Két légy
De lehet, hogy hármat ütünk most egy csapásra. A Lakáskultúra és a Lakástrend élőben (DeFo + Made in Hungary) kiállításokon jártunk. Íme.
Azt gondolnánk, aligha véletlen, hogy egyidőben zajlott a Lakáskultúra élőben (Papp László Budapest Sportaréna) és a Lakástrend (Műcsarnok) vásár illetve kiállítás, de úgy tűnt, hogy a két rendezvény célközönsége, kínálata és színvonala között szinte egyáltalán nincs átfedés, ezért a vásárlók egymástól való elcsábításának esetleges szándékát nem látjuk megalapozottnak. Mindkét kiállítás sikertelenül próbálta belakni a rendelkezésére bocsátott óriási teret, ami környzetkultúráról lévén szó, elég lehangoló.
Lakáskultúra élőben
Most mit mondjunk? A kiállítási standok tervezésének és építésének hazai állapotáról festett szomorú képet az Aréna setét űrje alatt elszórt zűrzavar, na meg a környezetkultúra sokat siratott állapotáról, amely környezetkultúra ezen a hétvégén folyamatosan csuklott alighanem, a Lakástrend és az Építészkongresszus előadói legalábbis sűrűn emlegették. Szóval az Aréna gyomrában senki nem kísérelte meg befejezni a térteremtési aktust, amit az alapterület elfoglalásával, egy hátfal felállításával és a szomszédoktól való elhatárolódással elkezdett.
Vagyis a mennyezet, tető, födém stb. fájó hiánya uralta az amúgy sem túl snájdig standokat, ahol jellemzően porszívó, turmixgép, acélszeget gyilkoló konyhakés, masszázsfotel, drótból font díszfácska, konfekciófestmények, jacuzzi, falfesték, csúnya bútor, tehát a szokásos kínálat volt jelen. Az Autóker Holding kibérelt egy placcot rossz alaprajzú lakásai népszerűsítésére, nagyjából ennyi.
Lakástrend/DeFo
A Műcsarnokban sokkal inkább a vájtfülű közönséghez illetve az építészekhez, belsőépítészekhez, designerekhez szólt a kiállítás, ami egyenletesebb és magasabb színvonalat eredményezett. A nagy terekben itt is elvérzett némelyik kiállító standkészítői vénája (képzavar), de például a szaniterek kiállítótermében leesett a tantusz az illetékeseknek, mert mosdókagylókkal óriásoknak való étkezőasztalt terítettek és ezzel megoldották a léptékbeli problémát. Egyes standokon a kevéssé meggyőző, ihlet- és ötlettelen, biztosra menő kompozíció fokozta a hiányérzetet. Szóval több dráma, erő, hangulat itt is elkellett volna. Ottjártunk idején többek között az ígéretes Lánchíd 19. projekt szerzői tartottak előadást, Wesselényi-Garay Andor arról beszélt, miért nem lehet termék az épület és az építészet, illetve Dávidházy Panni mutatta be Li Edelkoort trendelemzését az elkövetkező egy évre vonatkozóan, és ez volt az az anyag, amitől megállt az emberben az ütő. A vetített képek, képpárok, kép-fogalom társítások elevenbe találtak, olyan távlatokat és olyan tág asszociációs teret nyitottak, hogy beleszédültünk. Lám-lám, ezt a katarzist tudja produkálni a jó design és ebből volt a kelleténél kevesebb ezen a kiállításon is.
A Műcsarnok oldalához toldott sátorban Made in Hungary címmel állították ki magyar tervezők munkáit. Tisztességes, szalonképes anyag volt, de a radikalitásban gyökerező átütő erő hiányzott innen is. Nagyon durva nívótlansággal nem találkoztunk, de a kiállításnak nem volt atmoszférája, és az egyes munkák elsikkadtak a tömegben. A hiányérzet is több a semminél, nem igaz?
