Közélet, hírek

Hazai sikerek a Temesvári Építészeti Biennálén!

2020.11.02. 16:30

Az idén harmadik alkalommal megrendezett BETA, azaz Temesvári Építészeti Biennálé kihirdette regionális pályázatának nyerteseit. 7 magyar vonatkozású projekt is elismerésben részesült, köztük Surján Borka és Szántó Hunor Albert diplomaterve, Péterffy Miklós és Dőry Bálint kolozsvári és Cseh András mosonmagyaróvári családi háza, egy fiatal magyar építésziroda, a Partizan Architecture templombelsőbe tervezett terepbútorai, a győri CAN Architects épített környezetünk megismerését segítő oktatói kezdeményezése és Weiszkopf András épületfotói. 

A BETA 2020 a Román Építész Kamara által szervezett építészeti biennálé. Az utóbbi években nem csupán Románia egyik legfontosabb építészeti eseményévé vált, hanem a magyar és szerb részvétel miatt regionális jelentőségűvé is. A 2020-as eseménysorozat hívószava a felelősség volt, a kurátorok központi kiállítása is ezt a tematikát járta körül. A biennálé keretében megrendezésre kerülő nyílt pályázatra idén több mint 200 projektet nyújtottak be 7 kategóriában, melyeket nemzetközi zsűri bírált el. Az Épített tér, Belső tér, Köztér, Diplomaterv, Kezdeményezések/Kísérletek/Víziók, Esszé és Fényképezés kategóriákon belül 3 szinten (jelölés, említés, díj) díjazták a legkiemelkedőbbnek talált projekteket.

Az Épített tér kategóriában első díjat nyert a Péterffy Miklós és Dőry Bálint által tervezett kolozsvári Nadasan ház, és jelölti dicséretben részesült Cseh András mosonmagyaróvári Tündérfátyol Háza. 

Belső tér kategóriában jelölést érdemelt a Partizan Architecture (Hory Gergely, Major Zoltán, Müllner Péter) Játék történik szakrális terekben névre hallgató munkája, mely a józsefvárosi Jézus Szíve Jezsuita Templom egyik kisebb terét alakítja át szabadon átépíthető terepbútorokkal. A zsűri értékelése: “A játékot és a pihenést helyezi egy olyan környezetbe, ahol a megszokott viselkedés szigorú protokoll alapján történik. A zsűri külön értékelte a prezentáció módját, amely interaktív megközelítésével jól demonstrálta a projekt szándékait."

Diplomaterv kategóriában két siker is született. Surján Borka Jurányi Közö/n/ség Ház: Alternatív játékterek sorozata ­­címmel készült diplomamunkájában Buda belső, sűrű környezetében, egy foghíjtelek beépítésével hoz létre izgalmas téri lehetőségeket alternatív színházi előadások számára. A zsűri a terv több aspektusát is kiemelkedőnek találta: “A terv legfőbb erényei: érzékeny beépítés a városi szövetbe, szoborszerű formálás, finom részletképzés és a program, amely tökéletesen szolgálja ki a művészek igényeit."

Szántó Hunor diplomamunkájában egy Táj-Restaurációs Központot tervezett, mely teret ad minden olyan tevékenységnek, ami segíti a Kiskunsági Nemzeti Park Bugachoz közel eső ősborókásának regenerációját a pusztító 2012-es tűzeset után. Az épület részévé válik a természet és a táj körforgásának, ahogyan a környékre jellemző tanyasi kultúra egykori házai. “A projekt felhívja a figyelmet a biodiverzitás elvesztésére és a táj restauráció fontosságára. Jól átgondolt, újrahasznosítható szerkezetet tervez, amely lokális és anyagokat és építési technológiákat használ. A terv vizuális feldolgozása kiemelkedő." – emelte ki a zsűri.

A Kezdeményezések/Kísérletek/Víziók kategóriában jelölti elismerést kapott a CAN Architects oktatási kezdeményezése, a CAN Edu. A Can Architects már régóta aktívan foglalkozik az épített környezeti nevelés kérdéskörével. Tavasszal a járványhelyzetre reagálva videósorozatot indítottak CAN Edu névvel, mely a korábban már sikeresen alkalmazott szemlélet- és érzékelésfejlesztő feladatok közül tesz többet bárki számára elérhetővé az online térben. A zsűri kiemelte, hogy a vírus jelenlegi ismételt tetőzésével az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések továbbra is fokozott jelentőséggel bírnak.

Végül, de nem utolsó sorban a Fényképészet kategóriában Weiszkopf András, építész, a BME Lakóépülettervezési Tanszékének oktatója első díjban részesült Yellow Fabric című fotósorozatával. Weiszkopf András már régóta foglalkozik építészeti, illetve az építészeti oktatás folyamatát bemutató fotózással. Azon túl, hogy saját profilján (@weisz) napi rendszerességgel építészeti képeket posztol, egyetemi hallgatóinak munkáit is bemutatja, a @studioweiszkopf instagramprofilon. 

A díjazottak és jelöltek teljes listája és a pályázat részletes leírása elérhető, a BETA Competition 2020 honlapján.

Gratulálunk a nyerteseknek és valamennyi résztvevőnek!

 

Szerk.: Winkler Márk