások közötti részeket lapolt, olívazöldre mázolt deszkával borították.

 
 

 

Az építészek gondosan tanulmányozták a telket – erről árulkodik a ház tájolása, a nyílászárók pontosan megválasztott helye. Mindennek köszönhetően festői látvánnyal és izgalmas fényjátékkal örvendeztetik meg a ház lakóit. A telket csupán a legkisebb mértékben rendezték: imitt-amott jelzés értékű elemek bukkannak fel a telekhatáron, ezen túl gyümölcsfák uralják a falusi kertet. A ház igen jó példa arra, hogyan lehet vidéki környezetben alázattal és a hagyományok iránti tisztelettel építkezni.

Moscu Katalin


Hétvégi ház

vezető tervezők: Tóthfalusi Gábor, Tulogdy László - Tektum Architectura & Arta
belsőépítész munkatársak: Tóthfalusi Gábor, Dunkler Edina
szakági tervezők: Oltean Mihai, Tutas Adrian
generáltervező: Tektum Architectura & Arta - Kolozsvár
tervezés éve: 2006
kivitelezés éve: 2006-2007

bruttó szintterület: 118 nm
terület: 1100 nm
beruházási költség: 320.000,- Eu
megbízó: magánszemély
generálkivitelező: Kiss Albert és Kiss Imre