Épülettervek/Hallgatói terv

Inotai Erőmű: Első Zóna – Hegyi Fanni diplomamunkája

2023.09.22. 16:08

A múlt hónapban megrendezett Inota Audiovizuális Fesztivál bizonyára sokak számára hívta fel a figyelmet a parlagon hagyott ipari építészeti örökségünkre. Hegyi Fanni egy efemer koncepció helyett olyan állandó funkcióval töltötte meg az épületegyüttest, mely a meglévő terek monumentalitását és elhagyottságát új egységgé szervezi, helyszínt biztosítva a beköltöző művészeknek.

Mestermunkám helyszíne az Inotai Erőmű, melynek területén az 1950-es évektől bezárásáig szénalapú áramtermelés zajlott. Az erőmű a 8-as út mellett, Veszprém és Székesfehérvár között elhelyezkedő barnamezős terület, amely Várpalota külkerületének részét képezi. Az épületegyüttes 2001-ben környezetvédelmi okokból bezárt, azóta üresen áll, időszakos kihasználtságán túl elhagyatottság jellemzi.

Tervezési programom az erőmű revitalizációja, az eredetitől eltérő, új funkcióval való felruházása, amely állandó használatot biztosít. Építészeti beavatkozásaim olyan kiszolgáló egységek kialakítását szolgálják, amelyek elengedhetetlenek a tartós emberi jelenléthez. Tervezésem hosszútávú célja, a terület előkészítése és élhetővé tétele, annak érdekében, hogy az általam javasolt állandó programon túl, később hasonló térigényű kezdeményezések is helyet kaphassanak. Az elmúlt években tapasztalt kezdeményezéseket figyelembe véve olyan épületegyüttest terveztem, amely alapot nyújthat a jövőbeli terjeszkedésre és revitalizációra a területen belül.

Az ikonikus főépület a terület egyik legfőbb értéke, amely monumentalitásából és elhagyatottságának esztétikájából fakad. Koncepcióm a főépület érintetlenségéből adódó lehetőségeken alapszik, így a terület revitalizációja a körülötte elhelyezkedő, kiválasztott melléképületek építészeti hozzányúlásain, valamint a tájépítészeti beavatkozásokon keresztül valósul meg. Beavatkozásaim mindamellett, hogy teljes mértékben kiszolgálják a területhez rendelt állandó funkciót, lehetőséget biztosítanak az ideiglenes programok befogadására is.

A közelmúltban a területen tapasztalható művészeti kezdeményezésekre reagálva a tervezési programom egy olyan egy éves képzést kínál, amely a frissen diplomázott művészeket célozza meg. Egy olyan edukációs környezetet biztosít, amely különböző területen végzett diákokat mozgósít és kollaborációs alapon, közös produkciók megvalósításán keresztül nyújt lehetőséget a kapcsolati rendszer kiépítésére és a művészeti pálya könnyebb megkezdésére.  A terület különleges adottságai számos lehetőséget nyújtanak a legkülönbözőbb produkciók kivitelezésére, valamint a későbbi esetleges terjeszkedésre.

Koncepcióm a vízszintes közlekedési rendszerek kialakításán alapul, amelyek az egyes funkciók közötti egyszerű, lineáris összeköttetést biztosítják. A terepszinten tájépítészeti beavatkozásokkal és egy új útrendszer kialakításával, az emeleti szinten egy, a tervezési program összes épületét érintő híddal valósul meg. A híd a legfontosabb eleme a tervezési programomnak, hiszen a már meglévő épületekhez igazodva, a terepszint közlekedési rendszerét felülírva lehetőséget biztosít egy teljesen új útvonal kialakítására a hatalmas területen. Két edukációs épületet köt össze, a főépülethez kapcsolódó szellemi központot és egy gyakorlati műtermet. A két épület között további három helyezkedik el, amelyek az étkezés, a lakhatás, a közösségi időtöltés, a sportolás és a műhelymunka lehetőségét biztosítják. Építészeti beavatkozásaim a meglévő épületek belső átalakításával és szerkezeti ráépítéseivel, valamint egy új lakóépület kialakításával valósulnak meg. A terepszinti közlekedés a közösségi forgalom által érintett területek elérését biztosítja, míg a híd elemelt szintjén a privátabb funkciók megközelítése lehetséges.

Építészeti programom célja egy olyan beavatkozás kezdeményezése az erőmű területén, amely lehetőséget kínál a jövőben megvalósuló bővülésre, megmenti az értékes épületegyüttest állapotának további romlásától, valamint mintaként szolgálhat egyéb barnamezős területek revitalizására.

A diplomamunkám részét képezte egy fényinstalláció, amely az egykor működő hűtőtornyok hűtési folyamatát szimbolizálja.  A projekt célja egyrészről az emlékmentés és a reprezentálás, másrészről annak a bemutatása, hogy az elképzelt művészeti programban milyen produkciók lennének megvalósíthatóak egy ilyen inspiráló ipari környezetben.

A hűtőtornyok centralitásuk, geometriájuk és monumentalitásuk következtében különleges szakralitást hordoznak magukban, ugyanakkor működésük egyszerű fizikai tulajdonságokon alapul. Radiance című munkám a hűtési folyamat néhány kulcsfontosságú elemét emeli ki. Az installáció célja, hogy emléket állítson az egykor működő hűtőtornyoknak és betekintést engedjen egy olyan folyamatba, ahol az emberi jelenlét alapvetően nem volt megengedett. Az installáció fő eleme az egymás felett elhelyezett két körív. A fenti, a hűtőtorony tetején lévő megnyitást, az alsó az egykori vízgyűjtő medencét jelképezi. A köríveket körbevevő áttetsző hártya teljes ellentéte a hűtőtornyok masszív betontömegének, transzparens jellegének köszönhetően kívülről is végigkísérhető a folyamat. Az installáció a színek használatával hőérzetünket manipulálja, valamint az erőmű működéséhez használt víz útját szimbolizálja. A hét perces kompozíció során a hűtés menetét a vizuális elemek mellett hanghatásokban lehet felfedezni, az ismétlődő hang- és fényjáték a folyamat ciklikusságát szimbolizálja.

Hegyi Fanni

 

Szerk.: Borenich levente