Utópia vagy disztópia a digitális oktatás? – Építészet és oktatás a Soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben

A hazai építészeti oktatás műhelyeit bemutató sorozatunkban a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének Építőművészet BA és Építőművész MA képzéseiről Botzheim Bálint, Jahoda Róbert, Katona Vilmos és Lenkei Balázs válaszolt Somogyi Krisztina kérdéseire.

ÉF: Hogyan zajlott az elmúlt fél évben az építészeti képzés Sopronban?

AMI: 2020. március 13-án a felsőoktatás átállt távoktatásra a Covid-19 elleni védekezés miatt. Ez érzékenyen érintette az építőművészek, és általában véve is egy olyan iskola működését, melynek lényege a közvetlen személyes tapasztalatszerzés – emberről, környezetről, anyagról, térről, mesterektől és úgy általában a világról. 2020. június 29-én véget értek a félév végi kiértékelések, lezajlottak a diplomavédések, felvételik. Egy kicsit hátrébb lehet lépni és visszatekinteni az elmúlt, kihívásokban bővelkedő időszakra. Amikor bejelentették a kijárási korlátozást, majd szinte egyik napról a másikra az egyetemek bezárását, volt egy jó adag bizonytalanság mindenkiben. Feszülten vártuk a helyzet alakulását, és gyorsan, alig egy hét alatt átálltunk a digitális oktatásra, annak érdekében, hogy a hallgatókat ne érje hátrány, és a helyzet ellenére elsajátíthassák az féléves tudásanyagot. A három hónapos periódus alatt új feladatokkal kellett megbirkózni, de összességében megerősödve jutottunk túl a megpróbáltatáson, sok tapasztalat gyűlt össze, új oktatási módszerek kristályosodtak ki, amelyeket a most induló félév során már próbálunk is hasznosítani.

Hol működik most az AMI?  Mikor zárult a költözés, milyen az új hely, a P épület?

AMI: Az AMI 2020 év januárjában költözött a P épületbe, így az idei évben már itt zajlik a képzés. Az épület viszonylag új, néhány évtizede épült, így jobban megfelel a mai igényeknek és a léptéke is illeszkedik a mi képzésünkhöz. Az oktatási terek egy központi aula köré szerveződnek, amely lehetőséget ad az intenzívebb közösségi életre. Ez jótékonyan hat a három szakunk (Építész, Forma, Grafika) közötti szinergiákra is. 

Mi történt a régi épülettel?

AMI: A régi épület jelenleg az Soproni Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium és Általános Iskola képzéseinek ad helyet.

Korábban a város szívében, a Deák téren voltatok. Most a campusba kerültetek tehát át. Milyen értelemben fontos a fizikai hely az oktatás számára?

AMI: Fontosnak tartjuk, hogy az oktatás helyszínének jó adottságai legyenek. A P épület az Erzsébet kert ősfás ligetében helyezkedik el, a természet közelségét nagyon élvezzük. Ideális esetben a hallgatók és az oktatók magukénak érzik az oktatás helyszínét, úgy gondoljuk, hogy mostanra sikerült belakni és megszeretni az P épületet.

Hogyan működött a koronavírus alatt az oktatás? Hogyan kommunikáltok egymással?

AMI: A járvány egyedi helyzetet teremtett: a távoktatás összezárt minket egy nonstop nyitvatartási idejű, láthatatlan műterembe. A kijárási korlátozás sok külső tényezőt kiszűrt, ezáltal a hallgatók jobban tudtak a terveikre koncentrálni. A gyakori konzultáció biztosította a gyors visszacsatolást, így könnyebben lendültek át a holtpontokon. Nagyon hasznos együttműködési szkillek alakultak ki, amik a továbbiakban már rutinnal alkalmazhatók lesznek.

Képzésünkre egyébként a kiscsoportos oktatás jellemző, és az a célunk, hogy ennek előnyeit minél inkább kiaknázzuk. A tervezési tantárgyak oktatásánál a műhely jellegű munkát részesítjük előnyben. A hallgatók órán (is) dolgoznak a kiadott tervezési feladaton. Így gyorsabban tudnak haladni, hiszen, ha elakadnak, rögtön ott a segítség, az oktatóval át lehet beszélni és gyors döntést lehet hozni a tervezési kérdésekben.

Milyen módon, milyen gyakorisággal tartottátok a kapcsolatot a hallgatókkal?

AMI: Intézetünkben az összes órarendi órát megtartottuk a home office alatt is, digitálisan, a saját idősávjában. Így az oktatás ritmusa megmaradhatott a már kialakult rendben, ami a hallgatóknak is segítség volt, hogy ne csússzon szét a napjuk az otthon kényelmében sem. Az oktatás a megszokott rendben, csak éppen digitálisan zajlott tovább.

Melyek azok az oktatási feladatok, amelyeket nem volt különösebben nehéz átrakni az online térbe?

AMI: A tervezési tantárgyak átállítása a digitális térbe nem okozott különösebb nehézséget, a konzultációk megtarthatók voltak online. Ugyanakkor egy idő után mindenki érezte az „offline" jelenlét hiányát. A digitális szembenézés nem tudja pótolni a valóságos jelenlétet. A konzultáció során felmerülő kérdések megbeszélése is nehezebb a digitális térben. Mennyivel egyszerűbb pauszra gyorsan felvázolni a gondolatokat, mint tabletre rajzolni a technika akadályaival küszködve! A digitális konzultáció lassabb, több munkát igényel. Emellett vannak előnyei is persze. A hallgatók például kedvelték, hogy a képernyőmegosztással valóban mindenki egyszerre látja, amiről éppen az eszmecsere zajlik, így egymástól könnyebben tudtak tanulni.

Ugyanez mondható el a felhőbe feltöltött elméleti előadásokról is. Oktató és diák nem tudnak egymással kommunikálni, nincs interaktivitás, ezért a prezentációk egyirányú pályára kényszerülnek. Az online prezentációkat elkészíteni és feltölteni nagyjából háromszor annyi időt és energiát igényel az oktatótól, mint órát adni, ugyanakkor a feltöltött előadásokat akármikor elő lehet venni és visszapörgetni, ha valami nem volt világos. Az időbeosztásunk is rugalmasabbá vált ettől, a munka minősége mégsem romlott, sőt. Aki vállalta a nyilvánosságot például a Youtube-on, az sok pozitív és negatív visszacsatolást kaphatott. Ez az oktatókat is kilendítette a megszokott énképükből. Lehet, hogy nem is olyan jó tanár, aki eddig annak gondolta magát? A csoportos beszélgetéseken mindenkinek egyszerre láthattuk az arcát a visszajelzések közvetlenségében.

Már korábban is rájöhettünk volna, hogy az elektronikusan rögzített előadásokból könnyebb és hatékonyabb a tanulás, mint a száraz, kreatív képzéseinkben egyre fárasztóbbá váló szakkönyvekből. Mindazonáltal elengedhetetlenül fontos, hogy a hallgató olyan féléves feladatot kapjon, amelyben személyesen érintve érzi magát – máskülönben elvesznek a digitális átállással járó előnyök.

Mik azok az órák, tevékenységek, amik nehezen működnek a személyes találkozás hiányában? 

AMI: Az új tantárgyi rendben a tervezési feladatokat építészeti „szókincs és eszköztár" fejlesztés előzi meg. A téralkotás-térelhatárolás-térszervezés kurzust térkompozíciós gyakorlat kíséri, és csak ezután térünk át a féléves tervezési feladatra. Szerencsére mindez még a járvány beköszönte előtti kontaktórákban lezajlott, de a helyszíni bejárást és a műhelymunkát már nagyrészt ellehetetlenítette a kijárási korlátozás. Pedig képzésünk fontos részét képezi a kétkezi gyakorlat valamennyi plasztikai, bútortervezési és építészeti tantárgynál.

Pozitívum azonban, hogy nem jelentett gondot az újfajta prezentációs technikákra való átállás. Azonban ez az időszak kikényszerítette az informatikai eszközparkkal való őszinte szembenézést. A számítógépek lassúsága, sűrű lefagyása az alkalmazott művészeti oktatásban különösen hátráltató. Ezért üdvözlendő lenne egy olyan központi támogatási program, melynek célja a hallgatók és oktatók korszerű digitális eszközökkel való felzárkóztatása. Őszintén reméljük, hogy az egyetemi fenntartói modellváltás jó alkalmat ad ennek megvalósulására!

Mi történt az idei diplomákkal? Hogyan oldottátok meg?

AMI: A diplomázókkal sikeresen vettük akadályt a digitális oktatás keretein belül is. A hallgatók is érezték, hogy még keményebben kell dolgozni a nehéz körülmények miatt. Már a vázlattervnél látszott, hogy komolyan veszik a dolgot és van bennük kitartás. A diplomavédések eredményesek voltak, a diplomabizottságban az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara és a BME Építészmérnöki Kara is képviselte magát.

Működik-e közösségként a tanszék, az egyetem vagy a hallgatók az építészeti feladatokon túl? Azaz támogatjátok-e egymást bármiben.

AMI: Az oktatók közötti együttműködés megoldható volt, a tanszéki értekezleteket meg tudtuk tartani videókonferencia segítségével. Az együttműködés terén is a kettősséget tapasztaltunk meg, egyrészt a technikából adódó nehézséget, másrészt a gyors kommunikáció előnyeit, ami a soproni lokáció miatt különösen jelentős. Eddig is adott volt a lehetőség, csak nem éltünk vele.

Mi a tanulsága eddig számotokra a kialakult oktatási helyzenek?

AMI: A veszélyhelyzet rákényszerített arra, hogy olyan eszközöket használjunk, amelyek eddig is léteztek, de nem voltak szerves részei az oktatási eszköztárunknak. Ezeket a rendszereket begyakorolva már látszanak az előnyök is, amelyeket a későbbiekben is használni szeretnénk. Például a távkonzultációban a képernyőmegosztás, rajzolás, mint gondolatátadó módszer jóval többet ad, mint egy telefonos konzultáció. Az új megismert módszereket szeretnénk megtartani, hiszen kiválóan alkalmasak gyors hétközi konzultációra, ami kiegészítheti az órarendbe integrált konzultációt. Ez különösen a diplomázóknál jelentett (és jelenthet a jövőben is) óriási előnyt, mert nagyon fel tudja pörgetni a hallgatókat a heti többszöri gyors visszacsatolás.

Változtatnak-e hosszabb távon bármin a járvány kacsán bevezetett reformok? Ha változtatnak, akkor ez a tanítás módszerében, a kiadott tematikákban, az együttműködés logikáiban érhető tetten?

AMI: Az építészképzés sziszüphoszi erőfeszítésében ma a kőtömb súlyát és a hegy meredekségét a tudás mennyisége és az idő rövidsége jelentik. A mérhetetlenül gyorsan dúsuló ismeretanyag és az oktatási idő hossza már rég nincsenek arányban egymással. Emiatt a hallgatók terheltsége is aránytalan. Saját magukkal szemben is magasak az elvárásaik, az egyetemen kívüli világét már ne is említsük. Sajnálatos tény, hogy a terhelés csökkentésére tett kísérletek sokszor azért válnak értelmetlenné, mert a hallgatók azon nyomban bejelentkeznek dolgozni, jó esetben egy építészirodába. Emiatt ismét leterheltté válnak, és nem jut elegendő idő és energia a tervi munka előkészítésére és érlelésére – történjen az közvetlenül vagy egy elektronikus médiumon át.

A következő időszakban arra fogunk koncentrálni, hogy a művészeti készségek mellett biztos és rendszerezett építészeti alaptudást sajátítsanak el a hallgatók. A káoszban vágott rend a járvány alatt bebizonyította, hogy képesek vagyunk erre. A magas szintű kreativitást, esztétikai érzéket ki kell, hogy egészítse a piacképes tudás. Az a célunk hogy a hároméves képzés végén kimenő hallgató felkészült legyen az MA szintre. Emellett rendelkezzen olyan tudással, mellyel akár az álláspiacon is megállja a helyét, ha úgy dönt, hogy a továbbtanulás előtt gyakorlati tapasztalatokat szeretne gyűjteni.

Hogyan hat az építészetre ez a mostani helyzet? Mi foglalkoztat ennek kapcsán benneteket építészként?

AMI: A Covid építészeti hatásai közül talán a legjelentősebb, hogy sok vállalat számára kiderült: a távmunka is tud hatásos lenni. Ebből következhet az, hogy lesznek piaci szereplők, akik úgy gondolják, a munkatársaik nagyobb hányadát küldik majd távmunkára. Komoly irodaterületeket spórolhatnak, aminek hatása lehet az irodaépítések mennyiségére is. Emellett a vírushelyzetnek impaktja lehet még számos területen a társasházépítéstől kezdve az oktatási épületeken át a kórházépítészetig. A kérdés az, hogy most mindenki úgy gondol-e a veszélyhelyzetre mint egy rossz álomra, ami már el is múlt, vagy fontosnak tartana egy második hullámra történő felkészülést. Felmerülhet, hogy egyáltalán fel lehet-e készülni egy ilyen váratlan helyzetre, hiszen a Covid is olyan területeken okozott nehézségeket, ahol senki nem számított rá.

Nem tudjuk még pontosan, hogy a történések magukkal hoznak-e tartós társadalmi változásokat, annyi azonban már most megjósolható, hogy a vírus elsősorban a gazdaságra fejt ki negatív hatást. A megvonások máris elkezdődtek világszerte, és – ahogy az lenni szokott – első áldozat az oktatás és a kulturális szektor. Amennyiben a társadalmi szokások, rítusok is átalakulnak, úgy az építészet is komoly megpróbáltatások elé néz, amelyeknek mi is tanúi, részesei leszünk. Ám Sopronban ennek is a jó oldalát nézzük: teher alatt nő a pálma…

Volt-e nyáron közösségi építés, kreatív gólyatábor?

AMI: Nagy örömünkre az idei gólyatábor szervezését teljes egészében az AMI diákköre a Workshopron vállalta. A tábor jó hangulatban telt, és a felsőbb évesek felelősségteljesen viszonyultak a gólyákhoz. Minden napra jutottak, egyéni és csapatmunkában megoldandó feladatok. A kipakolást a tábort záróestjén tartották, melyen jónéhány tanár is részt tudott venni.

Az anyaegyetemmel alakulnak-e ki szinergiák?

AMI: Alapozó tantárgyaink közül többet is a faipari szakos hallgatókkal vegyesen hallgatnak az AMI hallgatói, itt van lehetőség együttműködések kialakulására. Több hallgatónk részt vesz az anyaegyetem selmeci hagyományait őrző diákegyesület életében is. Az új épületbe költözés részeként az AMI korábbi műhelyei az Egyetem kutatóműhelyébe az úgynevezett NRRC épületbe kerültek át, amelyben professzionális megmunkálógépek, CNC maró, lézervágó is elérhető, így hallgatóink magasabb színvonalon tudják az egyetemi makettjeiket elkészíteni. Oktatóink közül többen részt vesznek az anyaegyetemmel közösen vitt K+F+I és kutatási projektekben.

Hogyan indult el a képzés? 

AMI: Az őszi képzés a megszokott tanrendben indult el, az órák túlnyomó többségét hagyományos módon, tantermekben tartjuk.

Hány hallgató van most az AMI-ban? Az építőművész BA és MA szakon?

AMI: Az AMI-ban közel 150 fő folytat tanulmányokat. Ebből az építőművész BA képzésen 40 fő, az MA képzésen 8 fő vesz részt.

Hogy tervezitek a félévet?

AMI: Az őszi félévnek bizakodva vágtunk neki, örülnénk, ha lezárások nélkül vihetnénk végig. Ugyanakkor, ha mégis sor kerül komolyabb korlátozó intézkedések bevezetésére, az előző félévben már kialakított online rendszerre át tudunk állni. Egyelőre örülünk, hogy megtarthatjuk hagyományos módon „offline" az órákat, úgy érezzük így tudunk legtöbbet átadni az hallgatóinknak.

 

 

Az építészet képzési helyeit bemutató sorozat az NKA támogatásával valósult meg.

 

Szerk.: Winker Márk