Nézőpontok/Kritika

EKF 2010 Pécs — a Dél-Dunántúli Építész Kamara nyilatkozata az előkészületekről

2006.06.16. 18:15

Az elnökség álláspontja szerint az előkészítések késedelme jelentős. A folyamatban részt vevő szervezetek hitelessége és szakmai felkészültsége megkérdőjelezhető, és jogosítványuk sincs, mely az EKF projektekhez méltó, hatékony és összetett munkához elengedhetetlen.

A Dél-Dunántúli Építész Kamara Elnökségének nyilatkozata az Európa Kulturális Fővárosa – 2010 projekt előkészületeivel kapcsolatban

A Dél-dunántúli Építész Kamara (DDÉK) Elnöksége nem ért egyet a város vezetőinek nyilatkozatával, mely szerint a város az EKF-re való felkészüléssel – így különösen az öt kulcsprojekt előkészítésével – megfelelő ütemben halad. Az elnökség álláspontja szerint az előkészítések késedelme jelentős.

A folyamatban részt vevő szervezetek hitelessége és szakmai felkészültsége megkérdőjelezhető, és jogosítványuk sincs, mely az EKF projektekhez méltó, hatékony és összetett munkához elengedhetetlen. Arra alkalmas – az építészeti, művészeti és kulturális szakma által is hitelesnek tartott – szervezet és személyek hiányában a város pályázatában megfogalmazott célok nem valósulhatnak meg. Ezen célok nem csak mennyiségükben, de minőségükben is mérendők!

A város vezetőinek érdeke és kötelessége figyelembe venni a szakmai közösségek szempontjait, és látszatdemokrácia helyett meg kell teremtenie a döntési folyamatok tényleges átláthatóságát. A DDÉK kezdettől fogva törekszik a szükséges szakmai segítség megadására, de ezt csak egy korrekt és hatékony munkakapcsolatban tartja fenntarthatónak. A nyilvánosság szellemében észrevételeinkről és aggályainkról tájékoztatjuk a Magyar Építész Kamarát, a szakmai és a civil közvéleményt.

A DDÉK Elnöksége, valamint a pályázatírásban és az ÉVarc munkájában részt vevő építészek minden megnyilatkozásukban a magas színvonalú, nemzetközi tervpályázatokat tartották megfelelőnek a tervek és a tervezők kiválasztására. E véleményünket fenntartva felhívjuk a figyelmet az ehhez szükséges szakmai feltételek és határidők fontosságára. A város vezetőinek fel kell ismerni az építészszakma támogatásának értékét, és tartózkodniuk kell a konkrétumok nélküli, lejárató kijelentésektől.

A szakmai előkészítés és bonyolítási teendők különös szakmai és szervezeti alkalmasságot kívánnak meg. Az ÉVarc, mint tanácsadó testület mellett ezért elengedhetetlen az operatív munkát végezni képes EKF Főépítész intézményének felállítása, melyre a 2006. januári konferencia konkrét és dokumentált javaslatot tett. Az EKF Főépítész és a kulturális programokat felügyelő művészeti igazgató haladéktalanul meg kell kezdje munkáját! Az elnökség a fejleményeket folyamatosan véleményezni fogja, mert választott testületként az építészszakma szempontjainak hiteles képviseletére törekszik olyan közegben, melyben az elmúlt időszakban az nem volt biztosított.

A Dél-dunántúli Építész Kamara Elnöksége

Kapcsolódó oldalak:

EKF: késés és előkészítetlenség
A Dunántúli Napló cikke