Közélet, hírek

Kengo Kuma levele a Kamara elnökéhez a Kormányzati Negyed továbbtervezése ügyében

2007.12.28. 15:22

Kengo Kuma japán építész, Janesch Péter és munkatársai I. díjas tervének társszerzője, Bálint Imrének, a Budapesti Építész Kamara elnökének címzett nyílt levelét az ünnepek alatt juttatta el szerkesztőségünkbe.

Nyílt levél Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke részére
2007. december 26.

Mint Janesch Péter partnere, a Kormányzati Negyed pályázat nyertes pályaművének egyik vezető tervezője, magától értetődően nyomon követem a terv továbbfejlesztésével kapcsolatos híreket, eseményeket. Az Ön legutóbbi nyílt levelében nagy meglepetéssel olvastam, miszerint megtörténhet, hogy nem valósulnak meg azok a tervjavaslatok, melyeknek kidolgozására aláírt szerződésünk van.

Úgy tudom, hogy a Kormányzati Negyed tervpályázatát nyílt nemzetközi tervpályázatként szervezték, az International Architects Union (UIA) kölcsönösen elfogadott szabályainak és kiírási előírásainak megfelelően. Érthetetlen és példa nélküli lenne bármely hasonló pályázat esetében, ha a nyertes és egyben már megbízott építész csapatot valamilyen oknál fogva mégis kirekesztenék, kizárnák a további munkából. Teljes mértékben egyetértek az Ön véleményével, és minden rendelkezésre álló eszközzel támogatom az Ön erőfeszítéseit abban, hogy semmiféle ilyen esemény ne következzék be.

Ami irodánk részvételét illeti, folyamatosan kapcsolatban állunk a Janesch vezette csapattal. Havonta ellátogatok Magyarországra, és tájékoztatást kapunk a munka haladásáról. A szerződésben megszabott, irreálisan rövid határidők miatt a jelenleg folyó munkába még nem vagyunk közvetlenül bevonva, de irodánk aktívan együtt dolgozik majd a további munkafolyamatokban a Janesch vezette csapattal. Jelenleg egy budapesti iroda felállításán dolgozunk, amely tovább erősíti a közös együttműködést és gyorsítja a munkát.

Hiszem, hogy ez a projekt rendkívül fontos mind Magyarország, mind a magyar építészek számára. Én magam rendkívüli megtiszteltetésnek érzem, hogy közreműködhetem ennek a fontos épületnek a tervezésében. Még mindig hiszek benne, hogy a kezdeti problémák és félreértések után a munka folytatódhat, és Budapest gyönyörű városa, melyet oly nagyon megszerettem, gazdagabb lesz majd egy jelentős épülettel.

Ha úgy véli, hogy bármiben szükség volna az azonnali részvételemre, kérem azonnal értesítsen, és tudassa velem, miként segíthetek a probléma megoldásában.

Boldog Ünnepeket Kívánok,

Tisztelettel,

Kengo Kuma


az angol nyelvű levél a csatolt dokumentumban