Pályázatok/Nemzetközi

Pályázat hallgatóknak és friss diplomásoknak: Gaudí Architecture Prize

2020.08.10. 13:11

Hallgatóként, friss diplomásként előfordul, hogy egy terv esetleg a fiókban marad, persze ez nem jelenti azt, hogy a koncepció ne lenne jó. A nem megvalósult álmoknak, terveknek ad platformot a nemzetközi Gaudí Architecture Prize, melyre hallgatók, valamint 2017. óta végzett tervezők jelentkezhetnek. 

Álmok, ötletek, jó koncepciók, amik valamilyen oknál fogva nem jutnak el a megvalósulásig: a Silk Matters fiatal építészekből álló csapata éppen ezen ötletek támogatására hozta létre az évente megrendezett Gaudí Architecture díját, melyre fiatal tervezők és hallgatók pályázhatnak. Céljuk, hogy ezek az értékes ötletek nyilvánosságot kapjanak, hogy tervezőiket is megismerje a széles közönség.

Építészek, belsőépítészek, tájépítészek és formatervezők munkáit várják, tehát mindazokét, akik ötleteikkel alakítanák, formálnák épített környezetünket és céljuk egy élhetőbb, szebb jövő megteremtése. A díjra négy főkategóriában lehet nevezni: Építészeti tervezés, Belsőépítészet, Bútortervezés és Várostervezés. 

Antoni Gaudí szokatlan mértani formákkal, mintás téglákkal, kövekkel, kerámiacsempékkel, növényi vagy hüllőmintás kovácsoltvas elemekkel tette épületeit mozgalmassá. Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is. A díj nevével a katalán építész életműve előtt is tisztelegnek a kiírók. 

Pályaművek benyújtásának határideje: 2020. október 20.

Bővebb információ, kiírás a pályázat oldalán található.