Programok

Kastélydombi Luther Kápolna - épületlátogatás

2018.03.21. 19:10

A MÉSZ és a Magyarországi Evangélikus Egyház Építész Bizottsága által szervezett épületlátogatás elsősorban a szakmai közösséget célozza meg március 26-án. A bejárást Krizsán András DLA Ybl-díjas építész vezeti.

"Nincs még egy olyan építészeti feladat, amely annyit változott volna az elmúlt századokban, mint a templomépítészet. A régi korok építői az örökség fontosságából indultak ki és a történeti stílusokat követték. A kortárs építészet az egyszerűségre, a racionális, tiszta belső terekre és formákra törekszik. A pestszentlőrinci evangélikus kápolna sem pazarló, külső megjelenésében, tiszta tömegformálásával, homogén homlokzatával, két lábbal áll a földön, de mégis az ég felé törekszik. Olyan erők jelennek meg benne, amik mindenkit magukkal ragadnak. Amikor egyszerre érezzük földi létünk hétköznapjaiban az imádság erejét, és a közösség transzcendens élményét. Mikor a szavak lábujjhegyre állnak, és az Isten beszélni kezd velünk. Szavakat keres, hogy igévé váljon, köveket keres, hogy templom épüljön."

Krizsán András DLA
Ybl-díjas építész

A részvétel regisztrációhoz kötött, melyet itt lehet megtenni, illetve itt kell a kreditpontok igénylését is feltüntetni.

Kamarai kreditpont: 0,5 pont

Időpont: 2018. március 26., 17:00
Helyszín: 1188 Budapest, Nemes u. 62.