Épületek/Lakóépület

HÁROM HÁZ Noszvaj

2021.10.04. 08:05

A noszvaji Három Ház – Fekete Rigó, Sárga Rigó és Mini Noszvaj – esetében a tervezők kis épített jeleket kívántak létrehozni, melyek együtt élnek a természetes környezetükkel és a benne élő emberrel. A belső terekben az igényes anyaghasználat letisztult, mértéktartó minimalizmust eredményezett. Az épületeket Csongrádi János mutatja be. 

Észak-Magyarországon, Egertől nem mesze található egy egyedülálló földrajzi elhelyezkedésű, különleges mikroklímájú település: Noszvaj. A tiszta levegőjű, tölgyes erdők határolta völgyben a Síkfőkút nevet kapta a falu üdülőövezete. Az elmúlt 10-15 évben Noszvaj kedvelt és ismert turisztikai célponttá nőtte ki magát. A helyi szállásadók igyekeznek a megszokottnál igényesebb vendégváró környezetet kialakítani. A meglévő épületek átépítése mellett számos új, a kortárs építészeti elvárások és megjelenés szempontjából is értékelhető projekt jött létre. Az általunk megtervezett, majd jórészt saját kivitelezésben, napi építtetői felügyelet mellett felépített három kis épület olyan együttest eredményezett, mely telkenként különállóan biztosítja az intimitás és a kikapcsolódás lehetőségét. Ugyanakkor a három épület egymást erősítő szomszédsági viszonyát a telepítésben is tetten érhető, kiforrott koncepcionális elképzelések szerint valósítottuk meg.

A délnyugati lejtésű, a tóra és a völgy másik oldalára pazar panorámával néző, csertölgyes domboldal telkeit a Cseres utca tárja fel. Az utca irányába lejtő telken a „NOSZVAJ FEKETE RIGÓ", alatta, az út másik oldalán a „NOSZVAJ SÁRGA RIGÓ" és a „MINI NOSZVAJ" fantázianevű épületeket hoztuk létre.

A lejtős terepviszonyok, az erdősödött hegyoldal, a lenyűgöző panoráma olyan természetközeli inspirációs hátteret jelentettek, melyek elvezettek a lábakon álló, acélszerkezetes, faanyagú külső és belső borítással ellátott, a délnyugati kilátás felé nagy ablakfelületekkel néző, korcolt fémlemez fedésű épületek megtervezéséhez.

A déli-délnyugati tájolás egyik fontos eleme a helyszínrajzi diszpozíciónak, ami hatással volt a belsőépítészeti megoldásokra is. Az épületet körbefutó természetes napfény a nap és az év minden szakában világos és tágas érzetet kölcsönöz az amúgy kis alapterületű épületeknek.

A koncepció másik alapeleme a Le Corbusier-féle emberközpontúság: a napfényjárta épített terek és a benne élő, azt használó emberek folyamatosan együtt tudjanak létezni.

Fekete Rigó

Az első elképzelés egy a földből dárdaként kiemelkedő épület volt, ám a környéken lévő házak vizsgálata után, illetve a galéria hasznosítható belmagassága miatt aszimmetrikus nyeregtetőt választottunk. Az óriási, 12 m2-es ablakfelület előtti teraszt falamellás árnyékoló tető védi. Így a déli napfény is csak szűrve tud az épületbe jutni. A panorámás kilátás biztosítása mellett érdekes fény-árnyék viszonyok jöttek létre a külső és belső tér határán.

Ennek a szemléletnek a jegyében a belső térben kialakult egy kisebb fürdő, egy főzőblokk, valamint egy napfényes, elsősorban reggelizésre alkalmas pult. Az épület belső elrendezésének különlegessége a galériaszinten kifeszített pihenőháló, amely egyedi élményt nyújt a vendégek számára.

A Fekete Rigó anyaghasználatára a valódi fa elemek, greslap burkolatok, nyers acélszerkezetek választása a jellemző. A terasz burkolata és a kültéri kád anyaga thermowood kezelésű kőris. Ebben a házban a sötét tónusok – fekete, antracit, tölgy – uralkodnak.

Sárga Rigó

A Sárga Rigó alapterülete néhány négyzetméterrel nagyobb, mint a Fekete Rigóé, ami érezhetően tágasabb földszinti nappaliteret és tetőszinti galériát eredményezett. Az épület megközelítését acéllépcsővel és acélhíddal biztosítottuk. A koncepció itt is változatlan, de itt inkább a világosabb árnyalatok – szürke, fehér-tölgy – dominálnak. Néhány kiegészítő elemnél használtunk csak sötétebb színeket. Ennél a háznál az étkezés biztosítása, a konyha nagyobb szerepet kapott, nagyobb pultfelülettel, természetes bevilágítással. A ház elöl két, közel négy méter magas acéllábon áll. Ez adta az ötletet egy pihenőhálós, konzolos teraszrész kialakításához. Így közvetlenül öt méteres mélység felett pihenhetünk. A terasz burkolt részén itt is fadézsából élvezhetjük a különleges hangulatot, a páratlan kilátást.

Mini Noszvaj

A Mini Noszvaj a projekt első eleme volt, tulajdonképpen egy pilot projekt, ahol a lehetséges technológiákat és a kivitelezés kihívásait teszteltük. Mivel a Mini a völgy alján található, így védettebb, „elbújósabb" érzetet ad. A koncepcióalkotás fontos része volt, hogy a terasz építésekor megőriztük az ott álló körtefát. Az épület megközelítését biztosító tereplépcső is a teraszhoz vezet le. Ez egy valódi „tiny house", mindössze 18 m2-en. Minden négyzetcentimétert kihasználtunk: a mennyezeti síkból elektromosan fordul le a TV, a nagy üvegfelület árnyékolását és sötétítését motoros rolók biztosítják, dugaljak és töltők, polcok és pakolófelületek mindenütt. A ház érdekessége a tágas, épített beltéri zuhany és a nagyvonalú, 24 m2-es teraszon elhelyezett kültéri fürdődézsa. A reggeli napfényt a bejárati véghomlokzaton található hosszú slicc ablak vezeti a belső terek felé.

Elvonulás, feltöltődés, meditatív szemlélődés: elsősorban párok találhatják meg ennek lehetőségét.

Csongrádi János Pro Architectura - díjas építész

 

 

Szerk.: Paár Eszter Szilvia