Épülettervek/Hallgatói terv

Hármashatárhegy újratöltve — HAR Project

2019.12.06. 15:55

A fiatal Delovan Delawer ötlete egy új szemszögből közelítette meg a hármashatárhegyi kirándulóhelyet. Nem csak új életet lehelne a reptér épületeibe, de egy újabb komplexummal is fellendítené a völgyet.

 

A koncepció azon kívül, hogy a két hangárépületet is felújítaná a sportrepülőtér számára, egyúttal új szabadidős szolgáltatásokkal, éttermekkel, kávézókkal, lobbikkal, relaxációs lehetőségekkel állna rendelkezésre az idelátogatók számára.

A Hármashatárhegy neve a 19. századból ered, hiszen a főváros egyesítéséig, 1873-ig itt futott össze Buda, Óbuda és Pesthidegkút határa, erre a helytörténeti érdekességre maga az új architektúra is építene egyébként. A 7500 négyzetméteres tervezési helyszín számos pozitív adottsággal bír, rengeteg potenciál rejlik benne. Adott egy hatalmas sík terep a kifutópályáknak, de ezeket lágy magaslatok és egy-két meredekebb domb öleli körbe. Aki járt már erre, az jól tudja, hogy a helyszín nyüzsög a papírsárkányt reptetőkkel, kutyasétáltatókkal, piknikezőkkel, kirándulókkal, sportolókkal. A tervek szerint két teljesen új épülettömeg épülne a hangárok mellé: az egyik 500, a másik pedig 700 négyzetméteres területtel bírna, melyeknek homlokztatait téglával volna érdemes burkolni. Ezek a reptér délkeleti részén épülnének fel,ahol a beépítés a meglévő hangár miatt nem jelentene drasztikus változást a tájképben, és az infrastruktúra is biztosított már ezen a területen. A komplexum legmagasabb pontján kilátó is épülne, amely a felejthetlen környezetnek adná át a főszerepet.  A „D" épületben található majd minden szabadidős szolgáltatás, míg a „C"-ben az irodák és gazdasági funkciók kapnak helyet.

A HAR Projekt nem csupán a Hármashatárhegyet pozícionálja majd újra, de hiánypótló szolgáltatásokat fog nyújtani a II. kerület lakosai számára is. Az itt megszokott aktivitásokat új szempontokkal lehetne továbbfejleszteni. A sportrepülőtér például a jelenleginél sokkal fejlettebb kondíciókat érdemelne, de a tervezési stratégia nem csupán az eredeti rendeltetés revitalizációjához járulna hozzá, hanem jelentős gazdasági eredményeket is produkálna új lehetőségeivel. A terv céljai:

1.    A régi hangárokat rehabilitálni, a helyszín sportreptér funkcióját fejleszteni. 
2.    Egy lehetséges kemping központot érdemes kialakítani. 
3.    Biztosítani kell a sárkányrepülés megfelelő feltételeit, kiszolgáló helyeit és oktatási terepeit, esetleg üzleteit.
4.    Ki kell alakítani a megfelelő túravonalakat, a túranavigáció arculatát, és az útvonalak pihenőhelyeit. 
5.    A környék kedvelt piknikező helyszín, az új terv talán egy még látványosabb, emlékezetesebb piknik helyet eredményezhetne.
6.    Megőrizni és nem beépíteni a hely kedvelt, papírsárkány reptetésre alkalmas dombjait.
7.    A Hármashatárhegyet körülvevő látványosságok gyorsabb elérése érdekében megfontolandó libegő útvonalak létesítése is.  
8.    A fedetlen területeken pavilonok létesítése vendéglátóegységek, vagy kültéri események részére.
9.    Spa megtervezése, fürdő és relaxációs lehetőségek biztosítása.
10.  A gyalogos útvonalak megszervezése, térburkolatok kivitelezése. 
11.  Kikapcsolódási lehetőségek biztosítása,akár az erdőben is: például kötélpályák kiépítése. 
12.  A catering, vendéglátóegységek megszervezése. 

A munka reflektál a helyszín természetes légáramlására mind a térszervezésben, és a belső udvarok szervezésében. Az aktív szolár technológián kívül az energiák passzív felhasználása is jellemezné a felépítést. A tető meredek hajlásszöge a csapadékvíz összegyűjtéséről gondoskodik, a tömeg tájolása pedig biztosítja, hogy a beltér a lehető legnagyobb óraszámban kapjon természetes fényt. Az északi homlokzat 60 százaléka üveg, a külső falszerkezetek (CWI) szigetelése pedig gondoskodik róla, hogy a beltér egyáltalán ne veszítsen hőt. A tervezési fázist egy előtanulmány előzte meg, amely fényt derített a legideálisabb térfelépítésre is a "C" és "D" épület esetében.  A pillérvázas szerkezet és a merevítőfal rendszer egy optimális és flexibils megoldást jelentene ezek kivitelezésének.  


A projekt jól illik az Európai Földtudományi Unió célkitűzéseihez: a túrázó és kirándulóhelyek fejlesztését propagálja, de a projekt gazdasági szempontjai sem elhanyagolhatóak, hiszen számos új munkahelyet teremtene a helyiek számára. A munka becsült értéke 6. 303. 329 euró lenne, amely körülbelül 2 milliárd forintot jelent.  Az érték tekintetében rendkívül fontos a legminőségibb anyagok figyelembe vétele is, de de érdemes lehet a közelben fellelhető alapanyagokra és a helyi munkaerőre támaszkodni az építkezés során. Egy biztos, a költségek számbavételénél a legtöbb figyelmet a pillérvázas szerkezet és merevítőfalak minőségére kell fordítani. Az előtanulmányokra időt, s forrásokat viszont már nem kell szánni, hiszen egy pályázat keretében a feladatot a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói már elvégezték. Az itt bemutatott tervről az alábbi tanulmányból tudhatnak meg többet.