HAP Galéria - Szrogh György kiállítás

2012. december 11-én 18 órakor nyílik a HAP Galéria új tárlata, mely Szrogh György építész életművét mutatja be. A kiállítást Mátrai Péter építész nyitja meg.

Szrogh György 1915. január 23.-án született Csömörön. Hamarosan árvaságra jutott és rokonai nevelték fel. 1932-ben beiratkozott a Királyi József Nádor Műszaki Egyetem Építészmérnöki karára, melyet 1938-ban fejezett be. Egyetemi évei után – 1938-1944 között – Hidasi Lajos magán tervező-irodájában dolgozott.

A második világháború után 1945-1948 között a MÉMOSZ Építőipari Vállalatnál dolgozott. Erre az időszakra tehető a Bányaipari Dolgozók Szakszervezet Székházának tervezése (1946-47) a Városligeti (volt Gorkij) fasor 46-48 alatt, valamint a MÉMOSZ Székház (1945-1950) új épülettömbje a Dózsa György út 84/a alatt. Ezen utóbbi épületet, több pályázó társával – Gádoros Lajos, Perényi Imre, Preisich Gábor – együtt nyerték és kapták meg a megbízást.
1948-tól rövid ideig a Városépítési Tudományos Intézetnél (VÁTI), és a Lakóépület-tervező Irodánál (LAKÓTERV) dolgozott. Legtöbb alkotása már a Középület Tervező Irodához (KÖZTI) kötődik. Ebben az időben tervezte a Piszkéstetői csillagvizsgálót, a Nagyszénási Szociális otthont, a Salgótarjáni Művelődési otthont és a Budapest Szállót a Fogaskerekű vasútnál. „Legtöbb alkotását szerkezeti meggondolásokon alapuló ötletes és nemes formálás jellemezte.”

1966–67 között – UNESCO-ösztöndíjasként – Angliában, USA-ban és Mexikóban – járt, ahol az új iskolaépítési elveket és módszereket tanulmányozta. 1966-tól a budapesti Iparművészeti Főiskola tanára volt, és 1966 -1986 között az Építészeti Tanszéket vezette.
Idős korában Vác számára tervezett kulturális célú épületeket. Szenvedélyesen fotózta a régi és modern építészet kiemelkedő emlékeit. 1999. november 29.-én halt meg Budapesten.

Visszaemlékezése
„Miután az első Világháborúban elvesztettem Édesapámat, majd rövidesen Édesanyámat is és bár a kétági rokonság gondoskodott rólam, élelemről, ruházatról, fedélről és szeretetben sem szenvedtem hiányt, sőt még arra is volt gondjuk, hogy mérnök Nagyapám, vaskohómérnök Édesapám sorát én is mérnökként folytathassam, - mégis, Apa nélkül nőttem fel. Azt pedig, amire mindenkinek szüksége van a felnőtté váláshoz: a tartásra, a kötelességtudásra, a felelősségtudatra és jó iránytűre az életben, azt itt és éppen Kotsis Iván Professzor Úrtól mind megkaptam, s akit éppen ezért, ilyen értelemben nevelő Apámként is tisztelek”