Építészdinasztiák – Sörgyári capriccio: Vidor Emil és Vidor Pál
Családban marad: új cikksorozatunkban Gottdank Tibor, A magyar zsidó építőművészek öröksége című könyv szerzője mutat be építészgenerációkat az elmúlt másfél évszázadból. Elsőként apát és fiát: Vidor Emilt és Vidor Pált.
Két Vidor, két generáció, két szögesen eltérő történelmi korszak építésze. Vidor Emil (1867-1952) és legidősebb fia, Vidor Pál (1904-1981) egyaránt kivette a maga részét a hazai építészet históriájából.
Kettőjük közül kétségkívül Emil munkássága gazdagabb. Többek között azért is, mert ő a 19-20. századfordulóján kezdte szakmai karrierjét, egy lelkesült hazai közegben, amikor a nemzeti stíluskeresés és a külföldi minták-divatok hatása egyaránt rányomta bélyegét az építészeti diskurzusra és magára a magyar architektúrára. Egy dolog viszont kikezdhetetlen volt a kor világában: csak kiváló mérnöki tervek nyerhettek a pályázatokon, csak igényes munkával lehetett valaki sikeres és gazdag.
Vidor Emil sikeres és gazdag lett. Budapest, München és Berlin nagy műszaki iskoláiról kikerülve vált építészmérnökké. Nem lett Lechner-követő, de a Japán Kávéház teraszán, pár lépésnyire lakásától, ő is ott hallgatta a mestert és asztaltársaságának szellemi közege minden bizonnyal erősen hatott építészeti útkeresésére.
Ez az útkeresés változatos volt és természetesen erőteljesen befolyásolták a mindenkori stílusáramlatok. A historizmus európai iskoláiban nevelkedett, de már a Jugendstil és Art Nouveau vonásait használva tervezte első önálló alkotásait – így az Egger-villát, a Vidor-villát vagy a Bedő-házat – főként a családi rokonság tagjainak a Városligeti fasorba és Lipótvárosba.
Vidor már legelső műveivel – melyek homlokzati megjelenésében és tömegeinek eloszlásában karakteres az aszimmetriára való törekvés – feltűnést keltett szakmai körökben, műveit méltatta a hazai és nemzetközi szaksajtó, és immár a Monarchia szecessziós villatervezőinek legjobbjai között emlegették nevét.
Miután megnősült, a házasság – amivel egyszerre a hazai pénz-arisztokrácia magas köreibe került1 – további utakat nyitott meg előtte a 20. század elején: a nemzetközi mércével mérve is szárnyaló kőbányai sörgyártást támogató építőipar egyik vezető tervezője lett a Kőbányai Polgári Serfőző kötelékében. Ipari épületek, gyárigazgatói villák, bérpaloták, lakóházak, kávéházak, de síremlékek is főként sörgyári kapcsolatának köszönhetik létrejöttüket.
Egy másik nagy megbízója még az I. világháború előtt a Palatinus Rt. volt, amellyel ugyan csak pár évet dolgozott együtt, ám ez idő alatt a Duna part mentén hatalmas, Vidor-tervezte bérház-tömbök nőttek ki a földből, immár a korszak új építőanyagát, a vasbetont is felhasználva. Ezek a házak ma is meghatározzák Lipótváros és Újlipótváros arculatát.
Időközben Vidor Emil stíluskeresésére erőteljesen hatott a korabeli angol és finn építészet, Kós és a Fiatalok mozgalma, a magyar népi építészet, de a Wiener Werkstätte motívumkincse is. Építészi működése utolsó szakaszában pedig már a modernizmus szele is megcsapta.
Briliáns stiliszta volt és a tér és/tömegalkotás mestere is egyben. A magyar építészek közül tán a legsokoldalúbb, többnyelven tudó, sokat utazó, nemzetközi szaklapokat járató, zenét szerető és zenét gyakorló européer művész és mérnök ember, aki folyamatosan alakított, csiszolt építészeti kifejezésmódján. Ez a kifejezésmód azonban mindig az elegáns, nem hivalkodó, környezetbe illeszkedő, a hely szellemét érvényesíteni tudó építészet nyelve volt. Több mint 100 különféle épület igényes létrehozása vagy átalakítása fűződik nevéhez.
Vidor Emil idővel a Kőbányai Polgári Serfőzőhöz vitte frissdiplomás nagyfiát is, miközben 1934-ben ő lett a Magyar Építőművészek Szövetsége első mestere, és ezzel gyakorlatilag be is fejezte aktív szakmai korszakát.
Vidor Pál az 1920-as évek végén kapta kézhez építészmérnöki oklevelét Budapesten és 1932-től lett tagja a Budapesti Mérnöki Kamarának. Édesapja megváltoztatta a Liszt Ferenc téren lévő tervezőiroda nevét is: „Vidor Emilből" „Vidor Emil és Pál" lett. És folyamatosan átadta megbízói körét és ezzel tervezői feladatait is fiának.
Vidor Pál ott folytatta, ahol édesapja abbahagyta. Többek között Menyhárd István szerkezettervező mérnökkel együtt alkotott a Polgári Serfőző ipartelepén. Bérházak és boltportálok építészeként dolgozott a fővárosban, majd a II. világháború beköszöntével a kőbányai ipartelep katonai célú átalakításában vett részt, óvóhelyeket tervezett Budán.
Legfontosabb alkotásai közé tartozik a Margitszigeten felépült Ásványvíz-palackozó épülete, amelyet egy, a Polgári Serfőző érdekeltségébe tartozó cég építtetett. A klinkertéglás, lekerekített homlokzat jól illik a Hajós Alfréd által tervezett uszoda közvetlen környezetébe.
A budai Fény utca és Retek utca találkozásánál emelkedő, szintén jellegzetesen lekerekített sarkú, hatemeletes magastetős alkotás is Vidor Pál munkája, és ennek is a Polgári Serfőző volt az építtetője.
A II. világháború idején aztán jött a munkaszolgálat, majd Mauthausen. Édesapja – aki bujkálva, de túlélte az üldöztetést – 1945 tavaszán még hirdetést is feladott fia keresésére. Vidor Pál betegen, de hazatért. (Több családtag, rokon sajnos nem.)
Középületek és lakóházak helyreállításán kezdett dolgozni, majd a Magyar Építő Rt. következett. A Népstadion építkezésén is ott volt, igaz, csak adminisztratív szakmai feladatokkal. Pár évi méltánytalan mellőzést követően az IPARTERV tervezője lett, ahol nyugdíjba vonulásáig, 30 éven keresztül több mint 80 ipari épület, főként erőművek, radiológiai létesítmények, izotóplaborok megalkotásában kamatoztatta tudását. 1981-ben hunyt el.
Két Vidor két korszakban.
Emil a Monarchia prosperáló világának alkotója volt, a nyugatias szecesszió élharcosaként indult és lett fontos építésze hazájának. Majd a nemzeti stíluskeresésből is kivette részét, de az art deco, a premodern és a modern is vonzotta.
Pál az 1930-as évektől lett aktív részese az építészmérnöki szakmának. A századfordulóhoz képest szegényebb, kisebb Magyarország építésében vett részt. Az akkor hozzánk is eljutó modernista szellemben dolgozott, a magyar ipari építészet képviselőjeként.
Mindkét építész munkásságát jórészt az egykor kivételesen nagy gazdasági vagyonnal és kulturális igénnyel bíró kőbányai sörgyártás finanszírozta. Terveik alapján megszülető lakóépületeik nagy része ma is létezik, bár többségük nem eredeti formájában.
Ugyanakkor a Polgári Serfőző egykori ipartelepe, ahol a Vidorok is alkottak és építettek, ma már ledózerolva, siváran, kietlenül árválkodik, és már csak pár épületmaradvány és néhány kémény sziluettje utal a hajdanvolt időkre.
Gottdank Tibor
A szerző építészeti kutató, a Magyar zsidó építóművészek öröksége. Lajtán innen, Lajtán túl (K.u.K. Könyv- és Lapkiadó Kft., Budapest, 2018) című könyv szerzője. (Korábbi interjúnk itt olvasható vele.)
Források
Anton Schroll (kiadó): Neubauten in Wien, Prag und Budapest, Bécs, 1904.
Budapest Főváros Levéltára
Déry – Merényi: Magyar építészet 1867-1945, Urbino 2000.
Dreher Múzeum, Budapest
Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Modern Építészetért Közhasznú Társaság, 2001.
Ferkai – Marótzy – Masznyik – Puhl – Szalai: Magyarország híres villái, Ab Ovo Kiadó, 2013.
Gerle – Kovács – Makovecz: A századforduló magyar építészete, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990.
Gerle – Lugosi Lugo: A szecesszió Budapesten, Magyar Könyvklub, 1999.
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Kelényi – Sabján – Sisa – Farbaky – Ferkai – Gerle – Lővei: Magyarország építészetének története, Vince Kiadó, 1998.
Lehne – Pintér: Jugendstil in Wien und Budapest, J&V, Bécs, 1990.
Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Corvina Kiadó, 1988.
Folyóiratok, szaklapok: Budapest, Der Architekt, Építészeti Szemle, Építő Ipar, Fővárosi Közlöny, Magyar Építőművészet, Magyar Pályázatok, Tér és Forma
Jegyzetek
1. Felesége a Kőbányai Polgári Serfőző igazgatójának leánya, tószegi Freund Regina volt.
