Közélet, hírek

Kormányzati negyed: egy jól működő rendszert indukáló épület

2007.08.17. 08:42

Névadásra szólították fel a Kormányzati negyed pályázatán nyertes vezető tervezőt, Janesch Pétert, aki a játék elől kitérve inkább belevágott a terv ismertetésébe. A KVI beszélgetéssorozatának első állomásán a győztes terv megismertetése volt a cél moderátor nélkül, interaktív belekérdezős formában.

Névadásra szólították fel a Kormányzati negyed pályázatán nyertes vezető tervezőt, Janesch Pétert, aki könnyed kitéréssel nem reagált a játékra, ahelyett inkább belevágott a terv ismertetésébe, hiszen ezért ültünk mi ott. A KVI beszélgetéssorozatának első állomásán a győztes terv megismertetése volt a cél moderátor nélkül, interaktív belekérdezős formában.

Janesch Péter a két ütemre (a kormányzati épületsor és a WestEnd II) szétválasztott tervezés legfontosabb elemét nem győzte hangsúlyozni az est folyamán, a cél nem csupán egy elfogadható épület létrehozása, hanem az adott városrész rehabilitációja, mely nélkül ugyanúgy nincsen kormányzati negyed, mint minőséget generáló tervezési folyamat.

 


Janesch szerint az épületről bőven szóltak már, s a jövőben is erről hallunk majd jócskán, annál kevesebb szó esett a környezet átalakítási koncepciójáról, így csütörtök este is inkább erről mesélt a Nyugati pályaudvar Királyi várójában.
A Nyugati tér, a Terézvárosi negyed és a MÁV területének kérdéskörére tagolható a fejlesztési koncepció.
A Nyugati pályaudvar maga, a reprezentativitását ma is tükröző csarnok épület, a királyi váró megköveteli, hogy a környék – a parkoló, a buszmegállók – is hasonuljon a színvonalhoz. Közpark kialakításával, a felüljáró elbontásával, - így autósforgalmat generáló hatását megszüntetve – a Skála áruház irodai funkciókat ellátó épületté való átalakításával, s az előtte elterülő „mínusz szintes” tér befedésével valósítható meg a minőségi környezetrendezés a nyugatinál.

A Terézvárosi negyed rossz állapotú szövete nagy arányban önkormányzati tulajdon, melyet ésszerű befektetési javaslatokkal – melyet a győztes terv is tartalmazott - kitisztíthat, rehabilitálhat a városvezetés. (parkolók tucatjait lehet a területen kialakítani a föld alá süllyesztve, ezzel átalakítható a terület forgalmi rendje is) Lévén, hogy a kormány szomszédságának generálnia kell egyfajta minőséget, ez talán nem utópia.

 


A vasút átalakítása a legnehezebb feladat, melyre Janesch szerint az utóbbi hetek tárgyalásai során csak pozitív, együttműködő válaszok születtek a mamutcég részéről. Két elképzelésről kell gondolkodni, felülépítésről vagy lesüllyesztésről. Janesch ez utóbbit preferálná a nagyívű zöldesítés, sőt parkosítás végett, hiszen funkciójában akkor lehetne létrehozni valóban egy közösségi teret, akkor válna élhetőbb városrésszé a VI., VII. kerület találkozása. No és ezzel is igazoltnak érzi Janesch a tökéletes helyszín kiválasztását, mely folyamatosan minőséget – nem győzte elégszer hangsúlyozni -, fejlődést indukálhatna.
A kormányzati épületekről hallottakat nem részletezném. A megálmodott terv valóban egy kellően flexibilis, átlátható, zöld technológiás épületkomplexum, s ahogy hangsúlyozták is a fiatal tervezőtársak, a kormányzati épület nem hatalmi reprezentál, hanem példamutat.

Kérdések özöne indult meg a tervismertetés után, melynek egyik főszereplője Eva Mihály Amichay városgazdász-újságíró volt, aki a környék autós forgalmának nemhogy csökkentését, hanem duzzasztását vélte kicsengeni az új negyed kialakításának pályáztatásából, hiszen a 2500 férőhelyes parkoló kialakítása kötelező feladata a pályázónak. Szerinte a helyszín megválasztása is elhibázott. A környék tömegközlekedésének átalakítását és az autós forgalom generálásának ellentmondását illetően Janesch így reagált: „A Kormányzati negyed egy jól működő rendszert indukáló épület akar lenni.”

szöveg és képek: Abonyi Anita