Programok

ICONIC RUINS? / IKONIKUS ROMOK?

2019.10.02. 09:27

A háború utáni szocialista építészet a visegrádi országokban kiállítás megnyit a MÉSZ székház Kós termében.

Az egykori szocialista országok háború utáni építészete az utóbbi időszakban egyre inkább a figyelem középpontjába került. A nagyközönség hosszú évekig fenntartásokkal kezelte ezt az korszakot, amelynek hátterében gyakran a kommunista rezsim által befolyásolt személyes emlékek és emberi sorsok álltak. Az utóbbi időkben készült tanulmányok azonban az építészet meglepően változatos skáláját mutatják, amelyekre az említett időszakban tett szert, illetve azt a párhuzamos fejlődést, amely a keleti blokkot a világ építészet-történetének szélesebb kontextusába helyezi. Az ICONIC RUINS? / IKONIKUS ROMOK? kiállítás ezért főleg a politikailag exponált középületekre és beruházásokra összpontosít, keresi a kapcsolódásokat vagy az ellentmondásokat a hatalom ambíciói és az építészek alkotó gondolatai között. Ennek az épített örökségnek az utóbbi években bekövetkezett gyors pusztulása - amelyet részben a radikális átépítések, részben pedig a bontások okoztak - vezetett a szokatlanul erős elkötelezettséghez, amely a szakmai nyilvánosság és az akadémiai szféra részéről is megnyilvánul.



A kiállítás feltérképezi a V4 országokban a szocialista építészet fejlődését. Az épületeket külön tipológiai csoportokba rendezve mutatja be: kultúra, média, oktatás, kereskedelem, nemzetközi reprezentáció (hotelek), sport, infrastruktúra, adminisztráció, államigazgatás. A fotóanyagot az épületek jelenlegi állapotára és felhasználására vonatkozó adatok egészítik ki. A kiállítás szándéka, hogy áttekintést nyújtson a visegrádi országok: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia háború utáni építészetéről egészen 1989-ig.

A megnyitó október 7-én, 16:00 órakor lesz a MÉSZ Székház (Budapest, Ötpacsirta u. 2.) Kós termében.

Kurátorok:
Petr Vorlík (CZ), építészettörténész
Henrieta Moravčíková (SK), építészettörténész
Anna Cymer (PL), építészettörténész
Ábel Mészáros (HU), építészettörténész