Épülettervek/Hallgatói terv

Ház, térrel és templommal – Jakab Zsófia terve a Ranolder téri telefonközpont átépítésére

2020.09.23. 18:33

A veszprémi Ranolder téren álló, egykori telefonközpontra tervpályázatot írtak ki, amelyben az épület átalakítása mellett új funkciójára is javaslatot kellett tennie a nevezőknek. Jakab Zsófia, Veres Gábor és Jakab Gergő nem csak új homlokzatot adott az épületnek, de annak környezetét is átszabta tervében.

Helyszínanalízis

Veszprém, a Királynék városa. Földrajzi elhelyezkedése révén gyakran látogatott város, számtalan történelmi emlék hordozója. A Balaton közelsége miatt turisztikailag fejlett, egyetemi város lévén fiatalok szociális életének színtere, mindemellett kb. 50 000 polgárnak ad otthont. Városszövetének gócpontja a történelmi belváros, melynek jellegzetessége, hogy a Veszprémi várból minden pontja belátható domborzatának köszönhetően. A környékén számos kirándulóhely található, ami rekreációs tevékenységekre ad lehetőséget.

A Ranolder János tér Veszprém szívében, a Vár sétányától dél-keleti irányban található, a Bem József utca és Toborzó utca kereszteződésében. Érdekessége, hogy a Jókai Mór utca közvetett szomszédja a várfalba épített Várbörtön épülete. Azt mondják, a jó akusztikai körülmények miatt ebből az utcából tudtak a lakosok kommunikálni a börtönben fogvatartott rabokkal. Ez a tér közrefogja többek között a Padányi Katolikus Iskola és a Szent Anna templom épületét is.  

A tér nemrég átépítésen esett át, melynek célja az útmenti parkoló visszafogása és a templom előtti tér minőségi használata volt. Jellemző anyaghasználat figyelhető meg: a szűkös, veszprémi utcácskákban gyakran találkozhatunk rakott kőfallal, lábazattal, valamint minőségi fa kiegészítőkkel. A parkolót határoló kőfalak az utcaképből kitörölték a sivár placc látványát, helyette fákkal telepített, fedett parkoló jött létre, valamint a Szent Anna-kút, amely pihenőpontként is szolgál a városnéző séták során. 

 

Koncepció

A lépcsőház elbontásával kirajzolódnak a városszöveti tengelyek. A templom előtti tér folytatása egy tengelyre sorolja a parkolót, a teret, az új épület kapuját és a telefonközpont jelenlegi bejáratát, bekapcsolva ezzel a Jókai Mór utcát és annak parkolóját, ami alatt a gyalogos és autós utak körültekintő leválasztását is értjük. A tér új központjában maga a templom áll. 

A burkolt területek arányát intenzív zöldfelület telepítéssel célszerű kompenzálni. A jelenleg gazdasági udvarként használt előtér egyik ékessége a kőből épített trafóház. Építészeti megfontolásból, valamint gazdasági szempontból is megtartandó épület, de közvetlen környezete rendezésre szorul. A telekhatáron futó beton támfal meghosszabbításával a trafóház leválik az épület intim terétől, valamint így lehetőség nyílik a terepszintet olyannyira feltölteni, hogy az a jelenlegi padlószinttel egy magasságba kerüljön. Az udvar erős kapcsolatot képes teremteni a dolgozók és zöld környezet között.

A telefonközpont gerincét monolit vasbeton pillérek és födémek teszik ki. A földszint kivételével minden szinten a födémekhez kapcsolt, előregyártott betonelemek képezik a homlokzati megjelenést. Néhány tömör rész kivételével ezek biztosítják a nyílászárók beépítését. Építészeti és hőtechnikai értékek nélkül nem lenne ésszerű a megtartásuk. Üvegezés és homlokzatképzés nélkül visszakanyarodunk a csupasz vázszerkezetre, immáron ennek logikájára applikálunk egy veszprémi miliőbe illeszthető, nem hivalkodó, új homlokzati megjelenést.

 

Tömegalakítás

A vasbeton szerkezet paraméterei arányos tömegű épületet eredményeznek, ugyanakkor szabályossága a megjelenését statikussá teszi. A földszint feletti födém centrikus elforgatása beállítja az épületet a városszövet erővonalainak irányába, dinamikusabb kompozíciót létrehozva ezzel, továbbá biztosítja a természetes árnyékolást a földszinti terek számára, így az első emeleti szintnek publikus külső teret ad. A hátsó kültéri lépcsőház elbontásával lehetőség nyílik egy, a dolgozók (vagy látogatók) számára kialakított, intimebb kert kialakítására. A Ranolder János térről vezető, új sétány kijelöli az épület bejárati helyzetét, amely a csatlakozó homlokzati vonalak lecsapásával egyértelműsödik, így fedett, köztérről jól látható, átmeneti teret kapunk.

Az emeleti szintek betonelemi elbontása után a hosszanti homlokzatok üvegezése következik, mely az irodák, kulturális vagy szociális terek bevilágítását szolgálja. A harántirányú homlokzatok üvegezése nem szükséges, ugyanis délkeletről a lakóépületek, északnyugatról pedig a kétszintes telefonközpont közelsége ezt nem kívánja, de azért sem, mert a megmaradó szerkezet merevítése is ezeken a homlokzatokon történik. Ezekre a felületekre helyezhetők el a mellékfunkciók, raktárak, vizes és gépészeti helyiségek, valamint a kialakítandó belső lépcsőházak. 

Az emeleti terasz fedéseként egy filigrán, acél árnyékoló szerkezet szolgál. A megmaradó pillérraszter egyes elemei a homlokzaton kívülre kerülnek. Ennek oka részben a tartószerkezeti megfelelés, másrészről a kimozgatott horizontális szerkezetek összefogása, így tömegében illeszkedik a mellette álló kétszintes épülethez. 

 

Funkció

Az Unicap Zrt. ingatlanfejlesztő által kiírt tervpályázat célja az egykori telefonközpont új homlokzati megjelenésének kialakítása volt. A 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekteket figyelembe véve minél többféle hasznosításra lehetőséget kívántunk biztosítani. A tervezés során olyan gazdasági szempontból is megfeleltethető funkciókra leltünk, mint a kulturális központ, klinika vagy szálloda. 

 

Illeszkedés

Az épület koronája egy finombeton szimbólumraszter. Mintáját a Veszprémre jellemző építészeti motívum, a boltíves formák ihlették, ennek absztrakciója és sokszorosítása alkotja a „hálót", amely egy megfelelő hátszerkezettel kapcsolódik a meglévő födémekhez. Kellemes hangulatot áraszt és finom megjelenést kölcsönöz az épületnek. Mélysége miatt elegendő árnyékolást ad a belső tereknek, viszont perforációja által fényes belső terek alakulhatnak ki. A beton tömege továbbá az épület túlmelegedését is megakadályozza.

Az alsó két szint a környező beépítések arányát követi, a felső két szint burkolata a tetőformákhoz, tetőidomokhoz alkalmazkodik. Ezzel a homlokzatkialakítással az épület funkcióválasztása rugalmasan kezelhető. A lapostető kihasználása opcionális: mérete megengedi a félig hasznosítható, félig zöldtető kialakítását is. Ezek harmonikus aránya élhető teret adhat a 2023-as EKF projektkiírásban szereplő Lapostető fesztiválnak. Elhelyezkedése miatt teljes panoráma nyílhat a várra és a történelmi belváros több pontjára.

Jakab Zsófia