Programok

Építészeti emlékek Lajta Bélától - Temetői séta

2011.10.25. 11:00

20. századelő egyik meghatározó hazai építésze, a kilencven éve elhunyt Lajta Béla. A városi séta keretében bejárható, megismerhető néhány Lajta által tervezett épület, építmény. 2011. október 30-án az Építész Továbbképző szervezésében a Harsányi-testvérek bérházát kívülről, és a Salgótarjáni úti Zsidó Temető kapuját, szertartási épületét és síremlékeit tekinthetik meg.  

20. századelő egyik meghatározó hazai építésze, a kilencven éve elhunyt Lajta Béla.
Munkásságának emléket állítva, a Fővárosi Levéltár virtuális archívumot hozott létre és városi séták keretében bejárható, megismerhető néhány Lajta által tervezett épület, építmény.

 

 

 

Népszínház u. 19.: Felépülte után nemcsak a Harsányi-, de a Leitersdorfer–Lajta- és a Káldor-család több tagja, valamint Kozma Lajos is e házba költözött. A megvalósult épületen a dekoráció a főhomlokzati zárterkélyek – sárközi és szlovák hímzésmotívumokon alapuló – díszítőpaneljeire, és a földszinti zóna indás-szívleveles domborított fémburkolatára redukálódott. A Népszínház utcai szárny mozgalmas tömegkompozíciója így tisztán érvényre jut, hatását erősíti a legömbölyített épületsarokba belemetsződő, párkányokkal keretezett erkélyek vízszintes motívumának kontrasztja is.

 

 

 

A program keretében a Harsányi-testvérek bérházát kívülről, és a Salgótarjáni úti Zsidó Temető kapuját, szertartási épületét és síremlékeit tekinthetik meg.  

Síremlékekről részletesen

A továbbképzés Budapest Főváros Levéltára szervezésében az Építész Továbbképző közreműködésével valósul meg.

Ennél a programnál helyszíni díjfizetés nem lehetséges!

------------------------

Felhívjuk a programra jelentkező férfiak figyelmét, hogy a temető területére kizárólag fejfedőben (kippa, kalap, stb...) lehet belépni!

előadók: Csáki Tamás, Ritoók Pál
időpont: 2011. október 30. 12.30
helyszín: Harsányi terstvérek bérháza, 1081 Budapest, Népszínház u. 19.
részvételi díj: 2.500,- Ft
kredit: 1.5 pont

Jelentkezés és további programok az Építész Továbbképző honlapján.