„Jókor mondták, hogy jó vagyok”

Ki hinné, hogy Janesch Péter, miután elsőre nem nyert bebocsátást az Iparművészeti Főiskolára, átmenetileg asztalosságra adta a fejét, aztán a sikertelen mesteriskolai felvételi katolikus teológiai tanulmányokra késztette őt?
beszámoló a építész embe® beszélgetésről

A Földalatti Beszélgetések tegnapi estjén a műsorvezető, Pásztor Erika Katalina mindjárt az elején leszögezte: nem, ma este nem lesz szó a kormányzati negyedről. Mert most minden más egy kicsit érdekesebb Janesch Péterrel kapcsolatban, még akkor is, ha szakmai tevékenységének, sőt, egész életének centrumában – pillanatnyilag – ez a projekt áll. (A beszélgetés meghallgatható ITT.)

Erős volt a beszélgetés felütése: ki hinné, hogy Janesch Péter, miután elsőre nem nyert bebocsátást az Iparművészeti Főiskolára, átmenetileg asztalosságra adta a fejét, aztán a sikertelen mesteriskolai felvételi katolikus teológiai tanulmányokra késztette őt. Egy percre a KÉK dugig megtelt termét a döbbent csend uralta: mindenki megpróbálta összekapcsolni a fejében az egyes elemeket: építészet, asztalosság, teológia. Aztán Janesch néhány egyszerű szóval összekötötte őket, s kiderült, hogy nincs itt semmi titokzatos, egy érzékeny ember útkeresésének egyes állomásait jelentik.

„Tartozni akartam valahová – mondja –, de nem azért mintha egymagamban lettem volna, hanem mert az identitásnak egy újabb, magasabb körére vágytam. A teológián éreztem a hagyomány illatát, a ’80-as évekbeli földalatti, informális társadalom egyébként is sokkal barátibb, emberibb volt, mint a fűrészporos-hipós szagú közintézményi. Persze ezek naiv illúziók voltak.”

Hasonló világot talált a Mesteriskolán is, abban a közegben, ahol egyértelművé vált számára, hogy az építészi pályát kell választania. „Volt benne valami különös, ezoterikus elem, amely ma ugyanott elképzelhetetlen lenne. Legendás ciklus volt, Karácsony Tamás, Balázs Mihály, Sugár Péter U. Nagy Gábor, Nagy Sándor és mások voltak a társaim.” Péter úgy érzi, hogy sokat segített szakmai megerősödésében néhány jó tanár is, az, hogy „jókor mondták, hogy jó vagyok”, utalva egy Reimholz Péterhez kötődő, s még ma is megrendítő emlékére.

Az est második részében Janesch Péternek arról az elképzeléséről esett szó, melyet Partraszállás címen emleget. Lényegében egy olyan nagyszabású nemzetközi pályázati kiírásért lobbizik a különböző szakmai és politikai szervezeteknél, hatóságoknál, mely a Duna-partnak a budai és pesti körút által kijelölt szakaszát szabadítaná fel a város számára. Már három éve dolgozik ezen az egyszemélyes projekten, s nem is eredménytelenül: a kezdeményezést beépítették a Főváros Podmaniczky-programjába. Janesch úgy látja, hogy ha a Duna és a város belsőbb részei között létrejönne a gyalogos- és zöldkapcsolat, automatikus, „szerves” folyamatok indulnának be, az emberek a lehető legjobban kezdenék hasznosítani. A nézők soraiból Perneczky Géza, neves művészettörténész és képzőművész hozzáfűzte németországi tapasztalatait, ahol több helyen is lefedték a rakparti autóutakat. Pásztor Erika felvetésére, miszerint ez a projekt nem politikai feladat-e inkább, Péter azt válaszolta, hogy talán nem követ el hübriszt: ha egy épülettel kapcsolatban teljesen természetes, hogy az építész programtervet készít, akkor ez bizonyára a várostervezés esetében is így van.

Végezetül Péter építészeti elveire terelődött a beszélgetés. Az ego, a közvetlen formai esztétika helyét az építészetben lassacskán átveszi valami rendszerelvű líra, a mérnöki struktúrák inherens szépsége – mondja. Ezért volt a szépség „képviselője” a 2004-es velencei biennálé magyar pavilonjában (kurátor: Janesch Péter) Sámsondi-Kiss Béla szövetszerkezetes építészete.

Az utolsó pillanatban újra belépett a képbe a Partraszállás témája: Z. Halmágyi Judit bejelentette, hogy megszületett a döntés a Duna projekt beindításáról.

Az estet három animációs film tette változatosabbá.

(sorrendben)

• Prakter Mariann: Hajnali részecskék (2007) (premier előtti vetítés)
• Rétháti László: Kontakt (2000) c. videó munkája
• Prakter Mariann: DNS (2004) c. diplomamunkája

szöveg: Haba Péter
fotók: vm