Közélet, hírek

Egyelőre mégsem terveztet új campust Gödöllőn a MATE

2022.08.17. 11:36

Az erre kiírt közbeszerzést eredménytelennek nyilvánították, tekintettel a hallgatói létszám drasztikus csökkenésére és a jelentősen megváltozott világpiaci-gazdasági körülményekre, így a műszaki tartalom felülvizsgálata mellett döntöttek. 

Eredménytelenné nyilvánították a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem új, gödöllői campusának megtervezésére kiírt közbeszerzést - derül ki az uniós értesítőből. A tervezés híréről januárban mi is beszámoltunk: az elképzelés az volt, hogy "az új létesítménnyel agrár-, illetve kapcsolódó tudományokkal foglalkozó, kiemelkedő oktatási színvonalú felsőoktatási centrum, innovációs tudásközpont" jöjjön létre. 

A leírás szerint az új campus tízezer hallgatót szolgált volna ki, a tervezés során a hallgatói létszámhoz képest 20%-os bővítési opcióval kellett kalkulálni. Oktatás-kutatási, labor, könyvtár és rendezvényközpont, kollégium és szálláshely, valamint egyéb gyakorlati épületek kaptak volna helyet benne, illetve egy interaktív látogatóközpont is. A cél az lett volna, hogy a tervezett új és a meglévő létesítmények (a területen ugyanis jelenleg is számos, különböző korú és stílusú épület áll) egységben működő, egészében összefüggő campust alkossanak, ugyanakkor azt is fontos szempontként jelölték meg, hogy az egyes funkciók, épületek, egységek szétválaszthatóak, önállóan működtethetőek, tehát több ütemben is megvalósíthatóak legyenek. A projekt összesen több mint 83 ezer négyzetméternyi épületet foglalt volna magában. 

A közbeszerzést három részre bontották: általános és SMART tervezési feladatokra, valamint a campus primer energetikai ellátásának tervezésére, azonban egyikre sem kötöttek szerződést. Az indoklás szerint 2022-ben az előzetes becslésekkel ellentétben drasztikus hallgatói jelentkezéscsökkenést tapasztaltak - mint írják, az egyetemre jelentkezők száma 38 százalékkal, az első helyes jelentkezések száma 22 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. "Tekintettel a jelentkezett hallgatói létszámcsökkenésre, amely a beiratkozott hallgatók tekintetében ehhez képest további csökkenés is várható, a közbeszerzés műszaki tartalmában az új campus tekintetében meghatározott koncepció teljes felülvizsgálata, és a lényegesen alacsonyabb hallgatói létszámhoz történő adaptálása indokolt", részletezik, hozzátéve, hogy a felülvizsgálat várhatóan olyan mértékben változtatná meg a mostani közbeszerzési szerződés tárgyát, ami túlterjedne egy esetleges szerződésmódosítás keretein, így mindenképpen új eljárást kellene lefolytatni. 

Az eredménytelenség okaként azt is írják, hogy az elmúlt hónapokban "jelentősen megváltozott világpiaci-gazdasági körülmények - mint az orosz-ukrán háborús helyzet, az időközben drasztikusan megnövekedett inflációs környezet is - nagymértékben befolyásolják a közbeszerzés tárgyaként kötendő szerződést, és önmagukban is indokolják - a fentebb ismertetett drasztikus hallagatói létszámcsökkenés mellett - a közbeszerzés műszaki tartalmának felülvizsgálatát."

A gödöllői campussal kapcsolatban az egykori Kertészeti Egyetem Villányi úti központjának sorsa is előtérbe került. Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetembe olvasztott Budai Campus bezárásáról többször felröppentek hírek, melyek szerint a Gellért-hegy déli lábánál található 8,5 hektáros, a Budai Arborétumot is magában foglaló ingatlant értékesíthetik, a hallgatóknak pedig 2025-ig el kell költözniük Gödöllőre. A MATE-t működtető kuratórium júniusi tájékoztatása szerint ugyanakkor a Budai Arborétumot nem tervezik bezárni vagy a területén beruházást megvalósítani, olyan fejlesztések azonban várhatóak, amivel az arborétum rekreációs funkcióit erősítik meg. A költözést illetően ekkor azt volt az álláspont, hogy azok a hallgatók, akik idén a MATE Budai Campusára nyertek felvételt, itt is folytathatják tanulmányaikat és vehetik át majd diplomájukat. A mostani közbeszerzés eredménytelenségét tekintve ugyanakkor egyelőre erősen kérdéses, lesz-e új egyetemi központ Gödöllőn, és ha igen, milyen formában valósulhat meg.