Közélet, hírek

Felújítják a Táncművészeti Egyetem épületét

2023.02.01. 15:21

A táncművész szak szakmai képzését biztosító, 2002-ben átadott C épületet Lázár Antal DLA Kossuth-díjas építész tervezte, a most aktuálissá vált felújítás is az ő koordinálásával valósul meg. 

Közel másfél milliárd forintos fejlesztés kezdődhet a Magyar Táncművészeti Egyetemen: felújítják a zuglói campus C épületét, amely funkciója szerint a gyakorlati oktatást és képzést segíti.

Az épület Lázár Antal DLA Kossuth-díjas építész tervei nyomán valósult meg 2002-ben (ebben a cikkünkben foglalkoztunk vele), és bár átadásakor korszerű helyet biztosított a táncművész-képzés számára, mostanra eljött a megújulás ideje. Mint ismert, az egyetem (korábban főiskola) azt követően talált új otthonra, miután végleg kiköltözött az Operaházzal szemben található, Lechner Ödön által tervezett egykori balettintézet épületéből, valamint a Kazinczy utcai gyakorló tánctermekből. Az Andrássy úti épületből külföldi befektetők hoznak létre ötcsillagos szállodát, a Kazinczy utcában pedig ugyancsak egy hotel kaphat helyet a jövőben. 

A jelenlegi campus kialakítása 2001-ben kezdődött, ekkor vehette birtokba az intézmény gimnáziuma és igazgatási egységei a XIV. kerületi Columbus utca 87–89. szám alatti oktatási-igazgatási épületet. A következő évben nyílt meg a Táncművészképző Intézetnek helyet adó 12 vadonatúj balett-terem a most felújítandó C épületben, amelynek tervezői célját így fogalmazták meg akkor az építészek: "visszafogott építészeti eszközökkel, formákkal, néhány határozott színnel biztosítani az építészeti keretet a mindig változó és mindig mozgó táncművészet részére".

2004 őszén a diákotthon költözött be a telephelyre, és ekkortól használhatta az intézmény a területén álló, eredetileg nyaralóháznak épült villát is. Ez utóbbiban kapott helyet a könyvtár és az egészségügyi részleg, melynek kialakítása 2011-ben fejeződött be, ugyanezen évben zárult a színházterem felújítása-bővítése is. Utolsó lépésként, 2018-ban, a Kazinczy utcai oktatási egységek foglalhatták el a helyüket az átépített új Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetben - foglalták össze az MTE honlapján. 

Amint azt az egyetemtől megtudtuk, a hamarosan aktuális energetikai és gépészeti fejlesztést ugyancsak Lázár Antal DLA koordinálja az A&D Stúdió Kft-n belül.

Fodorné Molnár Márta rektor a néhány napja tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a C épületben lévő balett-termek százszázalékos kihasználtsággal működnek egész nap. Gáspár Emese rektorhelyettes a beruházás részleteiről szólva elmondta: elvégzik a nyílászárók cseréjét, lamellás árnyékolást, valamint hőszivattyús fűtő- és napcellás hűtőrendszert alakítanak ki.

A tájékoztató szerint a Széchenyi Terv Plusz Operatív Program keretében az egyetem által elnyert 1 milliárd 497 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás keretében végzik el a korszerűsítést, a projekt 2026 áprilisában zárulhat.