Közélet, hírek

Felújították a révfülöpi Munkás Szent József-templomot

2023.02.06. 16:04

Az imahely 1978-81 között épült Török Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas építész tervei nyomán, nagyrészt a vidékre jellemző, Balatonalmádiban bányászott vörös mészkőből. 

A felújítás híréről a veol.hu számolt be; a cikk szerint az átadáson Kondor Géza polgármester arról beszélt, hogy az eltelt idő "fogást talált" az épületen, így ideje volt már az előző stílusjegyeket őrző felújításnak, amely egy éven belül megvalósult.

Szakács Péter plébános elmondta, hogy a munkálatokhoz szükséges forrást az Egyházi Épített Örökség Védelme pályázaton elnyert, több mint tízmillió forintos támogatás biztosította. Ennek keretében a nyílászárók, a megmaradó fa burkolatú felületek cseréjére, a fa felületek átfestésére és az ablakpárkányok réz lemez fedésének pótlására került sor, mindezek mellett a hangosítás modernizálását önerőből oldották meg. A tervek szerint a jövőben az emeleti üvegfelületeket is korszerűsítik, és az alagsori helyiségeket közösségi célokra használhatóvá teszik. 



A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Török Ferenc a 20. század második felétől meghatározó alakja volt a hazai regionális építészetnek, korunk egyik legismertebb templomépítésze és tanáregyénisége volt. Az iskolateremtő tervező 84 éves korában, 2021 szeptemberében hunyt el - egykori tanítványai, követői és barátai megemlékezése itt olvasható -, olyan alkotásokat hagyva maga után, mint a nyíregyházi görögkatolikus templom, a felsőpakonyi római katolikus templom vagy a Balázs Mihállyal közösen tervezett Magyar Szentek Temploma és a Vatikáni Nunciatúra Budapesten.

A révfülöpi templom helyén eredetileg egy L alaprajzú, szükségimaházként használt nyaralóépület állt, az új templomnak ennek alapjához kellett igazodnia. A belső tér befogadóképességét tágas karzat is növeli, illetve a két, szélesre nyitható bejárati ajtón túl további szabadtéri ülőhelyek állnak rendelkezésre a nyári vasárnapok idején.