Épületek/Lakóépület

Erdei házikó Kőszegen: Mohás Kabin

2022.01.11. 08:05

„Mérj kétszer, áss egyszer" – ez volt Béres Attila építész és Hideg Attila tulajdonos alapötlete, hogy megvédhessék az erdőszéli helyszín gigantikus fáinak gyökereit, továbbá olyan házat hozzanak létre, amit egy ember akár egyedül is megépíthet.

Talán hihetetlennek tűnik, de ezt a kőszegi, erdei kis búvóhelyet a megrendelő, Hideg Attila építette egyedül. A faszerkezetek iránti lelkesedése már 2013-ban, a kőszegi Hideg-ház megépítésekor megmutatkozott. A ház sikere arra ösztönözte, hogy ismét próbára tegye tudását: mivel korábban már dolgoztak együtt a középkori Niczky-apartman felújításán, ismét Béres Attila csapatához fordult, hogy egy apró, de kényelmes kabint alakítsanak ki az Alpokalja százéves fái között. „Az volt a feladatunk, hogy egy kis, kb. 40 m2-es búvóteret alakítsunk ki kényelmi kompromisszumok nélkül, ugyanakkor tiszteletben tartva a helyszín természeti értékeit." – mondta Béres Attila építész.



„A ház kivételes erdőszéli elhelyezkedése, amely közvetlenül a közművekkel és úthálózattal ellátott lakott terület és a természet határán található, arra inspirált bennünket, hogy olyan épületet hozzunk létre, amely a terep felett lebeg. A vékony, gólyaláb szerű pilléreket gondosan helyeztük el, hogy megtarthassuk és védjük a környező fák gyökereit. Nem volt szükség földmunkára vagy gépekkel való feltöltésre, mely tönkretette volna a természetes környezetet. A ház rugalmas szerkezeti rendszerét úgy alakítottuk ki, hogy a megvalósítás során adjon némi játékteret a természettisztelő elhelyezéshez.

Az épület keresztmetszetének hála nagyszerű vizuális kapcsolatokat teremt a környező lejtős tájjal, a magasabb ablakoknak köszönhetően kiváló kilátás nyílik az erdőre. Mivel formája és homlokzata nagyon egyszerű, az épület tárgyszerűvé válik a tájban, így az ablakok elrendezése, megjelenése fontos szerephez jut. Az ablakok játékos motívumot, melyek egyedi és felismerhető megjelenést kölcsönöznek. A belső tér és az épület külseje között éles kontraszt van. A meleg és hangulatos belső teret durva felület borítja, mely az ablakokon keresztül átengedi az erdő színeit, mintákat hozva létre.

A belső terek középpontjában a természeti környezet áll, a ház hátat fordít a kevés szomszédos épületnek és a zsákutcának, kihasználva ezzel a lejtős telek adta lehetőségeket. A projekt tervezésénél a kis méretek megtartása volt a cél, nincsenek felesleges helyek, nincs elvesztegetett négyzetméter. Ez a környezetbarát kialakítás kiindulópontja. A csúcsminőségű építőanyagok és kiváló tulajdonságokkal rendelkező termékek használata segített ennek elérésében, és egyben segített a fenntarthatóság filozófiájának megjelenítésében.

A fűtés és melegvíz ellátás 100%-ban elektromos. A fogyasztás rendkívül alacsony az átgondolt szigetelőrendszernek hála. A gondos tervezés eredményeként és a hely kivételesen mikroklímájának köszönhetően nincs szükség légkondicionálásra vagy kényszerszellőztetésre, továbbá minden kábel és cső láthatatlan marad még az épület alján is.

Szerk.: Paár Eszter Szilvia