Fák között – Az ARKT Építész Stúdió újabb lombházai Noszvajon
A közkedvelt noszvaji lombházak sikereire alapozva a pihenőhely üzemeltetői a bővülés mellett döntöttek: további lombházak épültek hasonló szellemiségben, de másféle formálásban. Az ARKT legújabb munkái Kőrösi Boglárka szövegében és Danyi Balázs képein elevenednek meg.
A projekt második ütemében a tulajdonosok és az építészek új típus kialakítására törekedtek, ezért hosszasan egyeztettek arról, hogyan lehet a már meglévő treehouse kialakításától eltérő, új megfogalmazásban folytatni a munkát úgy, hogy közben mégis kialakuljon az egység a különböző időszakok házai között. Felmerült az is, hogy ezúttal más anyagból – például kőből – építkezzenek, ám a lehető legkisebb beavatkozás igényét szem előtt tartva ismét a fa használata mellett született döntés.
Az új térrendszert a saját erdei kilátó ötlete határozta meg: így jött létre a torony, ami szakít a hagyományos, közismert kabin jelleggel, sőt, eltávolodik az erdei kunyhó és az első beruházás során megépült treehouse-ok világától is. Habár a minimalizált alapterület itt is kulcsfontosságú szempont maradt a tervezés során, a vertikálisan felfűzött funkciók összességében megnyújtják a térélményt, és folyamatos mozgást eredményeznek. Az épület lényegében egy lépcsőtér, amely végigvezet a pihenőkön kialakított funkciókon át: a földszinti társalgó terétől a teakonyhán, hálószobán, fürdőszobán és teraszon át a tetőn elhelyezett panoráma-jakuzziig. A félemeleteken található egységeket a lépcsőkarok között kialakuló, a belső magban elhelyezett szauna-teakonyha–fürdő–WC szolgálja ki. A terek határozott dramaturgiát alkotnak, amit az előző faházakhoz hasonlóan ezúttal is a kint lét és bent lét kettős tapasztalata egészít ki. A toronyban egyre feljebb haladva fokozatosan kerülünk a lombkoronaszintre, hogy aztán a legfelső szinten lévő jakuzziból szemlélődve már a tó irányába megnyitott kilátással teljesedjen ki a privát kilátó élménye.
Milyen a hely a fák között járva?
A törzsek szabálytalan rengetegéből faépítmények szimmetrikus szerkezete sejlik fel. Minél távolabbról nézünk be a fák közé, annál kevésbé érzékeljük objektumként a házakat: ellenben egymással létrejött párbeszédük észlelhető, az ahogyan szinte egymás tükörképeként derengenek fel a lejtős telken. Ha pedig közelebb megyünk, besétálunk közéjük, a házakat összekötő lépcsőkön fokról fokra haladva, újabb és újabb kapcsolatot fedezhetünk fel az épített és a természeti tér között: egy nyitott ajtón keresztül a fák koronáján át szinte ellátni a tóig. A torony megmutatja valamennyi szintjét, valamennyi helyiségét, így lehetünk valóban egyszerre kint, egyszerre bent, akár a faházakban vagyunk, akár az erdőben sétálunk közöttük.
A fák tükröződése az ablakokon még inkább hozzájárul ehhez a vegyes tapasztaláshoz: szinte ránőnek a házakra, belesnek az erkélyekre, és részben takarják a kilátást, viszont bezárják az erdőbe a látogatót, aki tulajdonképpen épp ezért az élményért jött. A fények összekeverednek a leveleken és az ablaküvegen. Talán ez is olyasmi, amit csak a képszerkesztő szoftver vesz észre, de ott van. A csúcsfények eggyé válnak, feloldódnak egymásban, és függetlenül attól, hogy egyébként mennyire különböző felületekről verődnek vissza, együtt égnek ki. Az aljnövényzeten, továbbá a törzsek és a házak fa textúráján kiszámíthatatlan kompozíciókban váltakoznak a homályos és éles foltok, a barnák lilás árnyékká válnak, a zöldek pedig üdének és melegnek tűnnek.
Ahhoz, hogy ez a lakótorony valóban saját hellyé tudjon válni, a külső-belső térélmény megélése mellett persze az is fontos, hogy a privátszféra takarásba kerüljön a szomszéd torony használói előtt. A hálószoba szintjén a toronynak az üvegfelületei ezért opálosak, és a tervezők egy fa lamellarendszert is kialakítottak, ami nem csak a belátást gátolja, de az erdő állatait is óvja, illetve megakadályozza, hogy a madarak az üvegfelületeknek röpüljenek.
A panorámaerkély korlátján ottjártunkkor fürdőruhák száradtak. Ez már maga a használat, a jelenlét. A tervezői mappából és a professzionális fotódokumentációból kimaradó jelenetek ezek, mégis szükségszerűen hozzátartoznak a lombházakhoz, mert a lakók jelenlétének nyomai. A teakonyha megtelik használt csészékkel és poharakkal, a toronyban pedig szintenként hátrahagyott holmik jelennek meg. Hogyan határozza meg, alakítja át a lakóterekkel létrejövő kapcsolatot maga a minimális alaprajz arra az egy-két napra, amit jellemzően itt töltenek a pihenők? A lombház-kunyhóknak a terei a méret okán, tehát apróságuk miatt is szokatlanok a mindennapok helyiségeivel összevetve. A torony valóban merőben más lakásélményt nyújt, alkalmi jellege pedig nem is teremthet lehetőséget arra, hogy igazán megszokottá váljon. Egészen sajátos a szintről szintre haladva kibomló térstruktúra: emeletenként csak egyféle funkcióra elég a tér, és a szokatlan függőleges térszervezési logika, amit a lépcsőzés, az állandó vertikális mozgás határoz meg a különböző terek, funkciók és tárgyak között.
Mintha tehát nem is elsősorban a nagyváros zajától az erdei kabinba elvonulás kliséjével lenne érdemes foglalkozni a noszvaji lombházakkal kapcsolatban, hanem azzal, hogy miként rendezik át a leghétköznapibb szokásokat, tér-és tárgyhasználatot ezek a tisztán kikapcsolódásra szánt szűk és vertikálisan szervezett terek.
Kőrösi Boglárka
Szerk: Somogyi Krisztina
