Közélet, hírek

Hol lesz az új OSZK? Visszavonták a kormányhatározatokat

2020.08.17. 15:34

Augusztus 14-én a Kormány több korábbi rendelet visszavonásáról döntött, érintve akár korábban kiemeltnek minősített beruházásokat is. Visszavonták az Országos Széchényi Könyvtárra vonatkozó kormányrendeleteket is, aminek alapján biztosra vehető, hogy a nemzet könyvtára költözik a Budai Várból, de még mindig nem tudni, hova.

A 1387/2016. (VII. 21.) Kormányhatározat most visszavont első négy pontja döntött a Budavári Palota F épületének (azaz az Országos Széchényi Könyvtár jelenlegi épületének) felújításához szükséges – a jelenlegi funkció megtartásával járó – tervezési programjának előkészítéséről, ezzel kapcsolatban az itt található díszlépcsőház visszaépítéséről, a Mátyás-terem rekonstrukciójáról, a nyugati oldal teljes teremsorának az újraalkotásáról, valamint a keleti oldalon a díszteremnek és a hozzá kapcsolódó terasznak a historizáló állapot szerinti visszaépítéséről. A rendelet egyben az F szárny egykori belső udvaraiban beépített toronyraktárak elbontásáról is intézkedett, egyszersmind (2016. szeptemberi határidővel) tervpályázat kiírását tette szükségessé a rekonstrukcióval kapcsolatban, amelyet követően kormányelőterjesztést kellett volna készíteni. 

Mint azt lapunknak adott interjújában Finta Sándor korábbi budapesti főépítész, a Nemzeti Hauszmann Programot lebonyolító Várkapitányság Nonprofit Zrt. Üzemeltetési és Fejlesztési Divíziójának vezérigazgató-helyettese is megerősítette: a fejlesztési tervekben továbbra is szerepel egy reprezentatív térsor visszaépítése a Budai Palota épületében. Ez alapján vélhetően nem a rekonstrukciós munkálatokkal van probléma, hanem a könyvtári funkcióval. Erre enged következtetni az is, hogy fentiekkel egyidőben visszavonták „az Országos Széchényi Könyvtár hosszú távú stratégiájának megvalósításából adódó feladatokról" szóló, 1316/2016. (VII. 1.) kormányhatározatot, amely „összhangban a nemzeti könyvtár stratégiai céljaival, az Országos Széchényi Könyvtár (a továbbiakban: OSZK) számára jelenlegi helyszínén, a Budavári Palota F épületében" képzelte el az intézmény jövőjét. 

Az időközben kiírt meghívásos tervpályázatnak kevés eredménye jutott el a nyilvánossághoz; lapunk az A4 Stúdió terveit mutatta be, amelyek a Magyar Rádió Palotanegyed-beli épületegyüttesében képzelték el a könyvtárat, összhangban az akkori kormányzati szándékokkal. A hírek szerint azóta több helyszín is felmerült, de legerősebb ajánlatok a Déli Városkapu fejlesztési projekt részeként tervezett „egyetemváros" (itt jönne létre a sanghaji Fudan Egyetemmel közös új campus), illetve a (nemrég a Magyar Rádió belvárosi épületegyüttese fejében az államnak ajándékozott) piliscsabai Pázmány-campus. A Magyar Narancs információi szerint a jövőbeni működést Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójának koncepciója nyomán a Déli Városkapi területén tervezett új épületben képzelheti el az OSZK, mégpedig a PIM-mel összeköltözve. Arról nincsenek információink, hogy a következő években hol és milyen körülmények között működik majd az Országos Széchényi Könyvtár, mint ahogyan arról sem, hogy az F épület méretes tereiben milyen funkciókat helyeznének el. 

 

Nyitókép: Az Országos Széchényi Könyvtár épülete, a budavári palota F szárnya. Fotó: V.Mariann, via Wikimedia Commons