Könnyed indusztrializmus

Ma nyitja meg kapuit a Nemzeti Táncszínház új épülete. Zoboki Gábor és munkatársai olyan tereket alkottak, amelyek tiszteletben tartják az itt állt ipari épület erényeit; látható alátámasztás nélküli előcsarnokával és variálható nézőterével azonban előremutató, kortárs karaktert adtak az épületnek.

Az építész mindig a saját élményei rabságában alkot. Egy ház megtervezésénél – különösen, ha az nyújt annyi tervezői szabadságot, mint a Nemzeti Táncszínház új épülete - mindig az a kérdés, hogy hogyan transzponálja az élményeit a tervező, hogyan viszi át egy épületbe a benne cikázó gondolatokat. Zoboki Gábor, Orlovits Balázs és Lente András olyan színhzat alkotott, amelyben céljuk kettős volt: egyrészt szerették volna kiemelni a meglévő ipari műemléképület erényeit, másrészt olyan nagyvonalú, lendületes tereket kívántak létrehozni, amelyek méltán reprezentálják a magyar táncéletet. Úgy alakították a helyiségeket, hogy azok megfeleljenek a táncszakma szerteágazó jelenlegi és jövőbeli igényeinek is, miközben a homlokzatok a Millenáris már két évtizede álló épületcsoportjához is organikusan illeszkedjenek.

Az épület a magyar ipar jelképe - emelte ki Zoboki Gábor még az alapkőletétel során - amelyben (új funkciója által) szintetizálódhat a tudomány és a művészet, hiszen az épületben valaha folyt kísérletek és a kísérletező műfajok jól megférnek egymás mellett.

A Millenárisnak is új korszakot hozó fejlesztés leghangsúlyosabb eleme a grandiózus bejárati csarnok, amelyben egy látható alátámasztás nélküli, dinamizmust sugárzó fa boltozat vezeti szemünket a térbe, de ez az objektum köti össze a belső teret - kifutva a széles előtetőre - a külső világgal is. Ezt az organikus, az épületnek vizuális súlypontot adó képződményt, amely a függönyfalak által a park felől is szabadon szemlélhető, a lebegő, fa lépcső ellenpontozza, amely egyben kis nézőtérként is használható. Az egybefüggő, pillérek nélküli előcsarnok feletti boltozatban kapott helyet a térben „lebegő" kisterem. A különleges mérnöki megoldásnak köszönhetően a terem csonka kúpként lóg be az előcsarnok fölé. Az ezt tartó 1500 tonnás vasbeton szerkezethez közel 200 tonna betonacélt építettek be, a tartók geometriáját finoman lekövető fa-álmennyezet pedig 13 ezer darab faelem felhasználásával készült.

A volt Ganz-épület bazilikális elrendezése, felülvilágítói szabad téralakítást tettek lehetővé, így a kétezres évektől stúdióként működő, egykori ipari épületből szinte kötöttség nélkül hozhatták létre a 368 főt befogadó nagytermet, a 120 fős kistermet, a két próbatermet, a kamaratermet, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket és öltözőket. Az épületben helyet kapott még egy hangstúdió is, amely a táncprodukciók művészi lehetőségeit bővíti, valamint az új előcsarnokban szezontól függetlenül folyamatosan nyitva tartó kávézó is az új közösségi tér létrehozásának koncepcióját szolgálja.

A napjaink legmodernebb technikai elvárásainak megfelelő, kifejezetten táncelőadásokra tervezett épület nagytermében speciális, 16x24 méteres színpadot alakítottak ki. A nagyterem mobil nézőtérének tervezésére egy magyar céget kértek fel, amely többek között a New York-i 9/11 Memorial Museum részére is készített székeket, míg a kisteremben a Peter Zec és Otl Aicher által alapított Red Dot Design-díjas székek fogadják a nézőket.

Az épület központi eleme a korábbi stúdiótérből multifunkciós színházi térré alakított, 368 fős nagyterem. A korszerű színháztechnikával felszerelt, átalakítható játszótér a táncszakma széles repertoárjához is igyekszik alkalmazkodni, sőt akár egyéb rendezvények – koncert, gálavacsora stb. – is megtarthatók benne - ezt szolgálja a nézőtér szétbontható, mobil, oldalra kitolható székrendszere.

A jövőben befogadó színházként működtethető, 120 fős kisterem kialakításánál a tervezők olyan egységes tér létrehozására törekedtek, ahol a közönség szinte az előadás részesének érezheti magát. Az épületben két nagyméretű próbaterem is található, amelyből az egyik mobil falakkal tovább is osztható. A balett-terembe modern függesztő rendszert építettek be, amely akár hat táncos dinamikus terhelését is elviseli, a kamaraterem pedig színházi nevelési, gyermek és ifjúsági illetve rekreációs programoknak ad majd helyet.

A beruházás során mindvégig az volt a legfontosabb cél, hogy a meglévő épületet a Nemzeti Táncszínház speciális igényeinek megfelelően alakítsák és bővítsék ki, de ezek közül is kiemelkedik az a világszínvonalú megoldás, hogy az előcsarnoktól a nagyszínpad hátsó faláig egybefüggő, síkpadlós térré alakítható a földszint. A Millenáris Parkban átadott új intézmény nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, de Budapest kulturális életében is meghatározó lesz majd.

Móré Levente