Nézőpontok/Vélemény

Gesamtkunstwerk a Hajós utcában - az Archi-kon kiállítás megnyitójáról

2010.06.03. 09:38

 Az N&n Galériától megszokott időben és helyen, nagy várakozással kísérve nyílt meg az Archi-kon építésziroda kiállítása. Gaschler-Gyeviki Nóra beszámolója az eseményről.

Az N&n Galériától megszokott időben és helyen, nagy várakozással kísérve (tehát még a pincébe vezető lépcsőn is fürtökben lógtak az érdeklődők) nyílt meg az Archi-kon építésziroda kiállítása.A tervezőcsapat és a kíváncsi közönség is megérdemelte az aktuális munkák átfogó összegzését és bemutatását, hiszen sok szép munka van már a hátuk mögött, illetve a közelmúltban több kiemelkedő szakmai sikert is elértek épületeikkel.

 

 

 

A bevezetőben Nagy Csaba néhány pontban hangsúlyozta az iroda számára fontos értékrendet és sarkalatos elemeket, úgy mint kortárs szemlélet a tervezésben, a csapatmunka fontossága, melyben mindenki saját egyéniségével és értékeivel lehet jelen, valamint a különböző művészeti ágak összefonódása és tudatos ötvözése.

 

 

 

Ez utóbbi jegyében a rövid beszéd után egy látványosnak ígérkező performansz, Mátyási Péter festőművész és Koczkás Kornél építész akciófestése következett. A terem végében kifeszített vászonra zenei aláfestés mellett hordták fel a színeket. Miközben a nézők számára láthatatlanul, a lepedő mögött állva alkottak a művészek, a fehér felületen kibontakoztak a vonalak és árnyalatok, majd lassan teljesen beborították a felületet. Először tisztán kivehetőek voltak az építészeti utalások, egy ház tömege, szintkóta, stb, majd ahogy a vászon egyre telítettebbé vált, az egész átalakult egy kortárs festménnyé – mintegy az iroda egyik vállalt céljának szimbólumaként, azaz a művészeti ágak összekapcsolásának megtestesüléseként. Hiányérzetet vagy némi elégedetlenséget csupán az váltott ki a jelenlévőkből, hogy a terem adottságai, a hosszú, keskeny tér miatt kevesen tudták az előadást annak teljességében élvezni.

 

 

 

A műalkotás elkészültével a szót ismét az építészek – és a házak - vették át. Vetítéssel egybekötve mutatták be három Építészeti Nívódíjas épületüket (Pannónia utcai általános iskola, Révész utcai rendelőintézet, Szabadság téri irodaház). A kiállítás különlegességét és az újdonságot az jelentette, hogy eddigi munkásságukat nem kinyomtatott tablókon lehetett áttekinteni, hanem több projektor szimultán vetítette a képeket a falakra, padlóra, mennyezetre. A félhomályos tér engedte, hogy az alkotásokra fókuszáljunk, a figyelmet nem terelte el semmi a lényegről.

A megnyitó záró elemeként Nagy Csaba röviden bemutatta a Sokszem Vizuális Művészeti Alapítványt, mely kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy átjárást, együttműködést biztosítson a különböző művészeti ágak között. Egyik aktuális sikerük volt a márciusban, a Kortárs Magyar Építészeti Fesztivál keretein belül Párizsban megtartott fényornamentikai kísérletsorozat, melynek előkészítő lépéseiről is hallhattunk pár szót.

Gaschler-Gyeviki Nóra

A kiállítás még június 14-ig megtekinthető az N&n Galériában.