Épülettervek/Hallgatói terv

Képzelt riport egy győri társasházból

2017.08.16. 13:30

A lakóépületek egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy nem képesek alkalmazkodni a változó szituációkhoz, a család létszámának változását rugalmasan kezelni – így a bevett szokás ilyenkor a költözés. Ungerhofer Dániel raktárból átalakított lakóház tervében a vázszerkezet raszterébe helyezett változtatható méretű, összenyitható és lehatárolható lakódobozok megoldást jelentenek a problémára.

"Már lassan 32 éve élek ebben a házban. Még anno egymagam költöztem ide, az első lakója voltam a lakásnak. Enyém volt a felső szinti belvárosra néző lakás, nagyon jó kis idők voltak azok. Tudod, a szingli pályakezdő a nagybetűs élet elején. Olyan volt a lakásom, mint egy átjáróház, az összes barátom nagyon szeretett átjönni hozzám. A város legmenőbb bulijait csaptuk a tetőteraszon. Iggy Pop megirigyelhette volna. Egyedül Jutka nénitől tartottam az elején. Tudod, az a nagyszájú öregasszony… aki összeráncolja a homlokát minden egyes alkalommal amikor rád köszön. De aztán minden rendben volt, sőt, az egyik happeningre még hozott fel nekünk a testvére borából is...Hú meg sztorizott arról, hogy ő milyen partikban járt..még a 60-as években. A legnagyobb omlás az volt amikor 80-an voltunk, el sem fért mindenki a tetőn, úgyhogy az alsóbb szintekre is lefolyt a buli.

Aznap hajnalban ismertem meg Bettit. Emlékszem, egész este szemeztünk, de mindig körbezsongták a pasik. De egyszer csak észrevettem, hogy a korlátnak támaszkodva bámul rá a városba – egyedül! Az volt az én pillanatom. De érted, ott álltunk a város tetején, éjszaka, bulifények, a szél lazán lengette a ruhánkat, halk jazz szólt a háttérben... ha a világ legrosszabb csajozós szövegével szólítottam volna le, akkor is varázslatos pillanat lett volna. Hosszú-hosszú idő után, Betti volt az első lány aki úgy igazán elvarázsolt. Egymásba habarodtunk.




Másfél évvel később Betti beköltözött hozzám. Tudjátok, ez az a lassú beköltözés volt – először csak az tűnt fel, hogy már van saját fogkeféje a fürdőben, egyre több cucc vesz körül a saját otthonodban, ami nem a tied és már saját bejárati kulcsa is van. Érted, szép lassan beköltözött. De a vízválasztó ebben az ügyben az volt, amikor, beépítettük a galéria szintet. Az szuper volt, mert fent elfért az ágy plusz egy asztal, meg egy kis szekrény. Így lent meg egy igen tágas élettér maradt. Jól belaktuk. Gyakran kellett hazavinnem a munkámat, viszont a galériáról munka közben néha le-le tekintgettem a monitor mellett, és láttam Bettit a konyhában ügyködni, vagy jógázni, leheveredve könyvet olvasni. Így gyakran még dumcsizni is tudtunk közben.

Aztán azon kaptam magam, hogy a bulikat szép lassan felváltották a kirándulások, mozizások, nyaralások, szóval a tartalmasabb időtöltések. Ezt Bettinek köszönhettem.
Nem sokkal beköltözése után megkértem a kezét. Na, ott nagyon odatettem magam, megleptem egy vacsorával, olasz kaját főztem neki. Persze fent a tetőteraszon tálaltam meg. Aztán amikor a legjobb pillanatnak gondoltam, na, azután még legalább 20 perccel később megkértem a kezét. Soha nem láttam még sírni, de akkor óriási könnycseppek potyogtak a szeméből. Képzeljétek, az esküvői fotósunk dobta be az ötletet, de nekünk is nagyon tetszett, hogy a házunkban készítsük az esküvői fotókat. Azt mondta, nagyon fotogén a tér, amit a megmaradt pillérek, gerendák, fadobozok tagolnak.




Van egy okostelefonos alkalmazása a háznak, ahol meg tudod osztani a többiekkel, hogy 5-10-20 éves távlatban, milyen lakásméret igényeid léphetnek fel, és persze te is látod a többiekét. Valamint van egy lakóközösségi szerződés, ami elővásárlási jogokat biztosít házon belüli lakásvásárlásra. Ennek segítségével nyergeltünk át a harmadikra, egy dupla lakásba, mert tudtuk, hogy hamarosan gyereket szeretnénk, és egy ilyen duplában pont elférünk négyen. A helyünkre egy fiatal lány jött. Nagyon hasonló életet élt beköltözésekor mint én anno 5 évvel azelőtt. Egy nagy különbség azért mégiscsak volt – fülbeszúróan más zenére mulattak az akkori fiatalok, mint az én koromban.

Teltek az évek, baromi gyorsan teltek. Két gyerekünk is született. Egészségben felnőttek. Peti, az idősebb a fővárosba költözött, Luca pedig most fejezte be az egyetemet. Mivel ő Győrben képzelte el a jövőjét, ezért kettéválasztottuk a lakást. Ő maradhatott az egyik felében, mi ketten Bettivel pedig a másik felében. Nem került túl sokba az egész. A gépészeti és villamosvezetékek már gyárilag be voltak kötve, csak a beépített bútorok takarták a kiállásait. Tudod, így van kitalálva ez a ház, hogy a lehető legjobban fel tudja venni a benne élők igényeit. Csak a lakáselválasztó falat kellett berakni, plusz még a mi oldalunkra is beépítettük a galériát. Az én szüleim akkoriban nem tehették meg, hogy kapjak tőlük egy lakást, és elnézve a lakások piaci árát, nekem se lett volna elég pénzem rá. Viszont így egy elég csekély invesztálással saját lakást tudtunk adni a lányunknak. El tudod képzelni, mennyire jól eső érzés ez?!




Bettivel azóta is itt élünk. Nagyon szeretünk itt lenni. Jó, hogy vannak ezek a nagy teraszok, nyáron nagyon sok időt töltünk kint. Nagyon szuper még a konyhakert – majd mindjárt meglátod, mennyivel finomabb a leves friss fűszernövényekkel! Betti hamarosan végez az ebéddel. Segítesz megteríteni? Persze, ehetünk kint, jó ötlet.

Most viszont képzeld azon gondolkozunk, hogy beköltözzünk egy szinttel feljebbi lakásba. Gertivel cserélnénk, mert neki szintén egy raszternyi lakása van a negyediken, de ott nincs galéria, viszont neki jól jönne a miénk, ahol meg van. Tudod, hajlott koromra nagyon tönkrement a térdem – az életmódomat ismerve nem is csoda –, és borzasztóan kellemetlen minden nap felmászni, meg lemászni a galériáról. Így kicsit össze kell húznunk magunkat, de legalább megspórolom a lépcsőzést. Képzeld, van a negyediken egy srác – mit srác, inkább faszi –, na, képzeld, ő múltkor azt mesélte, hogy mióta ebben a házban lakik, már 3 váláson van túl, és ez idő alatt az összes szinten lakott már. Képzelheted, ő jó sokat költözget..."

A KEX egyik lakója
Győr, 2045. 08.12.





Műszaki leírás

A volt Győri Keksz- és Ostyagyár megmaradt raktárépülete jelenleg szellemházként tengődik, eddig csak a bontás költségessége miatt nem tüntették el a gyár többi épületével együtt. A már be nem töltött funkciójából fakadóan a vasbeton födémek hasznos teherbírása 2000 kg/m2, így alkalmasak arra, hogy további épületszerkezetek beépítését biztonsággal elbírják. Az újrahasznosítási stratégia első lépése az összes vasbeton homlokzati burkolat leszedése, majd a már nem szükséges Pí-panelek is kikerülnek a vasbeton pillér vázból. A bennmaradt födémek szolgálnak az új lakódobozok fogadására. Az elvesztett burkolat merevítő hatását a lakódobozok nyílásmentes oldalfalaival lehet visszanyerni. Szintenként felfelé haladva egyre kevesebb doboz kerül a rácsba, hogy minél jobban bejusson a fény az alsóbb szintekre is.
A dobozok fa- és acélgerendák vegyes felhasználásával készült keretszerkezetűek, kívülről fával burkoltak. A PÍ-paneles födém csak ott marad meg, ahol alatta lakódoboz található. A többi helyről kikerül, és ahol kell, acélgerendákra épített perforált acéllemez közlekedőhidak épülnek. A csapadék, illetve használati vizek elvezetését gyűjtőcsatornákban lehet megoldani. A Pí-panelek nagy szerkezeti magasságának köszönhetően ebben a síkban elképzelhető a vízvezetékek elhúzása. Az épület laza tömege jól átszellőztetett struktúrát tesz lehetővé.

A lakóépületek egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy nem képesek alkalmazkodni a változó szituációkhoz, a család létszámának változását rugalmasan kezelni – így a bevett szokás ilyenkor a költözés. A lakódobozok viszont a meglévő vasbeton pillér vázszerkezet raszteréhez igazodva különböző lakásméreteket tudnak felvenni, amely később csökkenthető, növelhető a dobozok egybenyitásával vagy elrekesztésével. Egy másik út lehet a lakások házon belüli cserelehetősége is. Működhet a házon belül egy olyan fórum, amelyben a lakók megtervezhetik és jelezhetik hosszútávú lakásméret-igényüket. Például egy nagyobb lakásban maradt idősebb házaspár, ahonnan a gyerekek már kirepültek, elcserélhetik lakásukat egy kisebb dobozban élő ifjú párral, akik gyermekvállalás előtt állnak. Ennek jó működését elősegítik a nagy közös teraszok, amelyet a találkozások révén jól működő lakóközösség kialakulására adnak lehetőséget, ahol erősen jelen van az egymás segítésének szándéka, nem feltétlenül csak akkor, ha lakáscseréről van szó.



Egy másik változtatási módja lehet a dobozoknak a magas belmagasság hasznosítása. A doboz vázszerkezete galériaszint fogadására alkalmas elemeket tartalmaz. Így akár csak átmenetileg, akár végleges megoldásként is megoldható a galériázás, biztosítani lehet a lakások magasabb mértékű kihasználtságát. Ez jellemzően olyan váratlan szituációkban képzelhető el, amikor egy második gyermek érkezése hirtelen éri a szülőket, vagy egy örök agglegény egyszer csak azon kapja magát, hogy sok keresgélés után megtalálta a párját, akivel el tudja képzelni az összebútorozást.

Jellemzően sok ember viszi haza a munkáját, vagy olyan otthoni el foglaltságai vannak, amik kivonják a családi életből. A lakások terei próbálnak erre úgy válaszolni, hogy minél nagyobb mértékben jöjjenek létre vizuális kapcsolatok. Például amíg egy feleség otthon próbálja az aznapi munkalemaradását bepótolni a galérián, addig is legyen vizuális kapcsolat a férjével, aki a konyhában próbál összehozni egy kis kedveskedő vacsorát feleségének.

Ungerhofer Dani