Épülettervek/Tervpályázat

Hotel Europa: szálloda festői környezetben – Az Építész Stúdió díjnyertes terve

2021.01.26. 08:01

Egy szlovén tervpályázat részeként a Triglav Nemzeti Park szomszédságában fekvő Bledi-tó turisztikailag is rendkívül népszerű, természeti adottságainak köszönhetően látványos környezetében kellett elhelyezni egy ötcsillagos szállodát. Az Építész Stúdió a második fordulóban hat irodával maradt versenyben, majd végül a megosztott III. díjat érdemelte ki a Hotel Europa tervével.

A tervpályázat második fordulójának erősen átdolgozott kiírása jelzi, hogy a valódi feladat a funkcionális elvárások és beruházói vízió építészeti megfogalmazásán túl a program és a helyszín konfliktusának feloldása vagy legalábbis kezelése. Ez a konfliktus, ami minden Bledhez hasonló, ember által birtokba vett természeti kincset veszélyeztet, a népszerűségből fakadó túlzsúfoltság és az érték lassú, emberi eróziója. Minél különlegesebb az érték annál gyorsabb az amortizáció.

A kiíró által vizionált ház sosem lesz kicsi és a talaj amit kiszorít sem ad majd otthont erdőnek. Tehet viszont gesztusokat a ház, a kármentés helyett lehet célja új érték teremtése. Javaslatunkban ennek az értékteremtésnek a lehetőségét vizsgáljuk.

Telepítés

A ház a környező beépítéshez léptékében nem illeszthető. A tömeg a környező házaknál nagyobb minden dimenziójában, és a méretet legitimáló hotelek is a domboldal tájsebei. Ezért az épület tagolása, bár kissé csökkenteni tudja a látványt, valódi értéket nem hoz létre, csak a próbálkozás illúzióját.

Ellenben ha a ház vállalja a méretét, azért cserébe, hogy a teljes tömege a Kolodvorska cesta csatlakozó szintje alatt maradjon a beavatkozás hatása valóban kap pozitív ellensúlyokat. A felső utcák felől egy új kilátó parkkal gazdagodik a település, a tó irányából pedig csak a felső szintek nyúlnak a lombkoronák fölé.

Környezet és anyaghasználat

Az ötödik homlokzat és a ház belsejét feltáró kráter a tájépítészeti formálás terepe. A koncepció legnagyobb erénye, hogy a Kolodvorska cesta irányából nem épületet, hanem parkot kap a város. Ennek a parknak a középső sávját veszik birtokba a hotel vendégei és a városlakók, itt található a főbejárat lankás lépcsője és a kilátó terasz, amit a kávézó és a bisztró nyüzsgése gazdagít. A funkcionális kapcsolatokat két egyszerű - a kávézót és a függőleges közlekedést kiszolgáló - felépítmény segíti.

A tető fennmaradó részét buja őshonos növényzet gazdagítja. A kráter melletti hűsítő vízfelület vízesésként hull a mélybe, ahol a vízben álló sziklakert látványa biztosít egyedi atmoszférát. A föld alatti építkezés eredménye, hogy a faszerkezetek helyett a vasbeton a logikus választás. A nyers, kőzetszerű felületeknek izgalmas ellenpólusai a víz és növényzet természetes elemei, amik oldottá és otthonossá teszik a hotel világát.

Funkcionális rend

A szigorú kubatúra egyszerű, racionális belső felépítést kíván. Az utca felőli homlokzaton a tó irányába tájolva sorakoznak a szállodai szobák. Ezt a szerkesztési irányt a ház belső rendszerén végigvezetve izgalmas, mégis racionális téri kapcsolatok alakulnak ki.

A ház két sávra tagolódik, a tó irányában a szobák, míg a kráter körül a nyilvános, közösségi funkciók helyezkednek el. A szobák sorát az étterem és wellness kilátásra tájolt terei bontják meg kissé. A bejárati tér és recepció az épület északi szárnyában fogadja a város felől lankás spanyol lépcsőn érkezőket. A recepción található lift blokk szolgálja az akadálymentes publikus összekötést a szintek között a tetőtől, a parkolóig. A legfelső szinten a lobby és bár kráterre nyitott terei, alatta az étterem és irodák, majd a konferencia termek, legalul pedig teljes szinten a wellness terei helyezkednek el.

A publikus tereket nagyvonalú spanyol lépcsők kötik össze a vízesés mögött kivételes hangulatban ereszkedve a kráter mélyére. A közlekedők és a szobák előterei egymástól szeparált, de vizuálisan összekapcsolt terek.

A lobby és bár tere a kráter irányába egészül ki izgalmas hangulatú terasszal. Az alatta elhelyezkedő étterem kétirányú terasz kapcsolata a tó felőli kilátást és az épület belső atmoszféráját egyaránt élvezi. A déli szárnyban egymás felett sorakozó vendéglátó funkciókat étellift köti össze a konyhától a tetőn elhelyezkedő bisztróig. A konferencia szinten mindkét terem a vízesés látványát élvezi. A kisebbikhez tartozó raktár segíti a változatos használatot és egyszerű átrendezhetőséget. A termek előtt kényelmes előtér várja a vendégeket.

A legalsó látogatói szint a wellnessnek ad helyet. A kráter alján összegyűlt vízen keresztül látványos fényjáték szűrődik a kondi és a medencék tereibe is. A medencék és szaunák világa különleges, barlang hangulatot idéző, laza formálású tér. A legnagyobb medence és a terasz a környező táj látványát élvezi, ami a külső medencéből zavartalan hátteret biztosít a kikapcsolódásnak.

A parkolószint nagy belmagassága kedvező az áruszállítás és konyhatechnológia szempontjából, és lehetőséget ad racionális parkoló építésére parkoló gépekkel. A publikus és szervíz közlekedők valamint a legfelső szinti elnöki lakosztályba futó lift is elérhető a parkoló szintről, ami a Župančičeva cesta szintjéhez kapcsolódik.

A város és a látogató közönség számára ez egyik legizgalmasabb kapcsolódási pontot az emeleti terasz jelenti. A laza, könnyen átrendezhető és kivételes adottságú plató gyönyörű kilátással a mindennapi vendéglátás és rekreáció mellett rendezvények, esküvők, koncertek és adventi vásárok otthona lehet.

Építész Stúdió

Szerk.: Sulyok Georgina