Közélet, hírek

Finnországban építészeti múzeum készül a gazdaságélénkítő programban

2020.06.09. 15:22

A legújabb, 5,5 milliárd eurós finn gazdaságélénkítő csomag része a régóta tervezett Építészeti- és Designmúzeum megépítése is Helsinkiben. Az illetékes miniszter tervei szerint a két meglévő intézmény egyesítésével tervezett múzeum épületét fából emelnék, a fenntartható építészet jegyében, és öt év múlva már meg is nyithat. 

A finn kormány múlt héten jelentette be a COVID-19 járvány utóhatásaihoz kapcsolódó gazdaságélénkítő program legújabb elemeit – adta hírül a yle hírportál. 930 millió eurót terveznek befektetni lakásépítéshze, közlekedésfejlesztéshez és területhasználathoz kapcsolódó projektekbe, elsősorban a négy nagyváros: Helsinki, Turku, Tampere és Oulu régiójában. A pénz nagy részét kifejezetten az alacsonyabb jövedelmű rétegek számára is elérhető lakhatásra, illetve környezettudatos közlekedési fejlesztésekre fordítanák, például nagy sebességű vasútvonalak építésére. Timo Harakka közlekedési és kommunikációs miniszter később példaként az úgynevezett Espoo városi vonalat hozta fel, amely egy órára rövidítené a Turkuba vezető utat, valamint a Helsinkiben tervezett Vihdintie villamosprojektet. 

A bejelentés alkalmával Hanna Kosonen tudományos és kulturális miniszter arról is beszélt: a most bejelentett csomag részeként valósulhat meg az új Finn Építészeti- és Designmúzeum, amelynek tervéről először, hosszabb előkészítést követően 2019 tavaszán röppentek fel hírek. Az intézmény két meglévő múzeum egyesítésével jönne létre, amelyek a főváros legjelentősebb kulturális központjai közé tartoznak. A Finn Építészeti Múzeumot 1956-ban alapították, ezzel a világ legrégebbjei közé tartozik; az 1980-as évek eleje óta egy 1899-ben emelt neoklasszicista belvárosi palotában működik. A helsinki Design Museum az 1873-ban alapított Iparművészeti Múzeum utódja, amely több mint négy évtizede talált otthonra egy neogót iskolaépületben. Mindkét intézmény régóta küzd a helyhiánnyal és az épületek alkalmatlanságával. 

A beruházás célja, hogy a két gyűjtemény egyesítésével, egy új épületben globálisan is jelentős intézmény jöjjön létre Helsinkiben. A tervezett helyszín a város déli tengerpartja, az Eteläsatama-negyed, ami nincs messze a meglévő két intézménytől sem. A közös jövő programján 2018 óta dolgozik a két meglévő intézmény, amelyek igazgatói, Reetta Heiskanen és Jukka Savolainen a mostani bejelentés alkalmával is támogatásukról biztosították a projektet. (Az eddig elkészült jelentések természetesen online is elérhetőek.)

Az egyelőre Arkkitehtuuri + Designmuseo néven emlegetett intézménynek egyébként már működik egy ideiglenes honlapja, amelyen nagyívű célokat határoztak meg: a két műfajnak a finn kultúrára és gazdaságra tett hatásának megfelelően egyenesen „a világ legvonzóbb múzeumát" akarják felépíteni Helsinkiben 2025-re. Igaz, a közelmúlt helyi fejlesztései, például a városi könyvtár épülete vagy a nemzeti múzeum bővítésének nagy visszhangot kapó (magyar szereplőt is felsorakoztató) pályázata kapcsán erre joggal van reményük is. 

Eközben Magyarországon a napokban kiemelt közérdekű projektté nyilvánította a Kormány a Magyar Művészeti Akadémiához tartozó Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ tervezett beruházását, a Városligeti fasori egykori BM-kórház területén. A beruházással kapcsolatban elküldtük kérdéseinket az intézménynek, és reményeink szerint hamarosan részletesen beszámolhatunk a tervekről. 

 

Nyitókép: a Finn Építészeti Múzeum jelenlegi épülete. Fotó: Mahlum, Wikimedia Commons