Közélet, hírek

Elképesztő felhozatal a magyar építészetben 2015-ben

2015.09.09. 08:46

Szeptember 4-től a közönség is szavazhat a legkiemelkedőbb építészeti munkákra. 2015. október 16-án 11. alkalommal rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu szervezésében. Az díjra idén 84 épülettel és 60 tervvel neveztek. 

A szeptember közepéig tartó előzsűrizést a holland Indira van't Klooster,
az A10 magazin főszerkesztője vezeti, amelynek eredményeként 5 terv és 5 épület kerül a döntőbe. A munkákat a nyilvános díjátadón látványos prezentációk keretében mutatják be alkotóik az ország vezető médiájának képviselői és a nagy nyilvánosság előtt. Az összesen 1,2 millió Forint összdíjazású és értékes nyereményekkel kiegészített eseményen a két fődíj
mellett több különdíjat és közönségdíjat is kiosztanak.

Az idei évben a médiazsűrihez csatlakozott Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója, Száraz István a vs.hu alapítója, és szakmai bírálóként részt vesz a gálaesten Dúll Andrea környezetpszichológus is. A Média Építészeti Díja 2015-ös közönségdíjára itt lehet szavazni. A díjátadóra a jegyek a Ticketportalon kaphatók.

A Média Építészeti Díjának évtizedes és sikeres célja, hogy áttörje a kommunikációs korlátot az építészek és nagy nyilvánosság között, a magyar közéleti, kulturális nyilvánosságot megcélozva. Ezért kér fel az epiteszforum.hu minden évben ismert média szereplőkből álló, nem szakmai
zsűrit, hogy elemezze és díjazza a döntőbe került épületeket és terveket.

Idén még tudatosabban keressük arra a választ, hogy mit jelent az építészet az épületeket, tereket használó embereknek, illetve miért szeretnek meg egy-egy épületet, közteret, városrészt. A döntőbe került pályázatok a legfontosabb magyar médiumok újságíróinak tolmácsolásával széleskörű nyilvánosságra tarthatnak számot.” mondta el Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője.

Az épületeket és a terveket tehát nem csak önmagukban, hanem társadalmi és természeti kontextusukban is vizsgálják a zsűri tagjai. Az epiteszforum.hu idén is egy elismert, nagyra becsült mester köszöntésével kezdi a díjátadót:
Kévés György Ybl-, Kossuth- és Prima-díjas építészt – a 60-as évek avantgárd betonépületeinek tervezőjét, a rendszerváltás utáni másfél évtized építész-ingatlanfejlesztőjét, az ezredforduló kultúra-fejlesztőjét, építészeti galéria-üzemeltetőjét fogják a szakma és közönség előtt üdvözölni 80. születésnapja alkalmából.

A közönségdíjas terv és épület kiválasztása két körös szavazással történik. Az első körben szeptember 4-től az epiteszforum.hu olvasói választják ki a legjobb 7 épületet és tervet az interneten. 2015ben a szavazás második köre az Urániában lesz: az ott összegyűlt közönség személyes szavazatai fogják eldönteni, hogy ki kapja a MÉD Közönségdíját épület és terv kategóriában. Idén az index.hun zajló internetes szavazás győztese az index.hu különdíját kapja
meg.

Az 2015-ös Média Építészeti Díja főtámogatója a Rigips, a Saint-Gobain
csoport tagja. A fődíjak közül a zsűri által kiválasztott legjobb terv díj átadója a MEVA, a legjobb épület díj átadója pedig a Mapei. A legjobb tervért járó közönségdíjat a Canon adja át. Két különdíj várja a pályázókat: az Austrotherm által létrehozott Energiahatékonysági Különdíj és az Europa Design jóvoltából életre hívott Belsőépítészeti Különdíj. 

A rendezvény különlegessége, hogy idén ünnepli a Saint-Gobain vállalatcsoport a 350. születésnapját és a Média Építészeti Díján fogják átadni a Saint-Gobain 350 Awardot is, amelyre október 11-én éjfélig lehet pályázatot beadni.

Média Építészeti Díja: 2015. október 16. 18:00 Uránia Filmszínház.

Jegyek a Ticketportalon szeptember 7-től kaphatók, illetve a helyszínen a rendezvény előtt.









Díjak:

MÉD Épület kategória – 300.000,Ft – átadó: Mapei Kft.

MÉD Terv kategória – 300.000,Ft – átadó: Meva Kft.

Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj – 300.000,Ft

Europa Design Belsőépítészeti Különdíja – 300.000.Ft és az általuk tárgynyereményként felajánlott Wilkhahn On forgószék

MÉD Terv Közönségdíj – a Canon Hungária Kft. által felajánlott Canon imagePROGRAPH iPF670 nyomtató

Index Közönségdíj – a Hansgrohe Kft. által felajánlott tárgynyeremény, egy Axor Starck V280 csaptelep.

Előzsűri: Indira van't Klooster - A10magazin, Diogo Seixas Lopes - Jornal Arquitectos, a Lisszaboni Építészeti Biennále egyik főkurátora, Andrija Rusan - ORIS





A 2015-ös MÉD zsűrije: Balogh Ákos Gergely - Mandiner, Böszörményi-Nagy Gergely - Design Terminál, Devich Márton - Duna Zrt., Földes András - Index, Kántor Viola - HírTV, Kolosi Péter - RTL Klub, Dr. Komáromi Balázs - Gazdasági Rádió, Molnár Szilvia - DunaTV, Őrfi József - Magyar Nemzet, Sümegi Noémi - Heti Válasz, Szalai Anna - Népszabadság, Száraz István – vs.hu

Szakmai bírálók: Bardóczi Sándor, Dúll Andrea, Martinkó József

Főtámogató: Rigips Saint-Gobain

Kiemelt támogatók: Austrotherm (Energiahatékonysági Különdíj), Europa Design (Belsőépítészeti Különdíj), Nemzeti Kulturális Alap.

Díjátadó támogatók: CanonMapei, Meva,

Támogatók: Autodesk, Futureal, Graphisoft

Az épületekre itt lehet szavazni.

A tervekre itt lehet szavazni.