Közélet, hírek

Irodaház vagy teniszpálya?

2007.12.14. 09:01

A Naphegyi Res Publica Egyesület tiltakozó akciót szervezett a lebontásra ítélt naphegyi teniszpályánál. Az akcióra eljött a Mikulás is, szaloncukrot hozott, de a teniszütőket elvette.

Magánkézben lévő teniszpálya a naphegyi Aladár és Tigris utca között. Jelenleg sitt lerakóként üzemel. A környéken élők szerint ez a kisebbik baj, átmeneti állapotnak is felfogható. Aggodalmukat nem a kosz, a sitt és a szemét váltotta ki, hanem az, hogy a tulajdonos irodaházat kíván felépíteni a teniszpálya helyén.

„Tulajdonképpen nagy hálával tartozunk részben a polgármester úrnak, részben a tulajdonosnak, a Gyetvai fivérek Zrt.-nek, mert egy sajátos naphegyi tudat kialakulását segítették elő azzal, hogy összefogásra buzdítottak minket. Hangsúlyozom, nem valami ellen jött létre ez az összefogás, hanem valamiért.” - mondta Jávor Béla, a Naphegyi Res Publica Egyesület elnöke. „Ez pedig nem más - folytatta Jávor -, mint az 1928 óta itt üzemelő teniszpálya megmentése. Ez a teniszpálya az egyik legrégebbi a budai pályák közül, nem tudta elsodorni sem a világháború, sem a bolsevizmus, pedig akkor a tenisz igazán úri sportnak számított. Úgy tűnik, hogy a kapitalizmus lesz az, ami végül elpusztítja a teniszpályát, de csak ha hagyjuk.”

A telek 2001-ben került magántulajdonba. Az elmúlt hat évben több tulajdonosváltásra is sor került, jelenleg a Gyetvai Fivéreké a terület. Az Egyesület elnöke elmondta, hogy természetesen érthető, ha a tulajdonos minél hatékonyabban szeretné hasznosítani a területet, „bár ha én építtető lennék, ízlésem ellen való lenne sportpályákat beépíteni”- tette hozzá.
A naphegyiek már a hat évvel ezelőtti telekeladási döntés előtt is értetlenül állnak. „A kerületi önkormányzat ingyen megkaphatta volna, csak azt kellett volna vállalnia, hogy 15 évig fenntartja a tenisz funkciót. Ezt nem tette meg az akkori önkormányzat, hanem eladta a területet.” A naphegyiek szerint a Budavári Önkormányzat nem veszi figyelembe a lakók véleményét, és az ingatlan tulajdonosának szándéka szerint akarja módosítani az építési szabályzatot.

Aczél Péter, a kerület főépítésze megkeresésünkre elmondta, hogy a lakóknak is lehetőségük van a véleménynyilvánításra, és várja is az észrevételeiket, „természetesen mindenkinek jog van arra, hogy kifejtse az álláspontját”. A főépítész véleménye szerint az önkormányzatnak joga és kötelessége is a területrendezés. Aczél Péter úgy látja, hogy ha valakinek van egy telke, amit szeretne beépíteni, de a hatályos jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, vagy nem pont abban a formában, ahogy a tulajdonosnak megfelelne, akkor joga van változtatást kérelmezni. Az önkormányzatnak, pedig kötelessége ezzel foglalkozni, csakúgy mint a civilek véleményével is.

A tiltakozó akciót szervező Egyesület azonban nem tudja elfogadni ezt az álláspontot. „A jelenlegi tulajdonos, már 2004-2005-ben megkísérelte a teniszpálya beépítését, akkor is a naphegyi polgároknak sikerült ezt megakadályozni. Akkor a polgármester megnyugtatott minket, hogy nem aktuális ez az ügy, mára azonban, ismét aktuálissá vált. Elindult egy kerületi építési szabályozási változtatási kezdeményezés, a tulajdonostól kiindulva. Az igazi problémát számunkra az önkormányzat magatartása jelenti, amely minden, hangsúlyozom minden kötelezettség nélkül, mégis belefogott az építési szabályzat megváltoztatásába. Jelenleg tíz százalékos beépítettség mellett másfél méter magas épületet lehet emelni a szabályzat szerint, ez nagyon hosszú évek óta így van, pontosan azért, hogy megmaradjon a teniszpálya.

A tulajdonos pontosan tudta, hogy milyen feltételek mellett veszi meg a területet. Ehhez képest nagyon érdekes, hogy az önkormányzat mégis elindított egy folyamatot, a tulajdonos kérésére. Először nyáron terjesztett volna elő egy olyan tervet, amelyik a teniszpálya öt darab helyrajzi számú telkéből négyet összevont volna, és egy 11600 négyzetméteres irodaházat lehetett volna felépíteni. Az önkormányzat szerint ez egy nagyon megfelelő megoldás lett volna. Ekkor szerveződött a Naphegyi Res Publica. Annyit mindenesetre már elértünk, hogy azt a tervet le kellett venni a napirendről.

Jelenleg egy módosított terv van az asztalon, amely nem vonja össze a négy helyrajzi számot, és a klubháznak is megtartja a telkét. De sajnálatos módon a kiskaput magába rejti a terv lábjegyzete, amely nem zárja ki a telkek kettesével-hármasával történő összevonását, 10,5 méteres párkánymagasságú épületeket engedélyez, amely a Naphegyen, ebben a körzetben lévő, földszintes, egyemeletes házakat meghaladja, és ezáltal a műemlék klubházat is veszélyeztető, a városképet rongáló funkciókat tenne. Az óvoda előtti irodaház erős takarást jelentene a Tigris utcában. Olyan forgalmat generálna, nem beszélve a káros anyag kibocsátásról, ami a naphegyieknek egyáltalán nem áll érdekében.” - mondta Jávor Béla.

Aczél Péter véleménye szerint az Egyesület nem kíván semmilyen építést, fejlesztést befogadni. A teniszpálya területe, építési telek. A főépítész szerint emocionális oka van a tiltakozásnak, ragaszkodás valamihez, ami nyolcvan éve ott áll. Aczél elmondta, hogy a tenisz klubház műemlékké nyilvánítását ő kezdeményezte, és hangsúlyozta, hogy a klubház nincs veszélyben. Hozzátette, hogy a humánus megoldás híve. Arra a felvetésünkre, hogy nem találja-e indokoltnak a tiltakozás azon passzusát, hogy a környéken lakókat megfosztják a sportolás lehetőségétől, elmondta, hogy a teniszpályától nem messze megtalálható egy sportlétesítmény, aminek fejlesztésére komoly elképzelési vannak az önkormányzatnak. A budavári főépítész véleménye szerint ezek a teniszpályák egyébként sem voltak kihasználva.

A Naphegyi Res Publica Egyesület ötszáz aláírást gyűjtött össze a naphegyi teniszpálya fenntartása mellett. „Azt remélem, hogy az önkormányzatiság lényegét, az I. kerületi polgármester és a képviselőtestület nem fogja szem elől téveszteni. Azért választottuk meg őket, hogy a mi érdekeinket képviseljék és nem egyetlen részvénytársaságét.”- zárta beszédét Jávor Béla.

A Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) módosításáról a végső szavazás a Képviselő-testület soron következő ülésén, december 13-án, csütörtökön 17 órakor lesz. A KÉSZ módosításáról az 1. napirendi pont során szavaznak a képviselők.

szöveg: Biczó Gabriella
fotók: Kresalek Dávid