Kollektív Ház grafikusművészeknek

A Debreceni Egyetem építészmérnöki Bsc végzős hallgatóinak évről évre hazánk egy adott településén belüli helyszíneire kell tervezniük diplomatervüket. Idén a jászság fővárosa, Jászberényre esett a választás. Lévai Csaba diplomamunkájában a '79-ben épült miskolci Kollektív Házat vette alapul.

A helyszínbejárás során megismertük azt a 6-8 helyszínt, ahová lehetőségünk volt tervezni. A jászberényi főépítésszel való személyes találkozón megtudtuk, mire van szüksége a városnak, milyen irányba tart az építészete, így mindenki eldönthette, hogy választott funkciójának melyik a legtökéletesebb helyszín a megadottak közül, illetve többeknek segített a szemrevételezés az épület megálmodásában.

Előzmények

Az, hogy mi lesz az épületem funkciója, már közel másfél éve elkezdett körvonalazódni bennem, hiszen a szakmai gyakorlatomat Miskolcon, Rudolf Mihály irodájában volt szerencsém tölteni, aki lakója volt annak a Miskolci Kollektív Háznak, melyhez hasonló azóta sem épült Magyarországon, külföldön is csak egy-kettő, de pontosan ilyen jellegű, funkciójú ház, a létrejöttének körülményeivel sem addig, sem azóta nem épült sehol a világon. A gyakorlatom lezárásaképp kaptam egy kiadványt, ami a ház 30 éves évfordulója alkalmából készült. Az ebben látottak, olvasottak olyan nagy hatással voltak rám, hogy eldöntöttem: egy kollektív házat fogok tervezni XXI. századi kiadásban.

Funkció, helyszín

Fontos először leszögezni, hogy a „kollektív ház” a co-housing angol szóból ered, legjobb visszafordítása ennek a „közösségi lakóhely”, ez takarja is a lényegét, azaz éljünk közösségben!, ne szeparálódjunk el egymástól, éljünk együtt, megtartva a privát tereket, hiszen egy közösségi lakhatásból végtelen sok előnyünk származhat. Ez a lényege a co-housingnak. Azonban ilyen „közösségi házakból” sok van már Európában, a határokon belül is akad 2-3, én a miskolcihoz hasonlót szerettem volna tervezni (fiatal építészek laktak, dolgoztak, alkottak benne), azaz egy adott társadalmi csoportnak megteremteni egy házat, ahol egyrészt laknak, másrészt alkotnak, és harmadrészt – itt kapcsolódik be konkrétan Jászberény – bemutatják az alkotásaikat a nagyközönségnek.

A funkció tehát adott volt, három főbb irányvonal együttmozgását kellett megteremteni úgy, hogy a ház a lehető legjobban működjön, mind a lakóknak, azaz grafikusművészeknek, akik dolgoznak a házban, mind a kiállításokra, workshopokra ellátogató vendégeknek. Az említettekből kiindulva fontos volt, hogy az épület a belvárosban találjon helyet magának, ahol a helyiek közel maradhatnak az alkotó csoportokhoz, együtt éljenek a kiállításokkal, de könnyen megközelíthető legyen a távolabb élő látogatóknak is. A buszpályaudvar épülete mögötti foghíjtelek kedvező megoldásnak bizonyult, hiszen minden adottsága megvolt, amire egy ilyen épületnek szüksége van. A több funkció miatt, illetve, hogy egyszerre több útvonalon történik az épület használata (lakók, vendégek), szintén alkalmasnak tűnt a telek, hiszen északról a város legforgalmasabb útja, a Rákóczi út, míg délről a kis zsákutca, a Hold utca határolja, így hamar kialakult, hogy a használhatóság miatt előnyös, ha nem keverednek össze a lakók a vendégekkel nap mint nap, így a lakók délről, a vendégek északról kaptak bejáratot az épületbe.

Tömegalakítás

Az előbbi megállapításból következett, hogy két tömbnek kell lennie, egynek a Rákóczi utca felől, egynek pedig a Hold utca felől úgy, hogy tartsa északról a zártsorúságot, míg délről a kertes beépítést, így kialakult egy külső kiállítótér, azaz kert és a bevilágítás, illetve a kiállítótér „áramoltatása” miatt egy szervező átrium. A másik építő jellegű gondolat az volt, hogy a kollektív házaknál a legfontosabb használhatóság szempontjából a közösségi és privát terek arányos osztása. A miskolci Kollektív Háznak egy fő problémája volt, mégpedig az, hogy nem volt köztes tér, azaz csak közösségi és privát, de nem volt fél-privát. Az a mozgatórúgó irányította kvázi a félévemet, ami a legtöbbet gondolkodtatott, hogy megtaláljam a – konzulensem, Kállay Ferenc segítségével – azt a működési modellt, ami ténylegesen jól használhatóvá teszi a házat. Végül kialakult a megoldás, mégpedig az, hogy ténylegesen 3 szektorra kell osztani a lakók tereit: közösségire, privátra és „szuper-privátra”, melyben a privát egy olyan tér, ami alkalomadtán lehet közösségi, de főleg a privát téren keresztül elérhető háló lakói használhatnak.

Útvonalak

Útvonalak terén tehát a lakók délről, a nyugodt zsákutcából közelítik meg az otthonaikat egy olyan útvonalon, ahol nem találkoznak a kiállításra látogató vendégekkel, egy lépcsőházon keresztül érnek fel a közösségi terükbe, majd onnan tudják megközelíteni a privát és végül – még egy szinttel feljebb a „szuper-privát” területeket. A közösségi térből nyílik két terasz, melyek az átrium keleti és nyugati végében találhatóak, ezeken keresztül tudnak közvetlen átjutni a grafikus lakók a műhelyükbe, ahol fa – és linóleum, illetve fém (réz) lenyomatokat is tudnak készíteni. A másik tömbben található tehát a grafikai műhely, melyet a földszintről, a kávézótérből tudnak megközelíteni a vendégek workshopok alkalmával, akik az épületbe északról jutnak be egy előtéren keresztül, ahol a recepció mellett elhaladva informálódhatnak, illetve a ruhatárba elhelyezhetik kabátjaikat. Túljutva a foyeren, a kiüvegezett átriummal találják szemben magukat, ahol eldönthetik, hogy a kávézótér felől vagy egyből a kiállítótér irányába közelítik meg a remekműveket. A foghíjtelek beépítésből adódóan kialakult a földszinten két fal – a keleti és a nyugati -, ami ablaktalan, idekerültek a kiszolgáló egységek: vizes blokk, gépészet, raktár.

Tagolás, működési elv

A teljes épületen egy hármas vertikális - és horizontális tagoltság figyelhető meg, vertikálisan északről dél felé haladva a fölszinten: bejárat, lépcsőház, kávézóter, ez „alatt” a közlekedők, kiszolgáló egységek és az átrium, míg délen a lakók bejárata és maga a kiállítótér található, ehhez csatlakozik egy kültéri kiállítótér is. Az első emeleten a felső taktusban a grafikai műhely, középen az átrium, azaz itt már légtér, a szélein teraszok, délen a közösségi és félig-privát terek helyezkednek el, míg a második emeleten a déli szegmensben a „szuper-privát” terek kaptak helyet. Horizontálisan is 3 szint jött létre: földszinten a kiállítótér, kávézó és a többi – már felsorolt – funkció kapott helyet, az első emeleten a műhely és a közösségi, fél-privát, míg a legfelső szinten a már említett szuper-privát terek.

A Kollektív Ház működési elve az, hogy közép- és hosszútávra albérlet formájában lakhatnak a lakók az épületben, fenntartva magukat és a hozzájuk kapcsolódó funkciókat, azonban a kiállítótér már közös a várossal, az ottani ideiglenes, illetve állandó kiállítások megszervezésében már Jászberény is fontos szerepet vállal, hiszen a városnak is érdeke az, hogy minél több kulturális élménye legyen a lakóinak.

Zárszó

A félév során egy tanulmány is született részemről Kollektív Házak címmel, ennek az utolsó gondolataival zárom soraimat:

„A kollektív lakozás egy olyan lakhatási formát nyithat meg a családok, öregek, fiatalok előtt, ami mind a mai napig rejt magában kiaknázatlan lehetőségeket. Nyugati példák már megmutatták és mind a mai napig, sőt egyre gyakrabban megmutatják, hogy igenis van értelme, van rengeteg előnye az ilyesfajta „életmódnak”. Magyarországon szinte teljesen ismeretlen még ez a műfaj a lakosság számára, de a jövőben többen is észre fogják venni, hogy amit a Miskolciak elkezdtek, azt megéri befejezni.”

Lévai Csaba