Egy étterem új élete – A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodaépülete
A fenntartható építészeti szemléletmód egyre több építészirodára jellemző, de ezt általában a megrendelők igényeihez kell igazítani. Ha azonban saját maguk számára terveznek – ráadásul irodát – akkor az épület építészeti gondolkodásmódjuk reprezentációjává is válik. A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodája is erre törekszik: magába sűríti mindazt, amit a cég tervezői gondolnak az építészetről.
Kelenföld és Lágymányos határán, a Fehérvári és a Hamzsabégi út sarkánál egy kis teresedés alakult ki az 1960-as években épült lakótelep szélén. A hatszintes, utcafrontra épült társasházak oldalában, mintegy melléképületként, a telekhatártól visszahúzódva bújik meg az Alba Regia Vendéglő egykori épülete. Az ipari-jellegű építmény az étterem kiköltözése után különböző kereskedelmi funkciókat látott el, majd egy darabig üresen állt, míg 2019-ben Bánáti Béla és Hartvig Lajos meg nem vásárolta növekvő építészirodájuk számára. Mint mondják, első látásra beleszerettek, meglátva a leromlott állapotú épületben a karakteres jellege ellenére akkor még talán csak a tapasztalt építészek számára észrevehető értéket és lehetőségeket.
A helyszín megtalálása egy hosszas keresési folyamat eredménye: a Bánáti + Hartvig Építész Iroda vezetőinek szándéka az volt, hogy egy meglévő épület átalakításával hozzák létre új irodájukat. Nem akartak új épületet emelni, hogy az építkezéssel ne terheljék a környezetet, ehelyett a körforgásos építészet szemléletmódja szerint kerestek olyan helyszínt, ami minél inkább újrahasznosítható, a meglévő elemek beépíthetőek. A Fehérvári út 38. szám alatti épület erre tökéletesen alkalmasnak bizonyult.
Bánáti Béla és Hartvig Lajos az Építészfórumon nemrég megjelent interjúban így összegzi a körforgásos építészet alapelveit: „Amit lehet, használj fel újra, ne burkolj, ne fess semmit csak azért, hogy szép legyen!" Az épületbe lépve egyből szembesül is az ember, hogy hogyan néz ez ki a gyakorlatban: burkolatlan szerkezeti elemek, csupasz téglafalak, fedetlen vezetékek. Mindettől a térnek sajátságos esztétikája van, ami egyszerre idézi az ipari építészet puritánságát és a 2000-es évek romkocsmáinak DIY hangulatát. Ami a romkocsmák esetében elsősorban az olcsó megoldásoknak volt köszönhető, ezesetben egy megfontolt fenntarthatósági koncepció eredménye – és jóval magasabb építészeti minőséget is képvisel. Bár én kimondottan kedvelem, feltételezhető, hogy ez az esztétika nem mindenkinek nyeri el a tetszését – de ahogy a fenti idézetből is kitűnik, nem is ez a cél. De akkor mi?
Az irodalátogatás során Hartvig Áron Dénes közgazdasági elemző – Hartvig Lajos fia – bemutatta, mennyi CO2 kibocsátással járt volna egy azonos paraméterekkel rendelkező új épület megvalósítása a jelenlegi helyén. Az építőanyagok előállítása, helyszínre szállítása, valamint a meglévő épület bontása és a törmelék elszállítása kb. 385 tonna szén-dioxid kibocsátással járt volna. Ezek a rendkívül energiaintenzív folyamatok nagymértékben terhelik a környezetet. Az anyagok újrahasznosítása ehelyett inkább munka- mint energiaintenzív folyamat. Költségek szempontjából közel azonos a két eset, de a környezetterhelő folyamatok helyett a munkaerő megfizetése jár több kiadással, ami mindenképp kedvezőbb eredményhez vezet.
Az újrahasznosítás nem csak az épület régi anyagait őrzi meg és tölti meg új élettel. A felújítás során felszínre kerültek azok a jelölések és nyomhagyások, amelyeket az egykori kivitelezők hagytak a szerkezeten. Az anyagok újrahasznosításának tehát van egy olyan olvasata, ami rámutat, hogy az épületek mögött emberek, emberi történetek állnak, és ezek a sorsok e felszínre kerülő nyomok által megidéződnek a használóknak. Ezek az anyagba zárt történetek újabb jelentésréteget adnak a nyers felületeknek. (A történelem és az anyag effajta összemosódása önálló elemzést is megérne – de ennek a cikknek nem ez a témája.)
A BH új irodája nem csak a fenntartható, körforgásos építészeti szemlélet gyakorlati alkalmazása miatt érdekes. Említésre méltó az a folyamat is, ahogy maga a terv megszületett. A tervezőiroda vezetői ahelyett, hogy maguk tervezték volna meg új irodájukat, belső pályázatot írtak ki a kollégák számára, hogy tervezzék meg ők azt a környezetet, amiben a legszívesebben dolgoznának. Lőcsei Vera terve lett a befutó, aki úgy tekintett a pályázatra, mint egy fórum, ahol kinyilváníthatja véleményét. Az ifjú tervezőt elmondása szerint az épületbejárások során megfogta az a racionális raszter, ami mind a homlokzaton, mind a sokszor átszabdalt, előnytelen kialakítású belső terek struktúrájában felfedezett. Célja az volt, hogy úgy tartsa meg ezt a raszterszerkezetet, hogy megtisztítja és kiemeli azt.
Két fő probléma foglalkoztatta a tervezőt: hogyan lehet használhatóvá tenni az alacsony belmagasságú pinceszintet és hogyan alakítható ki kapcsolat a három szint között? A két kérdésre egyszerre nyújt megoldást a három szintet összekötő, háromkarú lépcső, ami nem csak a munkatársak, de a természetes fény „közlekedését" is elősegíti. A pinceszint és a földszint közötti „lyuk" ráadásul jóval szélesebb, mint a lépcső, így bőséges napfény szűrődik a legalsó szintre is. Ugyanezt a hatást erősíti a bejárat oldalán végigfutó, kimélyített angolfolyosó.
Az épület térstruktúrájának leginkább meghatározó eleme a lépcső, ami a bejárat pontos helyét is kijelölte. Ez ugyanis az eredeti, Fehérvári út felőli oldalról átkerült az épület túloldalára, ami az irodafunkcióból adódóan is kedvezőbb, ugyanakkor a forgalmas főút helyett nyugodtabb, zöldebb környezet felé nyitja az épületet – hozzájárulva az iroda WELL szemléletéhez. A bejárattól jobbra kiszolgáló helyiségek, balra a recepció és a tágas, egybenyitott irodatér, ahol 40-45 munkaállomás is elfér. Kiemelendők továbbá azok az újrahasznosított radiátorok is, melyeket sikerült megmenteni a bontás során – ezek szintén a bejárati szinten kaptak helyet.
A már említett pinceszinten főként közösségi terek kaptak helyet, ideértve a nagyméretű konyhát és a makettező műhelyet is. A világosabb, angolfolyosós oldalra ezen felül tárgyalók kerültek, míg a sötétebb részeken a kiszolgáló helyiségek találhatóak. Az utcaszinttel nem csak a lépcső köti össze az alsó szintet, de egy egyedi gyártású, farostlemez polcrendszer is, ami térelválasztó funkciót is betölt. Szintén a pinceszinten, a lépcső és az egyik tárgyaló között kapott helyet a körforgásos építészeti megoldások leglátványosabb példája az épületben: az az üvegtégla fal, melynek alapanyaga az emeleti falakból lett kibontva. A kivitelezést végző munkásoknak nem volt egyszerű dolga az üveg elemek megőrzésével, de sikeres munkát végeztek. De a tárgyalókban nem ez az egyetlen újrahasznosított elem: az épület eredeti acélszerkezetű ablakai – melyek nyílászáróként már nem voltak alkalmasak funkciójuk betöltésére – e helyiségek falaiként találták meg új szerepüket.
Az épület legfelső szintjének kétharmadát egy nagyméretű lapostető teszi ki, mely sajnos jelenleg nem járható. A hosszabb távú tervek között szerepel a járható tetőterasz kialakítása, mely kellemes közösségi helyként, de akár a szabadtéri munkavégzés tereként is remekül funkcionálna – de a terület használatba vételéhez a társasháznak, mint tulajdonosnak is bele kell egyezni, és a szabályozási terv sem engedi. A tetőszint beépített része irodatérként funkcionál, további 15 munkaállomással kiegészítve a lenti tereket.
Összességében elmondható, hogy a Bánáti Béla és Hartvig Lajos által képviselt szemléletmód új irodájuk minden részletében visszaköszön – és az épület funkciója részben éppen ez: jó példát állítani a befektetők és ingatlanfejlesztők számára. Az építészeknek a legtöbb esetben a megrendelői igényekhez kell alkalmazkodniuk, amelyek nem feltétlenül egyeznek teljes mértékben saját látásmódjukkal. De amikor az építész maga válik megrendelővé, megnyílik a lehetősége annak, hogy példát mutasson. A végeredmény utat mutat nem csak egy fenntarthatóbb építészeti magatartás irányába, de a modern épített örökség újrahasznosításának lehetőségei felé is.
Hulesch Máté
