Közélet, hírek

FELSZÓLALÁS az építészeti közélet nyilvánosságáért

2011.07.13. 10:33

”Építészeti közéletünk meghatározó vezetői híján vannak a nyilvános folyamatok irányítási módszereinek és gyakorlatának.” A NYÍLT LEVÉL megszövegezői és aláírói továbbra is átlátható, értelmezhető válaszokat sürgetnek az érintett ügyekben és kölcsönös, teljes értékű párbeszéd létrejöttét várják a MÉK és a MÉSZ részéről.

Alulírott építészek, mint a nyílt levél megszövegezői három hete a nyilvánossághoz fordultunk az építész közösséget érintő alapvető fontosságú kérdésekben. Az azóta történt események, a feltett kérdésekre érkezett félhivatalos és félnyilvános válaszok arra engednek következtetni, hogy építészeti közéletünk meghatározó vezetői híján vannak a nyilvános folyamatok irányítási módszereinek és gyakorlatának. Jelen felszólalás rámutat az említett folyamat körül zajló, a nyilvánosságot mellőző epizódokra, és arra kéri a folyamat közszereplőit, élve lehetőségeikkel tegyék átláthatóvá, tisztává, értelmezhetővé a korábbiakban felvázolt kérdéses témák körüli tényeket, folyamatokat.

Hiányoljuk a nyilvánosságot a MÉK honlapján, ahol a feltett kérdéseket1 és nyilatkozatot a levél szövegezői által biztosított szükséges kísérő információk megadása után sem jelentették meg.

Hiányoljuk a nyilvánosságot és a pontos tájékoztatást a területi kamarák hozzáállásában, melyek egy kivételével2 mellőzték közreadni kérdéseinket és tájékoztatni a tagságot.

Hiányoljuk némelyüknél magát a honlapot.

Hiányoljuk a nyilvánosságot és a tájékoztatást a június 20-án megfogalmazott levelünkre válaszként június 30-án megtartott kamarai kerekasztal beszélgetésről írásos és nyilvános beszámoló formájában.3 A kérdések súlya és közélet fontossága nyilvánvalóan és érthetően gyors megszólalásra késztette a kamarai vezetést. Elvárható ezeknek az égető kérdéseknek a hasonlóan sebes, közérthető magyarázata hivatalos formában.

Hibának tartjuk a MÉK elnökének hivatalos véleménynyilvánítását a nyílt pályázatokat megkerülő beruházókkal kapcsolatosan, miszerint a tervpályázati rendszer miatt drága és időigényes az eljárás. Aggodalmas, hogy szintén ebben a formában lezárult pályázatok győztes pályaműveit utólagosan értékeli, azok megfelelőségét vitatja, megkérdőjelezve ezzel mind a tervezők, mind a zsűri munkáját, és mindezt megteszi a tervpályázati intézmény politikai elutasítottságának magyarázataként3.

Hibának tartjuk a nyilvánosság félretájékoztatását az említett nyílt vitán valamint a BAZÉK elnökségének a június 28-ai állásfoglalását4, ahol a nyílt levél megszövegezői közül három főt a MÉK Tervpályázati Munkabizottságában betöltött tevékenységükért nevesített esetleges felelősségüket is felvetve. Valójában a bizottság munkája - ahogyan azt annak Ügyrendje is tartalmazza - akkor kezdődik, amikor egy pályázati tervezet, hirdetmény a bizottsághoz beérkezik.5

Hiányoljuk a MÉSZ, mint a MÉK-nél függetlenebb és így nagyobb mozgástérrel rendelkező szakmai szervezet általánosságokon túlmenő megszólalását.

Végül legfőképp hiányoljuk tisztségviselő kollégáink részéről a méltányos magatartást, mely 229 aláíró nyilvános megszólalását nem támadásnak, megosztásnak hanem segítő, éles, de építő kritikának veszi.

Mivel a megnevezett ügyek által kirajzolt tendenciát csak és kizárólag a legteljesebb nyilvánosság által látjuk megváltoztathatónak, kérdéseink, felvetéseink így és ebben a formában hangzanak el mindaddig, amíg a kölcsönös és teljes értékű párbeszéd létre nem jön. Ennek nyílt és egyenrangú diskurzusnak alulírott építészek állunk elébe.6

2011. július 11.

A nyílt levél szövegezői (http://unegyven.blog.hu/)

 


1 http://epiteszforum.hu/node/18997

 

2  http://www.ddek.hu/index.php?id=956 ”Az írás kemény bírálatot fogalmaz meg a hazai építészeti közélet visszásságaival kapcsolatban és határozottan követeli a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetségének állásfoglalását. A levél kapcsán valószínűsíthető, hogy a szakmai vita szélesebb körben is gondolkodásra és cselekvésre készteti az építészet és a művészetek szereplőit.”

3 http://epiteszforum.hu/node/19036

4 http://epiteszforum.hu/node/19021

5  A nyílt levélben említett ügyek emiatt sokkal inkább tartoznának a Közbeszerzési és Versenyfelügyeleti Munkabizottság, esetleg az Etikai és Fegyelmi Bizottság asztalára…

6  A nyílt levél kapcsán született valamennyi dokumentum olvasható a http://unegyven.blog.hu/ címen.