Közélet, hírek

Fordult a kocka

2007.10.15. 11:49

A Váci út vezeti a harcot – ez derült ki a szimpóziumon és pódiumbeszélgetésen (az egykor szintén vörös Csepel alig-alig tud felelni neki).
Beszámoló a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal rendezvényéről a Kinnarps House-ban, Váci út 92.

A Váci út vezeti a harcot – ez derült ki a szimpóziumon és pódiumbeszélgetésen, amit a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal rendezett október 12-én, pénteken (az egykor szintén vörös Csepel alig-alig tud felelni neki).
Sajnálatos, hogy Az építészet hónapja programjának sűrűsége, mondhatni totális összehangolatlansága miatt (az Octogon mellett idén már nem csak a MÉK, de a MÉSZ is szervez saját programokat) aránylag kevesen tudtak részt venni a szakmai rendezvényen, ami pedig folytatásra érdemes.

 

Az esemény címe Váci úti irodaházépítészet – a helyszín e házak közül egy: a Kinnarps House a 92-es szám alatt. S ami ez alkalommal hangsúlyt kapott: a számos új ház és terv valóban viharos gyorsasággal követi egymást, annyira heves tempóban, hogy akár egy külön folyóiratot lehetne indítani, ami nap mint nap a városnak ezzel a tájékával foglalkozik – no jó, legfeljebb kicsit tágabban: a teljes XIII. kerülettel. Lehet, hogy nem is ártana, ugyanis miközben az egyedek, az új házak tempósan szaporodnak, mintha azok összehangolására, környezetük kezelésére, az urbanisztikai tervezésre és gondozásra sokkal kevesebb idő, erő és kreativitás jutna. Valahogy így foglalhatóak össze a szimpóziumon elhangzottak, akár az előadásokat, akár az esettanulmányokat, akár az eseményt záró pódiumbeszélgetést tekintjük.

 


Rövid bevezetőjében dr. Tóth József polgármester három történeti szakaszt említett a Váci út történetében (I. 1914-ig; II. 1914–1989 között; III. 1989-től kezdődően), melyen belül a jelen harmadik periódus kifutását 2015–2020-ig tartja igen intenzívnek, amiben az irodaházak dominálnak. Kiemelte ugyanakkor, hogy mennyire fontos terep ez most az alkotó emberek, az építészek számára, és külön köszönettel említette a Magyar Építész Kamarát, mely hatékony segítséget nyújt abban, hogy a tervtanácsokon megfelelően alakuljon a sok figyelmet kívánó tervbírálati munka.


Az előadók saját szakterületüknek megfelelően részletes elemzést adtak arról a folyamatról, mely napjainkban a Váci út építészetében zajlik, egyúttal pedig mind a négyen kimondtak olyan lényegi meglátásokat, melyek a városi „közeget” tekintve megfontolásra érdemesek. Baross Pál, a FRICS, az okleveles ingatlanbecslők magyarországi szervezetének elnöke, sok éves, főleg külföldön szerzett tapasztalata alapján iroda-boulevard-nak nevezte a Váci utat. Ezzel azt próbálta kifejezni, hogy a nagy autóforgalom mellett, miután a tömegközlekedési lehetőségek kimondottan jók, törekedni kell arra, hogy az irodafunkciók kiegészüljenek más, a városi élet minőségét emelő funkciókkal is.


Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész Folytonosság és megújulás / A Váci út a főváros arculatában című előadásában hangsúlyozta, hogy a közterületek rendszerének gondozása kiemelkedően fontos Budapesten. Ennek megfelelően a Váci út vonalán három kiemelt térségre kell különös figyelmet fordítani. Észak felé haladva az első a kiinduló pont, a Nyugati tér körzete, mely várhatóan nagy fejlődés előtt áll a kormányzati negyed programjához kapcsolódva – erről nem régen tett említést az epiteszforumon is Sylvester Ádám és Janesch Péter. A második az Árpád-híd metrómegálló, vagyis a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződése, aminek jövőképét alakítandó tavaly rendeztek ötletpályázatot. A harmadik pedig az északi városkapu, ami még a jövő zenéje, erre jelenleg nem folyik területi tervezési munka. Megemlítette még a kereszttengelyeket, amivel a terület bekapcsolható a „Duna-menti öko-háló”-ba, valamint a nem nagy számú megmaradt ipari műemléket, melyekre viszont fokozottan ügyelni kell.



Horváth Sándor épületszerkezeti szaktervező, a BME tanára, aki munkája során számos épület megvalósításában vett és vesz részt, előadásában hangsúlyozta mind a kiérlelt tervezési koncepció fontosságát, mind a gondos megvalósítás jelentőségét abból a szempontból, hogy az épületek hosszú időre jól használhatóak, tényleg tartósak legyenek. Mondanivalóját számos vetített képpel támasztotta alá, melyeket nem csak eddigi gyűjteményéből válogatott, hanem előadását megelőzően végigjárta a Váci utat: régi és mai példákkal meggyőzően bizonyította, hogy érdemes a minőséget szem előtt tartani. Szót ejtett ugyanakkor „deviáns” épületekről, melyek sok esetben inkább díszlet, mint ház benyomását keltik – ezen az útszakaszon szerinte elsősorban a Lehel Csarnokra illik ez a megállapítás.

A Váci út térfalának (át)alakulása címmel adott építészeti, városképi elemzést Kapy Jenő DLA építész, az Ybl főiskola tanára, akinek előadása némileg kilógott a sorból. Jóval több elméleti mondanivalót tartalmazott, szólt a híd és az út filozófiai meghatározásáról, valamint a Városról, ami a nem-lakozás területe, vagyis toposzok helyett egyre inkább atoposzok jellemzik: például a benzinkutak, melyek például nagyobb számban jelen vannak a Váci úton is. A tervezési folyamatban határozottan érdemes tekintettel lenni filozófiai eredetű elemzésekre, mint ahogy a környezetpszichológia legújabb tudományos megállapításaira is figyelmet kell fordítani. A legfontosabb pedig a használók minél mélyebb bevonása a tervezésbe, s egyúttal az egyedi épületek mellett a környezetre, a tágabb kisugárzásra szintén ügyelni kell. Az egyik épület vegye észre a másikat – mondotta és vetített képeken példát mutatott arra, hogy felületi átalakításokkal, angol szóval úgynevezett screen-ekkel közös arculatot lehet adni a Váci út-féle térfal elemeinek.


Esettanulmányok címmel prezentációk következtek az előadásokat követően – új irodaházakat és terveket mutattak be maguk a tervezők: Guczoghy György, Kövi János, Szász László, Szegner László, Szerdahelyi László és Tima Zoltán.

 



Guczoghy György (Finta és társai Stúdió) a Dráva utca sarkára készített tervük kialakulását mutatta be – a teljes tömböt érintő beépítés a munkagödör kiemelése fázisában tart. A Váci út 30. szám alatti vadonatúj épületet ismertette a tervező, Kövi János, míg Szász László az attól nem messze álló Skanska régebben elkészült tömbjét. Ugyanő ismertetette a befejezés előtt álló új irodaházat (BSR, 135–139.), és egy engedélyezési fázisban lévőt is (Corner Stone, 144–150.). Szegner László volt aránylag a legkönnyebb helyzetben, ő a Kinnarps House építészeként a szimpózium helyszínének tervezéséről és megvalósításáról számolhatott be. A svéd Kinnarps minőségi bútorgyártó és forgalmazó által emelt épületben, melynek belsőépítésze Gergely László volt, megtalálható a cég bemutatóterme is.

A Szerdahelyi László által tervezett épület sem esett túl messze: éppen szemben áll az első fázisában elkészült Atrium irodaház, mely figyelmet érdemel újszerű udvara és más tervezési sajátosságai miatt. Jóval távolabbi helyszínre, már a Beleznay Éva által is említett északi kapu közelébe készített tervet Tima Zoltán, ennek tervtanácsi tárgyalásáról külön beszámoltunk.

 

 

A Pódiumbeszélgetésen az előadók közül csupán Horváth Sándor volt jelen, az építészek közül pedig hiányzott Kövi János; a vitavezető Wesselényi-Garay Andor volt. A maga megszokott módján igyekezett provokatív lenni, és megtudni a tervezőktől, hogy nem érzik-e a beszűkülés veszélyét, ha túl sokáig foglalkoznak irodaházak tervezésével. Ezt egyértelműen egyikük sem ismerte el, bár volt aki a vergődés szót is használta munkáinak jellemzésére. Végül Horváth Sándor kimondottan az építészek segítségére volt azzal a válasszal, miszerint ő biztonságos és pozitív szerepet lát a terítékre került irodaházak tervezésében.

 

Nyilvánvaló tehát, hogy a fővárosnak ez a körzete érdemes a kitüntetett figyelemre, amint azt zárszavában kiemelte Arató György kerületi főépítész, a rendezvény házigazdája. Sajnálatos, hogy Az építészet hónapja programjának sűrűsége, mondhatni totális összehangolatlansága miatt (az Octogon mellett idén már nem csak a MÉK, de a MÉSZ is szervez saját programokat) aránylag kevesen tudtak részt venni a szakmai rendezvényen, ami pedig folytatásra érdemes.

vm (szöveg+kép)


Áttételesen kapcsolódik a szimpóziumhoz az október 16-án délután 15 órakor a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatalban nyíló kiállítás:

„Modern építészeti értékek a XIII. kerület városképében"