Programok

Gyorskonferencia a Királyi Palota jövőjéről

2015.05.04. 18:43

Majdnem Pecha Kucha: pörgős, tízperces előadások három blokkban a Párbeszédet a Várért Kezdeményezés gyorskonferenciáján az OSA Archívumban.

2015. március 27-én tartotta alakuló ülését a Párbeszédet a Várért
Kezdeményezés. Elindítóinak meggyőződése, hogy a budai Várral és az
egykori Királyi Palotával kapcsolatos kormányzati tervek nyilvános
megvitatása elengedhetetlen. Ennek szellemében első lépésként nyílt
levelet fogalmaztak meg a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testülete
tagjaihoz, melyben arra kérték a tagokat, hogy tárják a nyilvánosság és
a szakmai közvélemény elé a Palotával és a Várral kapcsolatos hivatalos
terveket. A Párbeszédet a Várért Kezdeményezés tagjai következő lépése a
„Gyorskonferencia a Királyi Palota jövőjéről” című nyilvános, szakmai
fórum megrendezése, ahová meghívta a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi
Testülete tagjait, a témáért felelős kormányzati hivatalnokokat,
szakembereket és elkötelezett értelmiségieket, hogy legyen módjuk a
nyilvánosság előtt is megvitatni elképzeléseiket.

A Gyorskonferencia 2015. május 6-án, 10:30-17 óra között lesz az OSA
Archívumban (1051 Budapest, Arany János utca 32.), ahol a rendezők
szándéka szerint a következő kérdéseket vitatjuk meg:

- Milyen rekonstrukciót, átalakításokat, építészeti kiegészítéseket
indokolnak régészeti, műemlékvédelmi, urbanisztikai, építészeti
megfontolások?
- Melyek azok az – elsősorban kulturális – funkciók, amelyek
biztosítják a Királyi Palota és a Vár aktív közösségi használatát?

- Milyen átalakítások szükségesek ahhoz, hogy a jelenleg ott működő
vagy újonnan beköltöző intézmények optimális feltételek között
működhessenek?
- Milyen műemlékvédelmi, építészeti, történeti szempontok indokolják,
hogy az 1905-ben befejezett Hauszmann-féle palotát tekintsük hiteles,
rekonstruálandó állapotnak?
- Kell-e tartani – és ha igen, akkor miért – kortárs építészeti
megoldásoktól a Palota és a Várnegyed újragondolása során?

Kérjük Önt, hogy jelenlétével és a rendezvényről történő tudósítással
járuljon hozzá ennek az egész társadalmunkat érintő tervnek a
nyilvánosság előtti felelős megvitatásához!

A Párbeszédet a Várért Kezdeményezés elindítói:

Beke László művészettörténész, Beleznay Éva építész, Buza Péter
várostörténész, Bencsik Barnabás művészettörténész, Ferkai András
építész, Gyáni Gábor történész, Marosi Ernő művészettörténész, N.
Kósa Judit újságíró, Mélyi József művészettörténész, Perczel Anna
építész, Szelényi Iván szociológus, Wessely Anna
szociológus

Program

10.30
Köszöntő
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
11.00

  • Magyar Károly, régész
    Régészet, műemlékvédelem, újjáépítés – néhány kérdés a Budavári Palota tervezett építkezései kapcsán
  • dr. Lővei Pál, művészettörténész
    Budai Vár kék ködben
  • Pákozdi Imre, közíró
    „Nőjön össze, ami összetartozik: a Szent György tér és a Dísz tér”
  • dr. Sisa József, művészettörténész
    Királyi palota vagy Nemzeti Galéria?
  • Kérdések + vita

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
13.30

  • Kévés György, építész
    Gondolatok a Múzeumi Negyedről
  • Buza Péter, várostörténész
    Múzeumi Negyedet a Várba!
  • Marosi Ernő, művészettörténész
    „Vajon mikor leszön jó budában lakásom..”
  • N. Kósa Judit, újságíró
    „Aki nem szereti a díszeket, az kommunista”
  • Kérdések + vita

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
15.30

  • Puczkó László, közgazdász
    Turizmus a Várban
  • dr. Gyáni Gábor, történész
    Pest-Buda mint két pólus
  • Beleznay Éva, építész
    Várak a nemzetközi porondon
  • Ferkai András, építész
    Van-e a kortárs építészetnek helye a Várban?
  • Kérdések + vita

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Helyszín: 1051 BUDAPEST ARANY JÁNOS UTCA 32.