Programok

Építészinvázió Sopronban

2016.09.27. 08:20

A soproni Építészinvázió keretei között kortárs magyar építészekkel találkozhatnak a fiatal hallgatók, akiknek lehetősége nyílik az építészet sokszínűségének megismerésére. Az első előadás szeptember 27-én 18:30 órakor kezdődik a Kulturális Örökségvédelmi Irodában, melynek előadója Béres Attila, aki a norvégiai Saunders Arkitektur cégnél dolgozik. 

Az Építészinvázió továbbra is folytatódik Sopronban. Elsődlegesen a helyi Alkalmazott Művészeti Intézet építész hallgatóit célozza, azzal a szándékkal, hogy kortárs magyar építészekkel testközelben találkozzanak és lehetőség nyíljon az építészet sokszínűségének mélyebb és személyesebb megismerésére. 

Természetesen az előadások bárki számára nyitottak (például kamarai pontokat is érnek). Gyakori, a helyi érdeklődők résztvétele is, így a mindenki számára közérthető előadások közelebb hozzák a hétköznapi emberekhez is az építészetet.

Első vendégünk Béres Attila lesz, aki a Műegyetemen szerzett diplomája után a norvégiai Saunders Arkitektur cégnél dolgozik. Norvégián kívül több kanadai épület megtervezésében is részt vett, illetve a skandináv országokban is tervez. Ma már saját irodája is van itthon. Első hazai munkája, a Hideg-ház osztatlan sikert aratott, azóta is számos projekten dolgozik. Munkája elismerését jelzi, többek között, hogy 2016-ban az angol Wallpaper magazin a "Világ legtehetségesebb fiataljai" közé választotta!

Az előadáson az épületein és projektejein kívül a munkamódszeréről, az északi építészetről, a norvég-magyar különbségekről fog beszélni.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a soproni Kolostor utca 13.-ba, szeptember 27-én keden 18.30 órakor.