Programok

Hild Díjas Települések Találkozója 2005.

2005.08.24. 12:25

Konferencia és kiállítás, Tapolca, 2005. augusztus 25-26.

A Hild János Emlékérem kitüntetést a Magyar Urbanisztikai Társaság 1968-ban alapította, az első fővárosi rendezési terv készítője emlékére. 2005-ben éppen 200 éves lesz az a városrendezési terv, melyet Hild János neve fémjelez. A Magyar Urbanisztikai Társaság Elnöksége ezért 2005 évet, Hild János Emlékévnek nyilvánította és Hild János emlékbizottság összehívását kezdeményezte.

1968 és 2004 között mintegy 48 város és 63 személy kapott Hild János Díjat a Magyar Urbanisztikai Társaságtól, a városok és egyének mindannyian igen nagyra értékelik, és nagy becsben tartják ezt a kitüntetést.

Az Emlékév egyik programjára, a Hild díjas városok találkozójára 2005 augusztus 25-26-án Tapolcán kerül sor. A konferenciával egybekötött találkozón a díjazott városok tablókon mutathatják be a díj elnyerése óta történt fejlesztéseket városukban. A Hild díjas városok találkozóján a város polgármestere és a főépítész illetve a jegyző képviseli majd a települést, illetve meghívót kapnak az egyéni Hild díjasok és más érdeklődők is.

Program (előzetes)

Csütörtök – augusztus 25.

10.00 – 17.00-ig Érkezés, regisztráció a Thermál Hotel Pelion Szállodában (Tapolca, Köztársaság tér).

12.00- Ebéd a Városi Művelődési Központ éttermében (Tapolca, Kisfaludy utca).

14.30 Első köszöntés, város-ismertető séta. Vezetik: Császár László és Horváthné Szalai Gyöngyi alpolgármesterek és Papp Zoltán Tamás városi főépítész.

Találkozás: Hotel Pelion recepcióján

17.00 Felkészülés az esti programra (lehetőség a Hotel Pelion wellness szolgáltatásai igénybevételére).

20.30 Fogadás a Hotel Pelionban

Hild János díjak átadása (egyéni).

Vacsora.

Házigazdák:

Aczél Gábor elnök, Magyar Urbanisztikai Társaság; Ács János Tapolca város polgármestere;

Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, az Országos Idegenforgalmi Bizottságának elnöke.

Péntek – augusztus 26.

Reggeli (Hotel Pelionban), szabad program.

09.30 Plenáris ülés a Városi Művelődési Központban. Vezeti: Papp Zoltán Tamás Tapolca város főépítésze.

Megnyitó: Házigazda köszöntője: Ács János Tapolca város polgármestere; Aczél Gábor a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke.

09.45 A konferencia és a kiállítás megnyitása: Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárcanélküli miniszter, a Konferencia Fővédnöke.

10.00 A kiállítás megtekintése (kávé, üdítő).

10.30 A konferencia nyitóelőadása ( a plenáris ülés folytatása): „Hild János munkássága”. Előadó: Bugár Mészáros Károly.

11.00 Városi beszámolók:

- Budapest Ferencváros,

- Tapolca Város,

- Városok beszámolói jelentkezés alapján.

11.45 Szakmai beszélgetés, hozzászólások.

12.30 Ebéd a Városi Művelődési Központ éttermében.

14.00 Hazautazás – szabadprogram.

Fakultatív kirándulás a Tapolcai- vagy a Káli medencében borkóstolóval

14.00 Indulás a Hotel Pelion recepciójától.

18.00 Visszaérkezés a Hotel Pelionhoz.

A találkozó szervezői:

Papp Zoltán

Laib Eszter