Pályázatok

Jelölés "Az év belsőépítésze" díjra

2009.11.11. 06:27

A díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért. Határidő: 2009. december 10.

1998. évben „Az év belsőépítésze” névvel díjat alapított a Laki Épületszobrász Rt., melyet – mint a 2008. év belsőépítésze - 2009. március 18-án ünnepélyes keretek között Kocsis Barnabás és Kocsis Gáspár vehettek át a szentendrei evangélikus templomának belsőépítészeti munkájáért. A díj egy arannyal befuttatott emlékérem: ”Az építészet apotheozisa”, valamint 1 millió forint készpénz-jutalom volt.

Az ünnepélyes díjátadáson a sikeres pályázat okán az alapító Laki Zrt. képviseletében Laki Péter bejelentette, hogy az idei évben is élni kíván adományozási szándékával.

A díjra bármely okleveles belsőépítész munkáját lehet jelölni. Jelölhet bárki: magánszemély vagy szervezet. A jelölések alapján a kamara Belsőépítészeti Tagozata kéri fel a tervezőket pályázati dokumentáció összeállítására.

A díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.

A zsűri tagjai:
elnök: 

  • az építészet elismert, jeles képviselője, akit a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatának mindenkori elnöke kér fel

tagok: 

  • a Belsőépítészet Tagozat elnöke (társelnök)
  • a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség Belsőépítészeti Szakosztályának vezetője
  • a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítészeti Választmányának vezetője
  • a MABE elnöke
  • két, a Belsőépítészeti Tagozat által delegált belsőépítész
  • megfigyelőként az alapító megbízottja

 

A felterjesztéseket kizárólag írásban lehet megtenni az alkotás címe, helye, valamint az okleveles belsőépítész neve és címe közlésével a Magyar Építész Kamara titkárságára megküldött, és a MÉK Belsőépítészeti Tagozatához címzett levélben. (cím: 1088 Budapest, Ötpacsirta u.2.)

Határidő: 2009. december 10.

A pályázat szabályzata megtekinthető a Magyar Építész Kamara titkárságán.

O. Ecker Judit - tagozat vezető