Egyéb cikkek

HAPIMAG apartmanház

2000.10.28. 16:41

A Reimholz Péter tervezte Hapimag Apartmanház részletes bírálata a Budapesti Építészeti Nívódíj 2000 bizottságától. 

Budapest 2000. évi nívódíját a bíráló bizottság egyhangú döntése alapján a HAPIMAG apartmanház nyerte. A benyújtott megvalósult pályaművek közül kiemelkedett minden szempontból. Az alábbiakban következő kritikai elemzést a mű magas színvonalának elismerésével, sőt talán éppen ezért szükséges megfontolásra ajánlani.

Reimholtz Péter célja az volt, hogy autonóm, büszke műalkotást hozzon létre a történelmi múlthoz és a Várnegyed jelenkori állapotához való alázatos viszonyulás mellett. Sikerült. (Egy alkotás legnagyobb dicsérete, ha a közönség bírálata szerint is eléri az alkotója által kitűzött célt.)

Mivel a mű értékes, lehet néhány szót ejteni azokról az aspektusokról is melyek a teljes alkotás keretein belül ellenpontozzák az igazán sikeres részleteket. Bár sarokházról van szó, a homlokzatok nem egyenértékűek - a Fortuna utcai homlokzat sokkal jobb, mint a Kard utcai. A belső udvar hangulatos és jó arányú terét kicsit nyomasztják a két egymás feletti sorban felrakott nagytestű tetőablakok.

A finnyás ízlésű kritikus felhozhatja azt is, hogy az építészeti eszköztár egy kicsit túl széles. A megkívánt érzelmi hatás elérését mindenütt széles repertoár segíti. Fantáziagazdag választék van kiváltókból, ablakokból, burkolat-texturákból. A belső kőburkolatok és a külső kőkiváltók a múlt rétegeinek spontaneitását imitálják, az eredeti kőfalmaradványok közvetlen társaként. Ugyanez vonatkozik az új kőanyagokba faragott személyes jelecskékre is. Bár ez utóbbi momentumok érzelmessége menthető a ház (a terv) iránti szeretettel.

A belsőben élnek leginkább az épület előnyös aspektusai, az igényes és adekvát anyagválasztás, a míves részletek, a részletekre mindig érzékeny figyelem, és továbbra is a fantázia gazdagságának és leleményességének áradása. Nagyon jót tesz a háznak, hogy feltehetőleg német (német?) gazdája van. A németes tisztaság és gondozottság kiemeli és élteti a finom anyagokat és részleteket.

Úgy cakkumpakk jó az egész. Díjat érdemel. Csak a bennem lévő anglomán kisördög mondja azt, hogy less is more.