Programok

Jössz-MÉSZ Lipótvárosi Art Deco - művészettörténeti séta

2018.03.12. 11:32

A MÉSZ következő művészettörténeti sétája a belváros legelőkelőbb térségének art decos örökségén vezet keresztül március 24-én. A séta vezetője Magyaróvári Fanni művészettörténész.

Lipótvárosban, a Honvéd és a Markó utcákban három Györgyi Dénes nevéhez köthető épület áll egymás mellett, amelyek mindegyike az art deco irányzatot képviseli. Egy 1927-ben épült bérház mellett a Román Ernővel közösen jegyzett, az Elektromos Művek számára készült épületekhez látogathatnak el. A bérpalotának és kiállítótérnek tervezett "Elektromos ház" az Elektromos Művek reklámcéljainak adott építészeti keretet, míg a szomszédos telken álló – épp frissen felújított – egykori transzformátorház a korszak egyik legizgalmasabb elektromos ipari épülete. A séta átvezet a körút túloldalára, Újlipótvárosba, ahol egy Barát Béla és Novák Ede által tervezett bérház áll.

Tervezett időtartam: 1,5 óra
Részvételi díj: 3000 Ft (MÉSZ tagoknak ingyenes)

A részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet itt lehet megtenni. A séta minimum 5 fővel indul.

Kamarai kreditpont: 0,5 pont

Időpont: 2018. március 24., 14:00
A találkozó helyszíne: 1055 Budapest, Markó utca 7.