Épülettervek/Hallgatói terv

Kézműves alkotóház

2018.07.30. 11:00

Fejes Nóra diplomamunkájában a jászsági kézműveshagyomány továbbörökítését tűzte ki célul. Egy olyan épületet tervezett, ahol látogatások, programok alkalmával az érdeklődők bepillantást nyerhetnének az alkotás folyamatába, hiszen különböző helyi alkotóközösségek kerülnének egy fedél alá.

Funkció

A tervezést megelőző kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy Jászberényben több törekvés is van a jászsági kézművesség megismertetésére, több kisebb alkotóközösség is jelen van a városban, viszont nincsen az alkotóközösségeknek egy olyan közös helye, ahol alkothatnának és megvalósíthatnák a programjaikat. Mivel fontosnak tartom a hagyományaink továbbörökítését, ezért egy olyan épületet szerettem volna tervezni, ahol nemcsak alkothatnak, hanem megszervezhetik programjaikat és továbbadhatják a tudásukat a jászsági kézművesség iránt érdeklődők számára.


 

Helyszínválasztás

Mivel az épületem célja a kézművesség megismertetése, ezért fontos szerepet játszott, hogy egy olyan helyszínt válasszak, amely központi területen fekszik. Továbbá fontos volt, hogy a telek könnyen, több irányból is megközelíthető legyen, így minél több ember megismerheti, kapcsolatba kerülhet a kézműves hagyományokkal. A telek a Serház utca és a Rákóczi utca, főutca találkozásánál helyezkedik el. A helyszín egy saroktelek, melyet a keleti oldalról a Zagyva folyó és annak környezete határol. A telek a Zagyva folyó partján fekszik számos középület szomszédságában, mint a Jászberényi Rendőrkapitányság, a Lehel Vezér Gimnázium, a Klapka György Szakközép- és Szakiskola, a Jászberényi Strand- és Termálfürdő, az Autóbuszállomás és az Erzsébet Hotel. Így elmondható, hogy a terület nemcsak megközelítés szempontjából, hanem turisztikailag is megfelelő helyen fekszik.


 

Koncepció, tömegalakítás

Már a tervezés elején kialakult az az elképzelésem, hogy bepillantást engedjek az épületben folyó alkotómunkákba, így megismertetve az emberekkel a kézműves hagyományokat. Ezenkívül mindenképpen szerettem volna kihasználni a terület adta lehetőségeket is. A helyszín 3,60 m szinteltéréssel rendelkezik és megközelíthető a Zagyva parti sétányról is, így egyértelművé vált, hogy az épületet a sétány irányából is nyitottá szeretném tenni.

Az alkotásba úgy engedtem belátást, hogy az alkotóműhelyeket és alkotó udvarokat a sétány szintjére helyeztem el, így a földszint szerepe a betekintés lett. Az alkotóterekbe a földszintről az alkotóudvarokon és a kiemelkedő kubusokon keresztül nyerhetünk belátást, melyek mindegyike körbejárható. A kubusokat úgy alakítottam ki, hogy mindegyiknek van egy olyan oldala, ahonnan az egész műhelyet be lehet látni, az ezzel ellentétes oldalra pedig zöld felületek kerültek, amelyek ráerősítenek és kijelölik a körbejárást a földszinten.


 

Az épület

Az épületem tehát két szintből áll, az alsó az alkotószint, amely a sétány szintjén helyezkedik el. A másik pedig a fölszint, melynek feladata a betekintés, megmutatás. Az utcaszinten a körbejárható kubusokon kívül helyet kapott egy fogadóépület is, melyben recepció, valamint állandó kiállítás található. Ezt az épületet a folyóval párhuzamosan helyeztem el. A fogadóépület bejáratait a főutcával párhuzamosak, így már az utcán haladva láthatóvá válik, hogy melyik kubus vezet az alkotóterekbe.

A földszintről való lejutást nem csak a fogadóépületen keresztül lehet megtenni. Kint is található három lépcső, így, ha a nézelődés közben valaki közelebbről szeretné megtekinteni a számára érdekes alkotási folyamatot, alkotást vagy szeretne becsatlakozni valamilyen munkálatba, akkor gyorsan le tud jutni.

A -1. szinten egy kiállítótérbe érkezünk, amely programok alkalmával szakemberek műveinek bemutatására szolgál. Innen lehet továbbhaladni az előadóterembe, vagy a kiállítást kiegészítő ideiglenes alkotások műhelyébe, ahol a kiállított alkotások közül lehet megvalósítani tárgyakat workshop keretén belül. Amikor pedig nincsenek rendezvények, szezonális alkotásokat lehet készíteni.

A kiállítótérből további három műhelybe lehet jutni (kerámia, kosárfonó, népművészeti). Ezeket úgy helyeztem el, hogy a látványosabbak kaptak helyet a sétány felől, ezek a kerámia és a kosárfonó műhelyek. A műhelyekben nemcsak a munkafolyamatokat lehet megtanulni, hanem háttértudást is biztosítana az érdeklődők számára. A kosárfonó műhely kilátást kapott a fűzfákkal teli sétányra, így az alapanyagot már a munka kezdete előtt is meg lehet szemlélni természetes közegében. Minden alkotóműhelyhez tartozik egy-egy alkotóudvar, ahová jó idő esetén ki lehet települni alkotni. Ezek az udvarok egymásba átjárhatók, a sétányról könnyen megközelíthetők, valamint belátást engednek a műhelyekbe.


 

Anyagválasztás

A földszinten elhelyezkedő reprezentatív kubusokat könnyűszerkezetből oldottam meg, mivel légies tereket képviselnek, valamint könnyebben kezelhető és alakítható. A könnyűszerkezetes kubusok COR TEN acél burkolatot kaptak. Ennek az az oka, hogy a COR TEN acél burkolat egy kisvárosban még szokatlannak számít, így remélhetőleg minél több ember figyelmét kelti fel az épület és minél több ember tér majd be. Az alsó szint földbe süllyesztett falazott szerkezet, ezért inkább nehezebb anyagot választottam, a látszóbeton burkolatot.

Fejes Nóra