Fenntarthatóság

Így is lehet – egy bajor falu háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt

2011.11.29. 11:30

A németországi Wildpoldsried jó előre felkészült a várható erőforrás-válságra: a bő évtizede zajló fejlesztések nyomán a település mára energia terén teljesen önellátóvá vált, sőt, háromszoros többletet termel - ráadásul tisztán megújuló technológiákkal. Mindezt önként, helyi kezdeményezésre, megelőzve az állami rendeleteket is. Az immár nemzetközi hírű bajor mintafalut Nemes András mutatja be.

Wildpoldsried kétezer-hétszáz fős község Németországban, az osztrák határtól 50 kilométerre. 1997-ben összeült a község tanácsa, mivel sürgősen új bevételi forrásokra volt szükségük. Valamilyen új iparágat akartak idetelepíteni, olyat, amely teljes mértékben megvalósítható helyi kezdeményezésben. Nem jutott eszükbe jobb ötlet, mint egy zöld energia-program, amelyek keretében kilenc új napelemes közösségi épület, négy biogázt termelő „erőmű" és hét szélmalom épült. Van egy kis vízerőművük is, ökológiai árvízvédelemmel és természetes víztisztító-rendszerrel. 190 háztartás napelemes. Minden kulturáltan épült be a hely földrajzi és kulturális szövetébe, nincsen ipari látvány, megmaradt a kedves bajor falucska hangulata. A zöld rendszerek áldásaként Wildpoldsried jelenleg pontosan 321 százalékkal termel több energiát, mint amennyit fogyaszt. A különbözetet beadja az országos energiahálózatba, amivel évente 4 millió euró bevételre tesz szert.

 

 

 

Érthető, hogy ezek után rendre olyan kisvállalkozások alakulnak itt, amelyek megújulóenergia-szolgáltatással foglalkoznak. Tavaly a község vezetése kiadott egy manifesztumot, a WIR-2020-t (Wildpoldsried Innovatív Richtungsweisend (Wildpoldsried Inovatív Éllovasok). Koncepciójuknak három alappillére van. Az első a megújuló energia használata és az energiatakarékosság. Egy középület fűtésének kiépítésekor például magánházakat is rácsatlakoztatnak a rendszerre. A második pillér az ökologikus építőipar, a fa használatának maximalizálása - nagyobb középületek esetében is. Ezzel támogatják a regionális erdészetet és a természetes anyagok használatára motiválják a felhasználókat. A harmadik a földfelszín alatti vízkészletek védelme és az ökológiai szennyvíztisztító. A koncepció eszenciájának tekinthető fából épült községi tornatermük, amelynek tetője részben napelemes, részben pedig zöldesített, hogy felfogja az esővizet.

 

 

 

Wildpoldsriedet elárasztották német és nemzetközi klímavédelmi díjakkal. A fukushima-i katasztrófa óta ugyanis Németország kötelezte el magát a leghatározottabban a megújuló energiák mellett. Egy kormányrendelet értelmében 2022-ig bezárják az ország valamennyi atomerőművét. Wildpoldsried azért is mintafalu, mert nem várta meg, hogy általános kormányterv keretében telepítsenek a térségbe szélturbinákat, hanem önerőből oldotta meg a kérdést. Már tematikus turistautakat, tanulmányi kirándulásokat és szemináriumokat szerveznek ide. Arno Zengerle polgármestert meghívták Berlinbe, Romániába és a Fekete-tenger térségébe, ahol arról tartott előadásokat, hogyan alakíthatják át a helyi közösségek az energiaellásukat úgy, hogy közben keresnek is ezen. „A klímaváltozás akkor valósítható meg, ha egy városvezetés mögött olyan lakosok állnak, akik százszázalékosan támogatják ezt az utat. Ezt a modellt nem lehet kényszeríteni. Nálunk bárki meggyőződhet ezek előnyéről. Ha megvan a kellő lelkesedés, a dolog működik" - állítja Zengerle. Érdemes lenne meghívni ezt az embert Magyarországra is.

Nemes András

További információ:

Arno Zengerle
Wildpoldsried
Tel. 08304/9205-0
Fax. 08304/9205-20
e-mail: arno.zengerle/kukac/wildpoldsried.de