Design/Formatervezés

Hello Wood: A tett tanít

2014.07.14. 10:16

2014. július 19-27. között rendezik meg az idei Hello Woodot Csórómpusztán. A Hello Wood alkotótábor öt éve indult, mára pedig Európa egyik legizgalmasabb építészeti kezdeményezésévé nőtte ki magát. A Hello Wood minden évben egy téma köré épül. 2014-ben ez a fogalom az egyensúly, amely egyre nehezebben elérhető és értelmezhető aránytalanul felgyorsult és túlterhelt világunkban. Idén építészek a világ minden tájáról keresik a választ a kérdésre: mi az egyensúly?

Az elméleti oktatás túlsúlya a szakemberek eltávolodását eredményezi az anyagi világtól. Az öt évvel ezelőtt indult Hello Wood alapgondolata az, hogy a megismerés és tapasztalatszerzés egyik legfontosabb eszköze maga a cselekedet, a tett és a megvalósulás. Idei alkotótáborukba több mint 20 országból érkeznek építészek, az Egyesült Államoktól Spanyolországig, Csehországtól Dániáig, a Harvardtól a Cambridge-i Egyetemig, hogy a 100 résztvevő diákkal építsenek együtt egy héten keresztül. A táborban készülő, rendkívül látványos fainstallációk idén az egyensúly fogalmának építészeti megjelenítésére tesznek kísérletet, majd kiállításra kerülnek a budapesti Design Héten, valamint a Művészetek Völgyében és a Sziget Fesztiválon. Idén a Hello Wood hivatalos partnerei közé csatlakozott a világ egyik vezető építészeti portálja, az ArchDaily is.

A Hello Wood alkotótábor öt éve indult, mára pedig Európa egyik legizgalmasabb építészeti kezdeményezésévé nőtte ki magát. A program egy olyan időszakban kezdődött, amikor a válság miatt szinte teljesen leálltak a hagyományos értelemben vett építészeti tervezési feladatok. A kreativitás azonban sokszor éppen akkor tör utat magának, amikor az alkotóknak minimális megbízás, vagy anyagi forrás áll a rendelkezésére. Ilyenkor a tenni akarás és az új megközelítések keresése felboríthatja, vagy felülírhatja a berögzült sémákat. Ennek jegyében a Hello Wood évről évre olyan témák köré szervezi tevékenységét, mint az építészet felelősségvállalása, a szociális építészet vagy az ismeretszerzés altervatív formáinak kutatása.

A Hello Woodon az installációkat felépítő csoportokat nemzetközileg elismert építészek vezetik, így a fiatalok nem csupán a gyakorlati építészetbe tanulhatnak bele, hanem kivételes szakmai és személyes kapcsolatokat is szerezhetnek. A tábor kiegészíti az egyetemeken szerzett elméleti tudást a megismerés más módjaival és a csapatmunkával. Az építészek és a diákok között kétirányú kommunikáció zajlik az intenzív egy hetes munka során, ahol az installációk születésének minden résztvevő felelős alkotója.

A Hello Wood minden évben egy téma köré épül. 2014-ben ez a fogalom az egyensúly, amely egyre nehezebben elérhető és értelmezhető aránytalanul felgyorsult és túlterhelt világunkban. Idén építészek a világ minden tájáról keresik a választ a kérdésre: mi az egyensúly?

Az idei táborban 14 csapat alkot, számos stílust és gondolkodásmódot megjelenítve. A résztvevő diákok olyan szakemberek vezetésével dolgozhatnak mint Salvador Gilbart Sanz, aki a MIRALLES-TAGLIABUE EMBT tagja, s aki többek között vezető tervezője volt a 2010-es shanghai világkiállítás spanyol pavilonjának, amelyet a RIBA (Brit Királyi Építészeti Intézet) 2011-ben a legjobb nemzetközi épületének választott. Két fiatal csoportvezető, Elias Lindhoff és Sebastian Mardi a koppenhágai és a stockholmi egyetemről érkezik. Frank Havermans képzőművész, dizájner és építész a modern Benelux irányvonalat képviseli; míg Suzana Milinovic, a delfti UDK professzora és Rufus van den Ban a rotterdami székhelyű OPVIS építészirodából a művészet és az építészet kapcsolódási pontjait kutatja. Enrique Soriáno és Pep Tornabell a barcelonai CODA építészirodából, Jakub Majewski és Lukasz Pastuszka pedig a lengyel MOOMOO-ból érkezik, amelyet a Wallpaper Magazine a világ 30 legjobb fiatal építészirodája közé választott. A fiatalos és innovatív szemléletmódot hozza a Hello Woodra a cseh szekció, vagyis a prágai MJÖLK építésziroda tagjai, akik saját bevallásuk szerint a dizájn fegyverével kívánják gyarmatosítani a Földet. Az Architecture Uncomfortable Workshop iroda építészei a dizájnból és építészetből eltűnt humanitás nyomába erednek. A diákok hazai építészekkel is dolgozhatnak együtt. Közös workshopot indít a Blokk csapata a sporaarchitects-cel, akiknek legutóbbi munkája a 4-es metró díjat nyert az architizer.com-on. Ebben az évben a Hello Wood workshop-vezetői között számos olyan akad, aki a világ fontos egyetemein is tanít. Biayna Boghosian, a Studio Something alapítója például a Columbia Egyetemen és a los angelesi USC School of Architecture-ön tanít dizájnelméletet és parametrikus designt. De nem ő az egyetlen, aki amerikai egyetemről érkezik: Jelene Pejkovic a Harvardon diplomázott, és idén a győri egyetem fiatal építész tanárával, Cseh Andrással vezet majd csapatot.

Pap Bence Zaha Hadidnál kezdte pályáját és ismét a Budapesten dolgozó brit építésszel, Oliver Sales-szel vezet csapatot. Juhász Ákos és Eke Dániel Piers Taylorral dolgozik majd: Juhász a Feilden Clegg Bradley Studios iroda után a MOME építész tanszékének vezetője lesz szeptembertől, Eke Dániel a Várkert Bazár felújításában dolgozik jelenleg, míg Piers Taylor az Invisible Studio és a Studio in the Woods alapítója és a Cambridge-i Egyetem dizájntanszékének munkatársa.

Csórompuszta igazi szellemét Hatvany Csaba képzőművész, a Hello Wood 2014 házigazdája fogja képviselni.

Július 26-án, délután négy órától a Hello Wood megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A táborba érkező rangos szakmai zsűri értékeli a 2014-es Hello Woodon született munkákat, majd a Művészetek Völgye programjának keretében megnyílik az installációkból álló kiállítás Csórompusztán. Este fél héttől a program a Design Terminál kapolcsi helyszínén kerekasztalbeszélgetésben folytatódik, végül hajnalig tartó táborzáró buli veszi kezdetét. A Hello Wood installációk augusztus 3-ig lesznek láthatóak a helyszínen.

Fotók a Hello Woodról

Videó a tavalyi táborról

A 2014-es workshop-vezetők korábbi referencia munkái

www.hellowood.eu

Facebook

Szervező: Hello Wood Ltd. / Pozsár Péter, Huszár András és Ráday Dávid Projekt menedzser: Janota Orsi Irodavezető: Lakatos Nikoletta 

Főszponzor: Jaf Holz Ungarn Ltd. Szponzorok: Bosch, Sziget, Häfele, Remmers, Philips, Budapesti Holland Nagykövetség, Budapesti Spanyol Nagykövetség, Budapesti Lengyel Intézet, Bird and Bird, Accounting Solutions Ltd. Partnererek: Design Terminál, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Zerocom, Stylos Médiapertnerek: Archdaily, Designeast, építészfórum, hg.hu, Octogon, Trendguide, WeLoveBalaton, Kultúrpart, Magyar Asztalos