Közélet, hírek

Hová lett a CET-ből Kas Oosterhuis?

2010.02.22. 09:23

Jó megoldás a PPP? Nem túl hosszú a 25 éves kifutás? A fejlesztő eltér a tervektől? A KÉK Tálalóján ezekre kérdésekre is választ kerestek.

Hónapok óta megy a szóbeszéd a pesti Közraktárak területén épülő CET kulturális központ és irodaház kapcsán. Sokan gyanúsnak tartják a közbeszerzési folyamatokat, építészberkekben pedig mindenki tudni véli, hogy a tervező, Kas Oosterhius (a holland ONL építésziroda egyik vezetője) időközben kiszállt a projektből, s hogy a fejlesztő számos ponton eltér a tervektől. Ezek a hangok túljutottak a szakmai körökön is – mostanában a CET szinte az egyetlen fővárosi projekt, amely mindenkit egyformán megmozgat. Az ok egyszerű: világszerte ismert építész által tervezett, látványos projektről van szó, amely sokak számára a régóta áhított „kortárs építészeti jel", a turisztikai értelemben is vonzó „ikon" funkcióját is betöltheti, ráadásul igyekszik kapcsolatba kerülni a folyóval, s viszonylag nagy területen rendezni szándékozik a környéket. Szexi a téma azért is, mert a beruházás része volt annak a pályázatnak, melyet a Főváros az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért nyújtott be.

A téma számos kérdésére adhatott válaszokat a három vendég, Ikvai-Szabó Imre, Budapest főpolgármester-helyettese, Kovács Balázs, a Fővárosi Közgyűlés Kiemelt Fejlesztések Bizottságának tagja és Márton Imre, a CET-et fejlesztő Porto Investments Kft. vezérigazgatója a Kortárs Építészeti Központ Tálaló című beszélgetéssorozatának estjén (Iparművészeti Múzeum, február 18.).

A beszélgetés moderátora, Miklósi Gábor elsőként Márton Imrének szegezte kérdéseit. A vezérigazgató mindjárt az elején hangot adott meglepetésének, amiért Kas Oosterhius nem jött el az eseményre, hiszen közöttük se személyes konfliktus, se szakmai nézetkülönbség nincs. Elmondta, hogy az ONL iroda a kivitelezésben is részt akart venni – az általuk erre a célra létrehozott konzorcium azonban a Porto Investments számára elfogadhatatlan és túl drága ajánlatot tett. Nem egészséges, hogy egy építésziroda minden részletre kiterjedően részt vegyen a kivitelezésben, arról nem is beszélve, hogy egyetlen fejlesztőnek sem kötelessége az építészek által hozott kivitelezőt alkalmazni, az ONL-nek ráadásul nincs meg az adott feladathoz a megfelelő tapasztalata – hangsúlyozta Márton Imre.

Véleménye szerint bár Kas Oosterhuis igen jó designer, a non-standard architecture elveit követő tervei kiválóak, ez nem jelenti azt, hogy csak ő képes ilyesmit megvalósítani. A Porto Investments-nek az a dolga – tette hozzá –, hogy felelős vállalkozóként olyan kivitelezőt találjon, amely határidőre, a rendelkezésre álló lehetőségek és a Főváros igényei szerint, megfelelő módon képes megoldani a feladatot. Kiderült, hogy miután az ONL és a velük kapcsolatban álló cégtársulás eltűnt a képből, a Porto Investments saját konzorciumot hozott létre, mely két osztrák, egy magyar és egy holland vállalatból áll (az utóbbi az ONL-féle társulásnak is tagja volt). Márton Imre azt állítja, hogy ezek a vállalatok ugyanolyan technikával és módszerekkel dolgoznak, mint amilyennel az ONL által létrehozott konzorcium – mint mondja, ez a speciális eljárás ma már nem egy „világcsodája", sokan képesek rá. Miklósi Gábor szembesítette Márton Imrét azokkal az értesülésekkel is, miszerint az épület szerkezetének elemeit nem a tervekben szereplő technikával szerelik össze – a vezérigazgató szerint ebben a kérdésben nem érdemes elmerülni, mert ez a fórum nem alkalmas arra, hogy ebben igazságot tegyen. Hozzátette: az épület megjelenése szempontjából amúgy is mindegy a szereléstechnika.

Miklósi Gábor szerint gyanús, hogy a közbeszerzési pályázaton a kis, hárommilliós törzstőkéjű Porto két olyan nagy halat ütött ki a ringből, mint a Wallis és a Trigránit, s hogy az alkalmazott PPP-konstrukciót ma már egyre kevésbé tartják jó megoldásnak a közpénzek hasznosítását illetően. A kételyekre Ikvai-Szabó Imre, Kovács Balázs és Márton Imre egyaránt reagált. Megtudtuk, hogy a pályázatok elbírálása során a pénzügyi-technikai kérdések mellett az építészeti színvonal is döntő volt – a Porto előnyét elsősorban Kas Oosterhuis különleges terve jelentette. Ikvai-Szabó hosszasan fejtegette, hogy miért nem jó, ha olyan szemüveget veszünk fel, ami mindent, még a jót is rossznak mutatja. Szerinte manapság divat cikizni a PPP-konstrukciókat, pedig valójában ez nem egy sztenderd PPP. Az önkormányzati apparátus pillanatnyilag egyáltalán nem alkalmas egy olyan összetett projekt végigvitelére, mint amilyen a CET, s ha figyelembe vesszük, milyen kevés marad a Fővárosban a helyben befolyt adóbevételekből, könnyen belátható, hogy komolyan vehető pénzügyi lehetőségek sincsenek; nem választhattak tehát mást, mint a PPP-megoldást.

A Főváros 2005-ben döntött a terület kulturális hasznosítása mellett, s 2007-ben találta meg a megfelelő fejlesztőt, a Portót. A vállalkozóval kötött megállapodás szerint a fejlesztő minőségi és funkcionális garanciákat vállal, még az üzleti kockázatokat is ő viseli. A Porto kivitelezi az épületegyüttest, majd 25 évre megkapja a teljes üzemeltetési és hasznosítási jogokat, azzal a kikötéssel, hogy az épületek területének 30%-ában kulturális funkcióknak kell működniük. A Főváros az első két évben mintegy 400 millió forintot biztosít a Porto számára, hogy beindíthassa a vállalkozást, illetve 25 évig szolgáltatási díjat fizet az üzemeltetésért és karbantartásért. Ugyanakkor a létesítményben működő cégek és intézmények bérleti díjait a Főváros szedi be – a szaldó egy idő után szufficitbe fordul majd át. Az ingatlan mindvégig a Főváros tulajdonában marad, jelzálog sem terhelhető rá, vagyonátruházásra nem kerül sor, a konstrukció a köztulajdont erős biztonságba helyezi – emelte ki Ikvai-Szabó Imre –, a nagyobb beruházókat többek között ezért sem érdekelte igazán a projekt.

Kovács Balázs szerint a Wallis jobb ajánlatot tett, mint a Porto, de az építészeti vonatkozású bírálaton elbukott. Szerinte a Portóval kialakított konstrukció szerencsétlen és végiggondolatlan. Mivel a beruházás 7–8 év alatt megtérül, a 25 éves bérleti idő – amely jelentősen csorbítja Budapest jogait a saját tulajdonában lévő ingatlan felett, ugyanis a belső terek kialakítása és hasznosítása a mindenkori bérlőkre hárul – indokolatlanul hosszú. A projektet például hitelből is meg lehetett volna oldani – tette hozzá. A Porto a 8,5 milliárdos beruházást nagyrészt bankhitelből finanszírozza, melyre – a szerződés egy utólagos pontja alapján – a Főváros lényegében kezességet vállalt. A beruházás folyamatainak ellenőrzése sem működik jól – folytatta Kovács Balázs –, a Porto változtatási javaslatai, melyek sokszor az építészeti kivitelezést is érintik, rendre késve érkeznek. E zavaros helyzet miatt a Főváros ráfaraghat.

Ikvai-Szabó szerint a Fővárosnak igenis lesznek jogai a bérlőkkel szemben: az önkormányzat ugyanis részt vesz a bérlők kiválasztásában, az üres terek hasznosítását pedig a kulturális bizottság döntése értelmében végzik el. Az üzemeltetőnek a Főváros abban az esetben nem fizet, ha a bérlők nem a megállapodott célokra használják az épületet – hangsúlyozta.

A KÉK estje távolról sem tisztázott mindent, s a fentiek is jól mutatják, hogy számos részlet még homályos. A beszélgetésen sok egymásnak ellentmondani látszó információ hangzott el, s ahhoz, hogy a helyzet világos legyen, még hiányzik néhány, a résztvevők kapcsolatait és viszonyát érthetővé tevő láncszem.

Haba Péter