Épülettervek/Hallgatói terv

Kortárs Építészeti Központ - Pécs

2009.07.29. 09:42

A Kortárs Építészeti Központ olyan helye lenne a városnak, ahol az építészek átadhatják a tapasztalatokat az éppen workshopon résztvevő hallgatóknak, és egyúttal a diákok ötleteiből is impressziókat meríthetnek. A szoborszerűen megformált ház a belváros peremén található, heterogén állapotú Kórház térre kerülne.
Hoffecker Ákos diplomadíjas hallgatói terve.

részletek a szakdolgozatból

 

 

 

Tervezési terület analízise
Lezáratlan tömbvégződés:
A 18. század végén a telek még nem létezik, az 1865-ös térkép szerint Pécs város tulajdonában van. A városfalhoz több épület csatlakozott, melyeket mostanra elbontottak, visszaadva a városfal látványát. A századfordulóig marhavágóhíd működött a területen, majd a század első éveiben a Városházáról e helyre költöztették a tűzoltókat, a tűzoltóparancsnok nagy bosszúságára, mivel 1901-ben a terület még a város szélének számított. Valószínűleg 1940-re már állt a mai beépítés. 1976-ra a Pátria Szálló megépülése táján e telekhez csatolják a városfal áttörésével a ferencesek kertjének megmaradt részét. Az 1980-as évek elején ismét megüresedett, az ezredfordulón különféle kereskedelmi üzletek és irodák funkcionáltak itt. Az északi lakóépület életveszélyessé vált, ablakait  befalazták, majd lebontották és a helyén üres terület alakult ki. A volt ferences kert jelenleg elhanyagolt, parkolóként funkcionál.

Pátria Hotel és a hozzá tartozó zöldfelület:
Az 1970-es évekig a ferences kolostor beépítetlen kertje volt a területen. 1976-ban befejezik a Pátria Szálló építési munkáit. A jelenleg is működő szálloda fő gyalogosközlekedési vonalon helyezkedik el, ezért rendezetlen környezete érzékenyen érinti a környéken áthaladók tömegeit. A terület északi oldalán helyezkedik el a volt Pécsi Tervező Vállalat irodaháza, amely a múltban több pécsi építész munkahelye volt. Jelenleg is több szakági iroda van az épületben.

 

 

 

Építészeti karakter:
A terület legmeghatározóbb eleme a városfal, melyet az idők során fokozatosan szabadítottak ki a rátelepült épületek közül. A Rákóczi út és a városfal közötti terület közepén magasodik egy téglatorony, mely sajátos hangulatot teremt a belső udvarban. Az Rákóczi út másik oldal látható a Jakováli Hasszán-dzsámi, amely Magyarország egyik legjobb állapotában fennmaradt török építészeti emléke.

Rákóczi udvar:
Az idők folyamán a sorozatos funkcióváltások és gazdasági okok miatt építészeti hanyatlás következett be. Hiányzik a kellő szabályozás, vagy egyszerűen csak az odafigyelés az esztétikus környezet megtartására. Az információs-, közlekedési- és reklámtáblák egymásra halmozása már-már visszataszító hangulatot áraszt a Rákóczi udvar bejáratánál. Ezt tovább fokozza a bejáratot  lezáró hagyományos piros-fehér csíkos sorompó. Adott egy forgalom zajától védett belső udvar, melyben kereskedelmi és szolgáltató egységek működnek. Jelenleg is használatban van a terület, de ha környezete rendezve lenne, be tudna kapcsolódni a város vérkeringésébe. A udvar északi oldalán a rossz műszaki állapotban lévő, részben használaton kívüli épület elbontásával megnyílna egy új közlekedési vonal a hátsó parkolóból a Kórház tér irányába, és kitágulna a belső udvar. Ezt a bővülést tovább segítené a parkoló részbeni megszüntetése. Csak az udvarra látogatók ideiglenes parkolása lenne biztosítva, a megszűnő helyek a hátsó parkolóban lennének pótolva. A képen jelölt földszintes toldás bontása is javasolt, ezzel visszaállítva a műemlék jellegű eredeti homlokzatot.

 


 

Kórház tér:
A ház lebontása kitágította a Kórház tér déli bejáratát. Ez megbontotta a kialakult térarányokat, és a sarok erőtlenné vált. Északi és déli megközelítésnél is zavaró a tömb zárása. A felszabadított városfal műszakilag nincs kezelve, ennek pótlása időszerű.

Elhanyagolt terület, parkoló:
A szálloda környezetének rendezésekor figyelembe kell venni a parkoló területét is. Az elhanyagolt területen kialakult kényszerparkoló nem európai színvonalú, ezért ennek kezelése is feladat. A területen a vizsgálatok alapján nem található föld alatti pince. A múltban ezen a területen mindig zöldfelület volt, ezért a régészeti leletek száma valószínűleg csekély. A talajvíz ezen a részen mélyen van, ezért a jövőben ideális mélygarázs létesítésére is. Első ütemben egy térszíni parkoló létesítése a cél, mely kiszolgálja a Rákóczi udvart és a szálloda parkoló igényét. A későbbi mélygarázs orvosolhatja az egész tömb parkolási gondjait, mivel a területen parkolóhiány van.
A cél egy parkosított útvonal biztosítása a Kórház tér és a belváros között. Ennek megvalósulása a szálloda értékét és ezzel megítélését is növeli.

Koncepció
A Kórház téren a korok összefonódása érezhető, minden időszakban hozzáépítettek valamit. Az így kialakult városszövet pont ettől válik érdekessé. A belváros és az egyetem közelsége, a jó megközelíthetőség, az építészeti örökség sokszínűsége mind-mind segíti a tervezést. A volt Pécsi Tervező Vállalat irodaháza a terület szomszédságában helyezkedik el, ezért sok pécsi építész kötődik a helyhez. Egy olyan környezetben, ahol összekapcsolódik a múlt és a jelen, szívesebben járnak össze a régebben együtt dolgozó építészek. Itt tudnák átadni a tapasztalatokat az éppen workshopon résztvevő hallgatóknak és egyúttal a diákok ötleteiből is impressziókat meríthetnek. A Kortárs Építészeti Központ olyan helye lenne a városnak, mely kapcsolatot teremt építészpalánta és építész között, építész és építész között, de akár az utca embere is betévedhet egy érdekes kerekasztal beszélgetésre. Az épület nem a födém-fal-födém elven épül fel, hanem áthatások, átlátások alakítanák szoborszerűen.

Az épület környezetében meghatározó irányvonalakat figyelembe véve alakult ki a beépítés. Fontos egy ilyen változatos környezetben, hogy az épület ne akarjon új formákkal dominálni, inkább vegye fel a kialakult rendszer léptékét, és új elemként adjon valami többletet a környezetének.

 

 
 

A beépítetlen saroktelek geometriáját lekövetve a szabadon álló épület körbejárható, ugyanakkor a hézagosan zártsorú karakterbe belesimul. A régen elbontott épület építési vonalára helyeztem vissza az utcai homlokzatot, így a tér „bejárata” visszaszűkült, az új ház rendezi a tömb lezárását. A régi városfal elválasztja az épületet a tértől. Az épület nem megy túlságosan közel a városfalhoz, megtartja a kellő tiszteletet. A telepítés feszültségét erősíti, hogy belefeszül a terület geometriájába, a szomszédos épülethez és a városfalhoz sikátorszerűen illeszkedik. Ezt a szoros kontaktot a statikus épülettömeg földtől való ellebegtetése is hangsúlyozza. Az utcafronton végigmenő hasíték az egyetlen megnyitás a forgalmas út felé. Ahol a hasíték felszalad az épület teteje felé, ott van a bejárat. A hosszú, alacsony nyílás az alsó világot hangsúlyozza ki, a magas megnyitás pedig a felső szinteket emeli ki, és vezeti a tekintetet.

A magas hasíték két oldalon jelenik meg, az út felől és a belső udvar felől. Ezt az átkötést a közeli városfal két iránya határozta meg, mely így pont a dzsámit és a tűzoltó tornyot köti össze vizuálisan. Az északi oldalon az épület egy nagyobb üvegfelülettel megnyílik. Az üvegfal a szálloda rendezett parkjára néz, tájolása miatt nem kell árnyékolni. A tető nagy része üvegtető, melyet a magas távtartók leárnyékolnak, egész nap kellemes szórt fényt biztosítva.

 


 

A fogadó szinten kapott helyet a kávézó, mely jó időben kitelepülhet a belső udvarba. Ezen a szinten találhatóak a vizesblokkok, melyek merőleges falcsatlakozásokkal lettek kialakítva, úgy hogy a szabálytalan alaprajzi formával rendszerben maradjanak. A női, férfi, mozgássérült mosdó és a takarítószer-raktár közös folyosóról nyílik, mely elhatárolódik a fő tértől. A fogadó térben kényelmes fotelek biztosítják a kikapcsolódást. A progresszíven visszaugró födémek biztosítják a fény áramlását a térben és vizuális kapcsolatot teremtenek.

A fogadó szint felett kapott helyet egy nagy építész műterem, ahol lehet az ottani gépeken, vagy hozott gépeken dolgozni, nyomtatni, plottolni, makettezni. Minden lehetőség adott tehát a jó csapatmunkára. Ez a tér el van zárva a forgalmas Rákóczi úttól, de a kilátás északra, a zöldterület felé biztosított. Erről a szintről is van vizuális kapcsolat az alatta lévő összes szinttel. Az iroda kitűnő megvilágítású, amit a nagy belmagasságnak és a nagy  üvegtetőnek köszönhet.

A fogadó szint alatt, a köztes szinten tanulmányi tér lett kialakítva, ahol nemzetközi folyóiratok, könyvek, dvd-k helyben tanulmányozhatók. Vásárolni is lehet belőlük rendelésre, azonban a helyben való tanulmány a fontos, mivel összehozza az embereket, és egymástól lehet a legtöbbet tanulni. Ez a tér nyitott a külvilág felé, de ezt használják az éppen itt dolgozó építészek is. A könyves és újságos polc egy szűk folyosó oldalán és az olvasótérben szigetszerűen van kialakítva.

Ez alatti szinten van egy zárt előadó terem, ahol kisebb előadásokat lehet tartani. A nagy többfunkciós tér a nagyobb rendezvényekre szolgál, legyen ez filmklub, állófogadás, pályázatbemutató, kiállítás, vagy bármi ami az építészethez köthető. Erről a szintről is belátható az egész épület, sőt innen érzékelhető a legjobban a monumentalitása, a 4 szint magasság.

 

 

 

Anyaghasználat
A külső térrel az alaprajzokon látható két irányú beton térkő osztás kapcsolja össze a házat. Díszkivilágítást külön nem alkalmazok, mivel a közvilágítás elegendő az épület tömegének megvilágítására, és így jobban kiemelkedik az alsó üvegsávon kiszűrődő fény lebegtető hatása.

Az épület külső megjelenését a betonpanel burkolóelemek határozzák meg. A fehércementből öntött finombeton homlokzati elemek a tetőn is megjelennek, ezzel tovább erősítve a homogén, szoborszerű épülettömeg hatását. A tetőn megjelenő minőségi burkolatot a szomszédos magas házakból való rálátás is indokolja.

A vasbeton szerkezetű épület belső anyagai a letisztult, steril kutatóhely hangulatát idézik. A belső tér könyvfolyosójában a szűk tér mellett a homogén betonfelülettel szemben a könyvek struktúrája érdekes hangulatot kölcsönöz. A magas fényű fehér falakat a kiállított installációs anyag játéka töri meg. A műgyanta padló a különböző szekciókban más-más színezést kap, a mennyezetet szintén fehér színű festés, illerve fehér fényű BARRISOL álmennyezet takarja.

Hőellátás
Az épület hőellátását talaj-víz hőszivattyús rendszer biztosítja. A hőforrás oldali talajszondák elhelyezése az épület mögötti beépítetlen területen lehetséges. A hőszivattyú télen fűtési feladatokat, nyáron hűtési feladatokat lát el. A hőszivattyú elhelyezése a központi gépészeti helyiségben történik.

Az épületben felületfűtési és hűtési rendszerek kerülnek kialakításra. A fűtő-hűtő csőregiszterek elhelyezése az épületszerkezetekben történik. Minden helyiség önálló szabályozással rendelkezik, így könnyen beállítható a téli és nyári kívánt légállapot.
Az épület használati melegvíz igényét a hőszivattyús rendszer biztosítja.

 

 

 

Szellőzés
Az épület tereiben mesterséges szellőztető rendszerrel biztosítjuk a megfelelő levegőminőséget. A föld alatti helyiségek és a föld feletti helyiségek egymástól független 1-1 db légtechnikai rendszerrel rendelkeznek. A légkezelők funkciója a friss levegő-ellátás. A légkezelők szűrőt, nagy hatásfokú rotációs hővisszanyerőt, fűtő kalorifert és frekvenciaváltóval felszerelt ventilátorokat tartalmaznak. A befúvó és elszívó légcsatorna-hálózat elburkoltan halad.

Hoffecker Ákos

Konzulens:
Építészet: Koller József - Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Veres Gábor DLA - okl. építész
Városépítészet, településtervezés: Zambó Terézia - Ybl díjas építész, településtervező
Tartószerkezet, statika: Szován Géza - okl. építőmérnök, vezető szerkezettervező
Épületszerkezetek, belsőépítészet: Bánfalvi Zoltán - okl. építész, faipari mérnök
Épületgépészet: Jermás Krisztián - gépészmérnök

Opponens: Pelényi Margit - Ybl- és Pro Architectura díjas építész

A PTE Tervezési és Építészeti Ismeretek Tanszékén június 29-én Kertész András, Z.Halmágyi Judit, Balogh Balázs, Máté János, Ifj. Kistelegdi István DLA, Rohoska Csaba által alkotott bizottság diploma díjra javasolta.
A bizottság javaslata alapján a diplomamunka a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Építész Intézet 2009. évi “Breuer Marcell” diplomadíjában részesült.