Kísérleti összeborulás
Önkéntes munkával hallgatói ötlettervek születtek a Roma Parlament épületében kialakítandó fővárosi roma-magyar kulturális központra. A prezentációkkal készülő hallgatók utólag szembesültek azzal: miközben ők önkéntes munkát végeztek, a vetélytárs-projekt Szentkirályi 7. tervezésével (tervezői díjért) megbízott tervezők helyiséglistájukat engedély nélkül „utóhasznosították”.
A jelenleg ideiglenes műemléki védelem alatt álló Tavaszmező utcai Roma Parlament épületének megmentése érdekében összefogtak romák és nem romák, az épületben tevékenykedő civilek és a vele szomszédos telken található 110 éves művészkert művészei, városvédő és országos civil szervezetek, a BME Építészmérnöki Kar Szent József Stúdió Kollégiumának hallgatói és a Corvinus Egyetem Tájépítész Karának közösségi tervezéssel foglalkozó diákjai, valamint magyar, cseh és amerikai állampolgárok. A Tavaszmező utca 6. szám alatt álló ház lebontására irányuló tervek legalább olyan, ha nem nagyobb mértékű alulról jövő kezdeményezések láncolatát idézték elő, mint a zsidónegyed eldózerolása. A kísérlet abból a szempontból is kuriózum, hogy a hasznosítási tervek kezdeményezői civilek, a kerületi önkormányzat pedig nyitottnak mutatkozott a program megvalósítására.
A közös munka tanulságai
Az elmúlt négy hónapban a Roma Parlament és a Phralipe roma és más civil szervezetek képviselői, helyi (VIII. kerületi) civilek és két közösségi tervezéssel foglalkozó kísérleti műhely (a Portschy Szabolcs vezette Szent József Stúdió Kollégium építész hallgatói és a Kristin Faurest vezette közösségi alapú zöldfelület tervezési kurzust látogató tájépítész hallgatók, közöttük cseh nemzetiségű Erasmus ösztöndíjas diákok) közösen alakították ki az épületegyüttes építészeti programját. Ezt követően a két tervezőműhely önkéntes alapon 4+1 ötlettervet dolgozott ki, amelynek felhasználási jogát május 26-án, az épületben megtartott tervbemutató prezentációkon felajánlották az épület megmaradásáért küzdő civileknek. A +1 ötletterv nem közösségi tervezéssel készült, hanem egy tantárgyi munka keretében járta körül azt, hogy miképpen lehet a műemlékileg értékes részletek megtartásával és a területre érvényes szabályozás figyelembe vételével egy kulturális központot kialakítani. Ez utóbbi tervet Faragó Csaba jegyzi, aki az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék részéről kapcsolódott a projektbe.
Az építész hallgatók közül Andó Gergely, Baracsi Gábor, Czuczor Éva és Hajdú Viktor, vett részt a közös munkában, míg a tájépítész hallgatók közül Mészáros Csaba, Szűcs Andrea és a Brnóból az Erasmus program keretében érkezett Lenka Špirudová és Vera Pištková készítette el a belsőkertek és tetőkertek terveit. A tervismertetés során kiderült, hogy az építész – tájépítész kommunikációban van még mit fejlődni: a tervek nem mindig álltak egymással szinkronban, ami a rövid időnek, az eltérő mennyiségű időráfordításnak, a képzések össze-nem hangoltságának is köszönhető. A felállt építész-tájépítész párosok eltérő színvonalon teljesítettek, ami a közös munkát illeti. Feltűnő volt, hogy a brnói tájépítész lányok mennyivel jobban megtalálták a hangot az építészeti elképzelésekkel, mennyivel oldottabban tudták összehangolni saját koncepciójukat az építészeti törekvésekkel. A cseh építész és tájépítész képzés, úgy tűnik, magasabb fokon összerázott, míg a magyar képzési rendszerben mindez csíráiban is csak alig tapasztalható.
Tudtak jobbat
Május 26-án a civilek és a RÉV8 Zrt. képviselője előtt előadott tervek szép kerek menüvel ajándékozták meg a hallgatóságot. Olyan étlappal, amiben új fogások is terítékre kerültek. Volt, aki koncepciójában a legminimálisabb programot, a gazdasági realitást szem előtt tartva igyekezett az épület lehetséges funkcióira választ keresni, volt, aki az alapfunkciók mellé emelt be néhány újat, de nem törekedett az előzetes kívánságlista maximális teljesítésére, és volt aki a szomszédos – csak nagy nehézségek árán beépíthető keskeny telek hasznosításával nyitott meg új perspektívákat a civilek előtt. Az építészeti és tájépítészeti tervlapok összedolgozására nem jutott idő, ami az együtt értelmezhetőséget meglehetősen nehézzé tette, ám a diákok és vezetőik tervezik az utólagos összefésülést és a tervek kiadványszerű bemutatását, amelyre várhatóan ezév őszén kerülhet sor. Daróczi Ágnes és Zsigó Jenő a roma civilek részéről melegen fogadta a pénzeszközök és megfelelő időintervallum hiánya ellenére igen alapos hallgatói terveket.
A találkozót árnyékba borította ugyanakkor az a fővárosi döntés, amely a Szentkirályi u. 7. számú helyszínre (volt Dekoratőr Iskola épületébe) – fölülről – terveztet párhuzamosan egy Fővárosi Roma Kulturális Központot (FROKK), mintegy semmibe véve azt, hogy – alulról – egy ugyanilyen projekt ugyanabban a kerületben és az integráció igényével (nem csak roma, hanem roma-magyar összefogással) elindult. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes korábbi nyilatkozata szerint azért esett a választás a Palotanegyedben lévő Szentkirályi utcára, mert üzenetértéke van a reprezentatívabb helyszínnek: hangsúlyozni akarták a helyszínválasztással hogy nem szeretnék gettóba zárni a roma kultúrát.
Sokkhatás
A május 26-i tervbemutatást követően Zsigó közbenjárására május 28-án egy „civil egyeztetés” keretében Horváth Csaba és bizottsága is megismerhette (volna) a Városházán a kísérleti összefogás generálta rehabilitációs terveket. A civil kezdeményezés résztvevőit ott, a helyszínen, csaknem sokkolta az a felismerés, hogy a főváros által a Szentkirályi u. 7. helyszínre készült tervekben szinte szó szerint ugyanaz a helyiséglista szerepel, mint a Tavaszmező u. 6. civil kezdeményezésnél. (Az egyeztetések eredményeit Zsigó Jenő korábban megmutatta egy fővárosi osztályvezetőnek azzal a céllal, hogy igazolja: formálódnak a Tavaszmező u. 6. elképzelései, éppen ezért elhibázott lépés a civilekkel nem egyeztetett Szentkirályi projektbe belefogni.)
A prezentációkkal készülő hallgatók ekkor szembesültek azzal: miközben ők önkéntes munkát végeztek, a Szentkirályi 7. tervezésével (tervezői díjért) megbízott tervezők helyiséglistájukat engedély nélkül „utóhasznosították”.
Daráló
A civil meghallgatást a döntéshozók részéről – a meghallgatáson civil projekt koordinátori megfigyelőként jelen lévő Fekete Hajnal szavait idézve – „a cinizmus és a megjelenített ellenérvekkel kapcsolatos alapvető és lényegi érdektelenség” jellemezte. A civil projekt-koordinátor később lapunknak úgy fogalmazott: -„A lefektetett civil tervek nem egy későbbi (remények szerint országos) roma kulturális központ elől szeretnék elhalászni a pénzeszközöket, hanem egy, a megrendelőt partnerként bevonó közösségi tervezés folyamatát és eredményének tanulságait kínálták alternatívaként.”
A fővárosi közgyűlés által szorgalmazott egyeztetésen azonban nagyjából kitűnt, hogy a helyszínről a döntés már a tervismertetések előtt megszületett, és beruházás költségeit, valamint a megépítési határidőt tekintve a Tavaszmező 6. eleve szóba sem került a főváros részéről, mint lehetséges alternatíva. A főváros a mintegy 900 milliós állami támogatás és a 300 milliós működtetési költség reményében nagyvonalúan átlépett a hosszadalmasnak és bonyolultnak ítélt megkezdett folyamaton. Mindezt azt sem tudja feledtetni, hogy Horváth Csaba a megbeszélést követően egyenként gratulált az ott megjelent hallgatóknak színvonalas munkájukhoz.
A Fővárosi Közgyűlés 2009. június 4-én tárgyalta újra a FROKK helyszínét. A közgyűlés megerősítette azt az áprilisi döntését, amely szerint a Szentkirályi utca 7. szám alatt hozzák létre a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központot. Horváth Csaba a kulturális központról szóló vitában hangsúlyozta, hogy „nem találtak alkalmasabb helyszínt a Szentkirályi utcai épületnél”. Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke szerint „szakmailag megalapozott döntés született”. A Roma Integrációs Monitoring Bizottság képviselői és egyéb civil szervezetek ugyanakkor tiltakozásuknak adtak hangot.
Kristin Faurest így nyilatkozott a döntés tükrében: „Mint egy közösségi tervezéssel foglalkozó műhely vezetője és mint tanár attól tartok: a Tavaszmező 6 projekt körüli tapasztalatok a legtöbb diákomat örökké tartó cinizmussal ruházzák fel a közösségi részvétellel történő projektek magyarországi működőképességét illetően.”
Bardóczi Sándor
